Felhívás!

Bőséges ajánlat

Bőséges ajánlat Cseperedő

A taborok.ro oldal idén összegyűjtötte a belföldi és külföldi táborozási lehetőségeket, hogy segítse a szülőket abban, hogy a gyerekük számára a legmegfelelőbb nappali vagy bentlakásos tábort választhassák ki. A háromszéki tevékenységek közül mazsoláztunk, a teljesség igénye nélkül. Ugyanakkor a történelmi egyházak által szervezett vakációs foglalkozásokra is felhívjuk a figyelmet.

A Sport All Sport Club immáron már tizedik alkalommal rendezi meg a nagy sikernek örvendő gyerektáborát a Napsugi Napközis Kaland- és Élménytábort. Két turnusban: július 8–12. és 15–19. között várják az 5–15 év közötti gyerekeket. Egyszerre negyven gyerekkel foglalkoznak, akiket hat pedagógus irányít, kiscsoportokra bontva. A foglalkozások 8–16 óra között zajlanak, a csapat „székhelye” a Székely Mikó Kollégium sportterme, onnan indulnak kalandozni. Az egymást követő két hét részben különbözik egymástól, így azok a gyerekek számára sem lesz unalmas és egyhangú, akiket szüleik mind a két hétre beírattak. Vannak viszont állandó programok, ilyen a lovaglás, úszás és a brassói kalandpark meglátogatása.

A Lélekszínező nyári tábor helyszíne Csernáton. A Bóbita Egyesület bentlakásos táborába 8–11, illetve 11–15 éves gyerekeket várnak augusztus 5–9. között. A tábor alkotó, önfeltáró, személyiségfejlesztő témáktól színes 5 napot kínál a gyerekeknek és kiskamaszoknak. Jelen van minden napra a tapasztalati tanulás, a kaland, a felfedezés. Minden napra jut tábori tánc, mozgás, intuitív festészet, improvizált színjátszás, vizes kalandjáték. A témák a gyermeket közelebb hozzák önmagukhoz és a természethez. Egy igazi nagy utazás, ahol a víz erőt ad, a tűz lelket melegít, az út elindít. Mesekeretbe foglalt interaktív programok mellett a gyerekek belekóstolhatnak a relaxációs gyakorlatokba, felfedezik erőforrásaikat, és nap mint nap egyre értékesebbnek fogják magukat érezni a kincseik feltárásának ösvényein.

Idén július 8–12. között kerül sor a Guzsalyas Alapítvány kézműves gyermektáborára, ahová 7–13 éves gyermekek jelentkezését várják. Délelőtt kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt, ebéd után pedig csapatépítő játékokat szerveznek. Esténként tábortűz és sok meglepetés várja a gyermekeket. Elszállásolás faházikókban történik Benedekmezőn.

Az egyházak is szerveznek vakációs foglalkozásokat. A héten a megyeszékhelyi Gyöngyvirág utcai református egyházban szerveztek tevékenységeket „Gyere utánam…, légy példa a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a hitben, a tisztaságban” jelmondattal. A játékos programot a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért (KOEN) Alapítvány kárpátaljai magyar csoportja állította össze. A belvárosi templomban is szerveznek közösségi foglalkozásokat, július 1–5. között a vártemplomba, augusztus 19–23. között pedig a szemerjai református egyházközségbe várják a gyermeke­ket. Augusztus 12–18. között a megyeszékhelyi Krisztus király római katolikus plébánián szerveznek vakációs közösségi programot az óvodások és kisdiákok számára. Az evangelizációs héten a reggeli misék utána a templomkertben csoportokban zajlanak a foglalkozások pedagógusok vezetésével, önkéntesek, fiatal segítők felügyelete mellett. A belvárosi Szent József-plébánia augusztus 19–24. között, naponta 10-től 13 óráig várja az óvodásokat és kisiskolásokat a foglalkozásokra.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.