Felhívás!

A kárvallottak előnyére

A kárvallottak előnyére Gazdaság

Közvitára bocsátotta a pénzügyminisztérium a kötelező gépjármű-biztosítás (RCA) módosításait. Ez két fontos pontban módosul. Egyrészt bevezetik a közvetlen elszámolás lehetőségét, vagyis, hogy a közúti balesetben az áldozat kárát a saját biztosítója téríti meg, nem a balesetet okozó félé. A másik változás, hogy a kötelező biztosítást csak 6 és 12 hónapra lehetne megkötni, más időtartamra nem.

Ez viszont hátrányos a motorkerékpárosoknak és traktorosoknak, akik egy évben 7-8 hónapot használják járműveiket: most kénytelenek lesznek egy éves vagy két féléves biztosítást vásárolni. A módosítások az országban több mint nyolcmillió gépkocsivezetőt érintenek.

Évek óta tervezik az RCA biztosítások szabályainak megváltoztatását, mivel egyrészt az elmúlt esztendőkben nagy biztosító társaságok mentek csődbe, másrészt egyes biztosítók kivonultak az RCA piacáról azáltal, hogy magas áron kínálták kötvényeiket, és azokat nem vásárolta senki. Indoklásuk szerint a gépkocsiszerelő műhelyek túl magas díjszabással dolgoznak, így a biztosítóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk.

Most bevezetnék a közvetlen elszámolás lehetőségét, amit minden RCA-kötvény automatikusan tartalmazna. Ezáltal a károsult eldöntheti, hogy saját biztosítójától kéri a kárrendezést, de megmarad a lehetőség, hogy a kárvallott a vétkes biztosítójához fordul. Az egyenleget utólag a két biztosítótársaság egymás között rendezi. Meghatároznak egy referencia-órabér árat is az autószerelő-műhelyeknek, és egy referenciaárat arra is, ha a javítás idejére gépkocsit kell a kárvallott rendelkezésére bocsátani.

A pénzügyminisztérium indoklása szerint a kötelező gépjármű-biztosítás piacán hiányzik az innováció, a biztosítótársaságok nem törekednek arra, hogy az ügyfelek szükségleteit kiszolgáló csomagokat állítsanak össze, a vásárlónak nincs tárgyalási alapja, mivel minden termék ugyanazt kínálja, ugyanakkor csökken az RCA-t kínáló biztosítótársaságok száma. A közvetlen elszámolás lehetőségével az ügyfelek motiváltak lesznek, hogy a kicsivel drágább, de megbízható biztosítótársaságokat válasszák, annak tudatában, hogy a saját kárukat fogja megtéríteni. A gépkocsijavító-műhelyek referencia-órabérének meghatározása is az ügyfelek számára jelent előnyt, mert több szerviz közül választhatják ki a megbízhatóbbat.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 5., 12:11
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ez nagy szemétség! Karantén időben, vagy amikor szervizben van az autó akkor is kell fizetni! Télen 1 traktor vagy motor????😐
    Lesz ebből még kikerülés….