Karácsonyvárás Nyilas-módra

„Jönnek az ünnepnapok, szalaggal átkötött meghitt napok. Engedj be hát, olyan fáradt vagyok, ma éjjel itt maradok.” Igen, ilyenkor le kell ülnöm, és elmerülnöm, hogy utolérjen a lelkem. Ne siettess, ne kapkodj, várj, akkor tudok igazán ünnepelni, ha szívvel lélekkel teszem, mert fáradtan nem én vagyok. Nem vágyom semmire, csak lelked melegére, szíved szeretetére. Ez nekem a karácsonyi ajándék, na meg egy könyv, amelyet lapozva felelevenedik bennem a múlt, mely sokszor hajtó erő, sokszor fordulópont, de legtöbbször a csak azért is érzetet kelti bennem. Mondd, mire vágysz, én teljesítem, mert fontos a jelenléted, igénylem a társaságodat és óhajtom a veled eltöltött bensőséges perceket. „Szeretném, ha szeretnének, ha néha meg-megölelnének, ha megfognád a két kezem, boldog lenne életem.”

Egyedül nem tudok feltöltődni, az egyedüllét számomra egy olyan állapot, mitől kitör a frász, előjönnek félelmeim, elkap a szorongás, egyszóval letargikus hangulatba ejt. Mert nem tudom, mi van a szeretteimmel, mert félek, hogy senkinek sem hiányzom, meg ilyen depis dolgok. Közben egyre hajt az a belső erő, amivel születtem, az igényesség, a tudásszomj, a tenni akarás. Teljes gőzerővel látok neki mindennek, persze figyelve a körülöttem lévőkre, mert nem szeretek senki lelkébe beletaposni. Ha néha napján mégis előfordul, akkor dúdolom, hogy „Ne haragudj rám, ha néha megbántalak én…”, de tudod, az élet az már csak ilyen. Jöhet kiskarácsony, nagy karácsony, kisülhet a kalácsom, ha nincs kivel megosztanom, csak „Magányomban álmodoztam róla” módjára tölthetem el az ünnepeket. Ezért szeress, nevess, hogy boldog lehess! Az ajándékodat pedig a szeretteid csillogó tekintetében keresd, mert az az igazi ajándék.

Csákány Zsuzsanna