Berde Mózsa Kör

Berde Mózsa Kör Cseperedő

A nyolcadik tanévét kezdi a Turulmadár Ifjúsági Iroda keretében működő Berde Mózsa Kör délutáni oktatási programja. A tevékenységek idén négy településen zajlanak október 5-től.

Az elmúlt tanévben összesen mintegy 70 gyerek és 13 oktató kapcsolódott be a programba, idén is hasonló részvételre számítanak, mondta el Furus Levente, a program koordinátora. A megyeszékhely mellett Nagyajtán, Középajtán és Kökösben is folytatódnak a délutáni foglalkozások.

Az Osonó Színházműhellyel és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérrel való együttműködésnek köszönhetően dráma- és múzeumpedagógiai műhelyfoglalkozásokra is sor kerül, illetve kreatív irodalomóra is szerepel a tervek között, ugyanakkor a tanév végén pénzhiány miatt elmaradt 3 napos besenyői tábort is megszervezik.

A tanévnyitót október 5-én tartják, a kétórás ingyenes foglalkozásokat Sepsiszentgyörgyön és Kökösben az unitárius egyházzal, Nagyajtán és Középajtán pedig a helyi iskolákkal partnerségben szervezik a 7–14 éves diákok számára.

Furus szerint a cél továbbra is a csonka családokban, nehéz körülmények között élő vagy árva gyerekek lelki örökbefogadása, készségeinek fejlesztése családias környezetben. A találkozások alkalmával segítik őket a tanulásban, bekapcsolják a közösségi életbe, pozitív élményeket és hasznos elfoglaltságot nyújtanak számukra.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.