Adventi műhely

Adventi műhely Cseperedő

A megyeszékhelyi Tanulók Háza idén is lehetőséget teremt arra, hogy a kisdiákok szervezett körülmények között készíthessék el a karácsonyi ünnepkör jellegzetes díszét, az adventi koszorút. Idén november 26–29. között várják a szervezett csoportokat.

Az adventi műhelyt november 26-án 9 órakor nyitják meg ünnepélyes keretek között, Marosi Tünde lelkipásztor beszél majd a felkészülési időszak fontosságáról.
„Költség- és időmegtakarítás, valamint esztétikai okokból idén is elkészített koszorúkkal várják a gyerekeket, amit aztán mindenki a saját ízlése szerint díszít fel a környezetvédelmi kör által még a nyári kirándulások alkalmával gyűjtött és megszárított színes virágokkal, fenyőtobozokkal. A gyertyákat is helyben készítik el” – mondta Kerekes Jenő igazgató.

November 26–29. között naponta 8-tól 14 óráig fogadják a csoportokat, már több száz gyerek jelentkezett be a megyeszékhelyről és a környező településekről. Az elmúlt évek hagyományát folytatva az Írisz Ház fiataljainak is segítenek elkészíteni a karácsonyi ünnepkör jellegzetes díszét.
A sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza adventi foglalkozásával hagyományt teremtett, 13 esztendeje biztosít lehetőséget a gyermekeknek, hogy elkészíthessék az életet, a reményt és a szeretetet jelképező koszorúkat.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.