Felhívás!

Konzultáció az üzletről

Konzultáció az üzletről Gazdaság

Az üzleti életben hasznosítható információk hiányára és a túlzott bürokráciára panaszkodnak a háromszéki vállalkozók, akiknek tanácsadásra van leginkább szükségük, no meg segítségre a pályázatok megírásában, derült ki a StartUp Covasna Egyesület vállalkozói konzultációjából.

A háromszéki üzleti egyesület online konzultációs kérdőívét több mint 300 aktív vállalkozó vagy cégalapításban gondolkodó személy töltötte ki, számolt be Grüman Róbert közgazdász (képünkön). Az egyesület alapítója szerint a konzultációból kiderült, hogy a jelenlegi járványhelyzet ellenére továbbra is magas a vállalkozói kedv Háromszéken, illetve nagy az érdeklődés a vissza nem térítendő támogatások iránt.

A kérdőívre válaszolók között legtöbben akadályként fogalmazták meg az információk hiányát, a túlzott bürokráciát és a kudarctól való félelmet, de legkevesebben a koronavírus-járványt jelölték meg akadályként. Grüman Róbert arra is rámutatott, hogy a legtöbb válaszadó fő tevékenységi területe vagy az üzleti terve a turizmust és a mezőgazdaságot célozza. Ez is visszaigazolja, hogy Kovászna megyének továbbra is ez a két terület a lehetséges gazdasági kitörési pontja.

A nemrégiben alakult háromszéki egyesület célja, hogy segítsék a helyi vállalkozások indítását és az aktív vállalkozókat, és ezáltal fejlesszék a térség gazdaságát. Grüman Róbert szerint az elmúlt időszak új kihívások elé állította a gazdasági szereplőket, a jelenlegi helyzetben egyaránt sok az ismeretlen, a lehetőség és a veszély, ám az új európai uniós finanszírozási ciklus, a kormányzati források, valamint a helyreállítási terv mentén elérhető támogatások olyan új lehetőségek, amelyek felhasználása meghatározhatja Kovászna megye gazdaságának jövőjét.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.