A család a földön tartja

Sokadik rangos kitüntetésével gyarapodott Kristály Sándor szentgyörgyi matematikus, a Babeș-Bolyai Egyetem és az Óbudai Egyetem Alkalmazott Matematikai Intézetének professzora: az Ad Astra Egyesület a Matematika és Informatika területén Kutatási kiválósági díjat ítélt neki a több mint 7 év tapasztalattal és romániai affiliációval rendelkező kutatók kategóriájában. 

– Hogyan választotta ki Önt az Ad Astra Egyesület?

– Az Ad Astra Egyesület egy politikamentes, tudományos egyesület, amely a jelölteket többnyire kollégák, kutatócsoportok jelölése alapján választja ki. A bíráló bizottság a korábban kitüntetettekből és nemzetközileg nagyon magasan kvótált szakemberekből áll. Többnyire román állampolgárok, de külföldön dolgoznak, és kiváló rálátásuk van a nemzetközi tudományos életre.

– Jár-e ez a díj valami anyagi elismeréssel? Nem a zsebében kutatnánk, csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogyan ismeri el kiválóságait az ország felsőbb vezetése?

– Erre nem tudok egyelőre válaszolni. A múlt versenyeken mindig volt pénzdíj. Amikor megkaptuk a kitüntetést (online), nem volt pénzről szó, viszont el tudom képzelni, hogy utólagosan lesz.

– Sokadik díj, mennyire tartja számon?

– Megvagyok én a díjak nélkül is, a matematika a munkám és a hobbim, ez tizedikes koromtól így van, amikor matematikai versenyző lettem. Szóval én a matematikát nem a díjakért művelem. Ez csak egy ráadás, de az erkölcsi megbecsülés természetesen jól esik: amióta a díjazásról a hírt közzétették, folyamatosan csörgött a telefonom, jöttek az e-mailek az egyetemről, az ország különböző matematikai központjaiból, és gratuláltak. Akik a tudományos világban benne vannak, tudják, hogy ez mivel jár, és azt is, hogy egy igen szelekt tudományos társaság tagjává váltam.

– Megkérhetem, hogy olvasóink számára foglalja röviden össze szakmai karrierjét, életútját?

– Csíkszentdomokoson születtem,1993-ben végeztem a csíkszeredai Márton Áron líceumban, 1997-ben Kolozsváron a matematika szakon. 2003-ban doktoriztam először Kolozsváron, 2005-ben Debrecenben geometriából, 2010-ben harmadik doktorátusom matematikai gazdaságtanból volt a Közép-Európai Egyetemen. Végigjártam a tudományos ranglétrát: voltam gyakornok, tanársegéd, adjunktus, docens, és 2013-tól vagyok egyetemi tanár. Jelenleg a BBTE sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán oktatok matematikát, másrészt Budapesten az Óbudai Egyetem Doktori Iskolájában oktatok egy angol kurzust, mindezt a saját dolgozószobámból, online. A budapesti kurzus azért angol, mert a világ különböző pontjairól vannak diákok, Svájctól Üzbegisztánig. 2003-2004-ben költöztünk feleségemmel Szentgyörgyre Kolozsvárról, négy gyermekünk van.

– Mit kutat az utóbbi időben?

– Az én területem a geometriai analízis, a geometria és az analízis összefonódása. Igyekszem minden jelenséget megérteni, ami a tér görbületével függ össze (és amelyet Riemann-Finsler geometriának nevezünk): a geometriai egyenlőtlenségek, azok élessége és alkalmazása foglalkoztat. Utóbbiak közül egyik az optimális anyagszállítás: hogyan tudunk egy anyagmennyiséget elszállítani A-ból B pontba a legköltséghatékonyabb módon. Mindig próbálunk optimizálni a hétköznapi életben is: minimalizálni a belefektetett energiát, maximalizálni a jövedelmünket stb. Az optimizációban és annak geometriai hátterében levő jelenségekkel foglalkozom.

– Említette egy korábbi interjújában, hogy szereti a járatlan utakat…

– Ha most nem matematikában dolgoznék, akkor is ilyen jellegű életet élnék: utálom a rutint, nem szeretem a bejáratott módszereket. Attól vagyok talán jobb matematikus, mint mások, hogy soha nem elégszem meg az eddigi megoldásokkal, mindig jobban bele akarok bújni, jobban meg akarom érteni a problémákat, és olyan utakon végigmenni, ahol senki nem járt még. Erről szól a matematika. Az nem matematikus, aki megfogja a könyvet és azt leadja egy előadás keretén belül. A matematikus ott kezdődik, amikor egy jelenséget ő kezd feltárni, kutatni, megérteni és majd leírni. Ha zenével foglalkoznék, akkor is próbálnék belebújni a dolgok bugyrába: nem csak eljátszani szeretném Beethoven IX. szimfóniáját – ami nagyon szép, de azzal nem tennék semmi újat a dolgokhoz –, hanem valami egyedit, különlegeset hozzátenni. A szakmai életem kilencven százaléka a megválaszolatlan kérdések megválaszolásáról szól.

– Ezek Önnek is belekerülhetnek pár évbe…

– Ha azoknak a kérdéseknek, amik most a fejemben vannak, a harmadát életem végéig meg tudom válaszolni, már nagyon boldog lennék szakmai szempontból. Ezek nagyon nehéz kérdések, többnyire nem is én fogalmaztam őket meg. Ezek az igazán nagy kihívások, és szerencsére van már a tarsolyomban több ilyen „skalp” is, többek között ilyen egy 50 éves kérdés, amit egy német matematikus fogalmazott meg 1952-ben, és sikerült megválaszolni a 2000-es évek elején. Vannak ilyen jellegű frissebb eredményeink is.

– Jelentett-e ez a koronavírusos időszak a matematikusoknak szakmai kihívást, dobott-e fel újabb megoldandó matematikai feladatokat?

– Attól függ, az ember milyen területen dolgozik. A statisztikai vagy biológiai matematikával foglalkozóknak igen nagy kihívás volt, mondták is, hogy nekik ez az év furcsább volt, mint az összes többi. Én viszont „vírusmentes” matematikát művelek.

– Az utazásoknak azonban beintett ez az év, ez pedig Önt is érintette, hiszen korábban nagyon sokat utazott a világ különböző pontjain megszervezett konferenciákra vagy kutatóközpontokba. A bezártság kedvezett a tudományos munkának vagy hátráltatta?

– Tavaly március előtt éppen csak hazaérkeztem külföldről és gyakorlatilag azóta se utaztam, de az az érdekes, hogy újabb megoldások születtek a kommunikációra. Tulajdonképpen napi kapcsolatban vagyok a világ különböző pontján levő matematikusokkal. Mi több, olyan szemináriumok jöttek létre, amelyekbe a saját szobámból bekapcsolódhatok, bármelyik kutatócsoport munkáját szinte élőben követhetem. Erre nem volt lehetőség, míg a vírus nem ütötte fel a fejét. Sajnálom, hogy a fizikális kintlét elmarad, amit természetesen igényelnék, mert ha mondjuk egy hónapot kint vagyok Svájcban, csak a munkáról szól az életem, de így a világ jobban kinyílt szakmai szempontból. Ehhez korábban el kellett menni a földgolyó túlsó felére. Tulajdonképpen a hibrid megoldás lenne az ideális. Hosszú távon nem tudom elképzelni, hogy csak itthon üljek a szobámban, mert a normális az, hogy a kollégákkal ott legyünk egy tábla előtt krétával a kezünkben, és együtt gondolkodjunk, dolgozzunk. Sok mindent be lehet interneten emelni a szakmai életbe, de ez olyan így, mintha két futballcsapat megmérkőzne egymással, de csak online. Kell a találkozás.

– A professzori munka is mindennapjainak része, hiszen több helyen is tanít. Lát-e a tanítványai közt ígéretes matematikust? Vagy csak annak a makacs kitartásnak, tudásszomjnak a szikráját, ami Önben van?

– Pontosan ezt hiányolom a fiatalabb generációból, hogy nem látom bennük azt a rettenetes elszántságot, ami a saját generációmra volt jellemző. Én kitartok egy probléma mellett éveken keresztül, azzal kelek és azzal fekszem, folyamatos és frissülő kihívást jelentenek ezek számomra. A fiatalokon azt látom, hogy nagyon gyorsan akarnak sikereket elérni, ami ebben a szakmában kizárt. A legnagyobb zseniális elméknek is évekre van szüksége, hogy egy problémát megértsenek, leírjanak. Vannak tehetséges gyerekek, de nagy probléma, hogy többnyire nem a matematikát választják.

Természetesen, azért csak maradnak matematikát tanulni óhajtó, tehetséges diákok, de rajtuk is egyfajta türelmetlenséget vélek felfedezni. Az informatikával vagy a banki szektorban több pénzt lehet keresni, így mindez a fejüket elcsavarja.

– Mondhatjuk, hogy tehetségüket is elpazarolják ilyenformán, mert rutinmunkát választanak?

– Sok ismerősöm van, akik elmentek más országokba, elvégeztek egy matematika egyetemet, és elhelyezkedtek a banki szektorban. Mondhatjuk, hogy szakmai szempontból így „elbutulnak”, hiszen a bankban van egy munkastílus, ahol nem feltétlen a nagy ötletekre és megoldásokra van szükség, hanem csak egy megbízható, kiváló munkaerőre, aki meg tud válaszolni alapvető, de nem nagy kihívásokat képviselő szakmai kérdéseket.

– Sokszor mondta, hogy a matematika a hobbija és ezért „nem dolgozik”, de más hobbinak szükségét érzi?

– A család felel arról, hogy kikapcsolódjak, pedig valószínűleg lenne hajlamom rá, hogy folyton a fellegekben legyen a fejem. Van négy gyermekünk (Marót 19 éves, Bora 17, Zonga 8, Bendegúz 3 és fél éves), így az életem lényegesen kiszélesedik. Ráadásul, mivel sokat vagyok itthon mostanság, több tevékenység is előtérbe kerül, kezdve a sízéstől, befejezve a néptánccal, melyet a feleségemmel gyakorlok. Nem vagyok dupladioptriás tipikus matematikus, többek között autót vezetek, ami nem jellemző a matematikus berkeken belül. Ha viszont nem lenne mellettem a család, amely egyensúlyban tart, sokkal egyoldalúbb lenne az életem, ahogy erre van is példa a pár hetes külföldi szakmai útjaimon. Ha egyedül lennék, biztosan teljesen más ember lennék…