Könyvajánló
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánlj a gyerekek és a szülők figyelmébe.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánlj a gyerekek és a szülők figyelmébe.
Imre Zsuzsánna a Székely Mikó Kollégium tanítónője, a tízéves Panna édesanyja. Következetes szülőnek tartja magát, akinek fontos, hogy gyermeke érezze a feltétel nélküli szeretetet, a gondoskodást és a türelmet. A pedagógussal a gyermeknevelésről, a szabályokról, az oktatásról beszélgettünk.
Kisiskolás korom óta figyelem a természetet, főként a madarak érdekelnek, de a növények sem kerülik el a figyelmemet. Emlékszem az első madaras kérdésem, amit magamnak tettem fel az volt, hogy miért pont arra az ágra szállt a veréb, amelyiken épp előttem ugrándozott, és nem egy másikra? Az idők során egyre több kérdés merült fel bennem, és a legjobb az volt, ha valaki ezt meg is tudta válaszolni.
Közzétette az oktatási minisztérium a 2018-2019-es tanév szerkezetét. A következő iskolai év 34 hetet foglal magába és két félévből áll.
Szeptember 2-30. között harmadik alkalommal szervezik meg a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivált a sepsiszentgyörgyi Tipe Tupa Egyesület koordinálásával. Ennek részét képezi az az illusztrációs alkotótábor is, melyet Bikfalván szerveztek meg a héten grúziai, magyarországi és hazai szakemberek és családjaik részvételével. Az itt készült alkotásokból aukcióval egybekötött kiállítás nyílik szeptember 2-án Sepsiszentgyörgyön.
Vasárnap kezdődött és ma este ér véget a kezdők és középhaladók lovastábora Benedekmezőn. A Vadon Egyesület és a Székelyföldi Lovasközpont által szervezett szabadidős rendezvényen harmincnégy gyerek ismerkedett a lóval, a lovaglással, Nagy Eszter és Pászka Lehel lovasoktatók, valamint Sorbán Réka és Nagy Zoltán segítők irányításával.
Emlékszem, egy tavaszon épp így láttam egy példányt, akkor málnabokron tüsténkedett. A hangja talán hangosabb volt. Majd egy pár nap múlva visszatért a tél, vastag hóréteg takarta be a tájat, és aggódtam a kis tollas barátomért, hogy vészeli át a zord napokat, de láttam, ahogy a havas bokorban épp olyan fürgén mozgott, mint korábban.
Egy kisgyerek és családja életében az első nagy mérföldkő az óvoda, majd az iskola. Egyesek számára különös jelentőséggel bíró, várakozásokkal teli esemény az iskolakezdés, mások szorongva, félve gondolnak az új kihívásra. Péter Kingával, a megyeszékhelyi Váradi József Általános iskola tanítónőjével a kezdeti nehézségekről, azok leküzdésének módjairól beszélgettünk.
Augusztus izgalmas hónap az ornitológusok számára, mert megkezdődött a madárvonulás. Millió madár mozdul meg, és hagyja el a földrészt, legtöbbjük Afrikáig meg sem áll.
Augusztus 13–16. között a kurtapataki Zonda Lovarda kedvezményesen adott helyet azoknak a táborozó gyerekeknek, akiket egyedülálló szüleik nevelik.
Több mint 50 gyerek kapcsolódott be a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánián szervezett Tiszta szívek városa nevet viselő nappali táborba. A barkácsolós hittanosok és barátaik az Isten szeretetéről és a szentekről tanulnak játékosan.
A múlt héten, augusztus 17-én ért véget a haladó csoportba tartozó gyerekek és fiatalok számára szervezett lovastábor, vasárnaptól augusztus 31-ig pedig a kezdők és középhaladók veszik birtokukba Benedekmezőt.
A Bod Péter Megyei Könyvtár Tasnádi Emese Julijuli és Mackó, valamint Anna Woltz Gipsz című könyveket ajánlja a gyerekek figyelmébe
Pár hét és kezdődik az új tanév. A kiscsoportos gyerekek és szüleik életében mérföldkőnek számít az óvodakezdés. Kádár Enikőt, a megyeszékhelyi Benedek Elek Napközi Otthon igazgatónőjét arra kértük, ossza meg tapasztalatait a szülőkkel, nagyszülőkkel, hogy zökkenőmentessé váljék az óvodai beszoktatás.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tyúkocska. Tél volt, de egyszer csak hirtelen kisütött a nap, elolvadt a hó, kinyíltak a hóvirágok. A tyúk elindult, s ment mendegélt, kere...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy aranyhajú kisfiú. Ennek a kisfiúnak volt egy kiskutyája és egy cicája. A cicáját Lizinek, a kiskutyáját Buksinak hívták. A kisfiút Péternek hívták ...
Sorozatunk mai részében Sikó-Barabási Eszter meseíró osztja meg gyerekkori élményeit a Cseperedő olvasóival.
Három madárfaj közül lehetett választani, hogy melyik legyen az év madara: nagy póling, gólyatöcs és a gulipán. A július 3-ától július 23-áig tartó szavazás alatt a választási lehetőségként a gólyatöcsre, a gulipánra és a nagy pólingra összesen 8993 voks érkezett. A gólyatöcs 3617, a nagy póling 2882, míg a gulipán 2494 szavazatot kapott. Negyven százalékos aránnyal tehát a gólyatöcs győzött.
Nagyszülőnek lenni gyönyörű feladat, vallja Dancs Árpád nyugalmazott tanár, aki három unoka – Dancs Ádám (13 éves), Dancs Máté (9 éves), Kerényi Miklós Ádám (másfél éves) – büszke nagyapja. A ma is aktív és tevékeny (könyvet ír, mozis műsort vezet) Pro Urbe díjassal a nagyapaságról, az unokákról és a közös tevékenységekről beszélgettünk.
Augusztus az, amikor az igazi arcát mutatja a nyár, és tombol, hét ágra süt a nap, és a levegőben megmozdul valami. Ezt a valamit az ember nem érzékeli, de minden évbe a vándormadaraka...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy delfin, Fütty. Volt neki egy teknős barátja, akit Tekinek hívtak. Az óceánban éltek, a korallok és hínárok között úszkáltak, játszadoztak. ...
Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház vezetője és Csákány Zsuzsanna pávai óvónő mesél gyerekkori élményeiről.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek figyelmébe. Varga Bálint: Amit végleg kitörölnél Hogyan lépjünk bele kétszer ugyanabba a folyóba? – akár ez is...
Nyáron sem tétlen a Kézdivásárhelyi SE táncszakosztálya, háromnapos táborral készült a táncoslábú gyerekeknek. A program során a latin- és moderntáncok lépéseinek elsajátítása és gyakorlása mellett a játék is fontos szerepet kapott.
2003-ban kezdődött a testvériskolai kapcsolat a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a magyarországi Súr község (Komárom-Esztergom megye) Arany János Általános Iskolája között. Az eltelt időszakban, a nyári szünidőkben az iskolák küldöttségei felváltva látogatták egymást. Idén Súrban került sor a 16. találkozóra.
Saját bevallása szerint az anyaság teljesen megváltoztatta, mások lettek a prioritásai, másképp gondolkozik, megváltozott a világképe. Hét közben otthonától több száz kilométerre végzi a dolgát, a közösség által rá bízott feladatát, de hétvégén minden idejét kisfiával tölti. Benkő Erikával, az RMDSZ háromszéki képviselőjével, a hatéves András édesanyjával a gyereknevelésről beszélgettünk.
Pap Izabella az orbaiteleki általános iskola tanítónője, a 12 éves János Mihály édesanyja. A pedagógussal a gyereknevelésről, a kamaszkorról, az anyaságról beszélgettünk.
A zágoni Szivárvány mazsorett csoport táncosai július 20. és 23. között tartalmas, szép napokat töltöttek Kocséron, Zágon község magyarországi testvértelepülésén. A zágoni Ifjúsági Fúv...
Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Dancs Árpád nyugalmazott tanár az 1950-es, ’60-as évek világába kalauzol el.
Az idén úgy sikeredett, hogy a nyári szabadságunk egy részét a Balatonon töltöttük. Platánfák közötti sétányon igen kellemes volt a séta. Valahol a lombok között örvös galamb bugása hallatszott. Majd elhallgatott, és többé már nem szólt, így nem láttam meg a nagy testű madarat. Míg felfelé figyelőztem, észrevettem, hogy egyik kérgefoszlott fa törzse egy mesterséges fészekodút tart. Régi program keretén belül lehetett az a madárvédelmi akció, amely során ki lett helyezve az odú, mert az idő vasfoga igen megdolgozta.
Bárki bármit is mond, nem adom fel az idei nyaralásom! Kit érdekel az én érzékeny lelkem, hisz nem látja senki, hogy a konok megjelenésű, karakteres ember mögött egy félénk, kis nyuszi...
Az 1991-ben létrejött Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége a magyar állam támogatásával már 26 éve szervezi a Bolyai Nyári Akadémiát, lehetőséget teremtve a romániai és határon túli magyar pedagógusoknak a továbbképzésre.
Jól csak a szívével lát az ember! jelmondattal szervezte meg az idei gyerektáborát a bodoki, illyefalvi, pávai és az aldobolyi református egyház Csomakőrösön, július 16–20. között.
Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepében, nagy tölgyfának a tövében volt egy barlang. Ott lakott Vackor, a piszén pisze kölyökmackó. Egy reggel Vackor felébredt, azt hitte, már...
Olvasni jó!
Már előző nap elterveztem, hogy másnap este madármegfigyelést végzek, pontosabban a nemrég kirepülő erdei fülesbagoly-fiókákat figyelem meg, hogy miként viselkednek, míg a szülők élelem után kutatnak, és mit csinálnak, amikor megérkeznek.
Nyár van, vakáció, a pihenés, a feltöltődés ideje. A mindenkori gyerek számára ez maga a mennyország, amikor nem kell suliba menni, matekfeladatokat oldani, s a tanórák helyett strandra lehet járni, táborba menni, játszani. Néha a felnőttek is nosztalgiával gondolnak vissza a nyári szünidőre. Arra kértünk néhány közismert személyiséget, hogy ossza meg velünk gyerekkori vakációs emlékeit. Az első részben egy tanítónő és a megye főállatorvosa mesél a Cseperedő olvasóinak.
Kilenc, 5-8 éves lány vesz részt a Demeter Éva által szervezett sepsiszentgyörgyi királylányos táborban. Keddtől-péntekig 9-től 16 óráig különböző helyszíneken, színes, változatos foglalkozásokba kapcsolódhatnak be a gyerekek.
Balatoni honismereti túrán vettek részt a megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium V. A, VI. A és C osztályának diákjai Dombora Anna, Kinda Eleonóra és Kovács Tünde osztályfőnökök vezetésével. A történelmi jelentőséggel bíró emlékhelyek, múzeumok, kastélyok meglátogatása mellett a fürdésre, szórakozásra is jutott idő.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy család. Egy Apa, egy Anya és három gyermek, két fiú és egy lány. A fiúk neve: Peti és Mátyás, a lány neve pedig Lilla. Mindig boldogságban éltek, egy hangos szó sem esett közéjük, és mindig szeretet volt a szívükben. Volt nekik egy házuk, egy szekerük és egy lovuk. Az udvarban volt még egy istállójuk, kiscsikójuk, bocijuk és tehenük is.
A lámpa elaludt, sötét lett az ajtó kinyílt unokabátyám kilépett rajta, majd pár perc múlva visszatért, felkapcsolta a lámpát és ekkor láttam, hogy tenyere közt egy házi verebet tart. Tíz éves lehettem, teljesen ámulatba ejtett a mutatvány. A velem azonos nevet viselő unokabátyám mosolygott, látta rajtam a teljes meglepetés, majd újra kilépett az ajtón és mikor bejött már nem volt a kezében a madár. Nem bűvészmutatvány volt, hanem valóság, de nagyon elvarázsolt. Mindez történt egy nyári estén Hatolykán egy tornácos házban.
A kisbaconi óvoda vegyes csoportja által kitalált és Veres Ildikó óvónő által lejegyzett mese első díjat nyert a Hófehérke Napközi Otthon Csöppnyi családkalandok meseíró és -illusztráló pályázatán.
Negyven napja esik az eső, kisebb kihagyásokkal. Lehet mégis igaz a népi megfigyelés, mely szerint, ha Medárd napján (június 8.) esik az eső, akkor negyven napig meg sem áll. Patakok, folyók léptek ki a medrükből, öntötték el az ártereket, károkat okozva.
Az idei Mátyás király emlékév alkalmából Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület által szervezett történelmi vetélkedőn való részvételünk jutalmául kiránduláson vehettünk részt Magyarországon. A vetélkedőre nagyajtai, baróti, vargyasi és erdőfülei diákok jelentkeztek.
A KOEN Alapítvány magyarországi és erdélyi munkacsoportja által összeállított, Állati küldetés című közösségépítő célú foglalkozásokra alapozva szervezte meg a vakációs bibliahetet a Sepsibodoki Református Egyház július 2–6. között.
A sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Egyházközség idén július 9–13. között szervezett vakációs foglalkozásokat óvodások és kisiskolások számára. Ebben az évben a KOEN Alapítvány magyarországi és erdélyi munkacsoportja állította össze a közösségépítő célú foglalkozások ötnapos, élményszerű és játékos, de ugyanakkor mély bibliai üzenetet hordozó programját Állati küldetés címmel.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek figyelmébe. Lotta Olsson – Maria Nilson Thore: Fura állatok Adott egy jó alapsztori sok-sok humorral. A sörény...
A július a te hónapod, hisz a csillagok állása neked kedvez, mert az isteni áldás háromszöge békét, nyugalmat és szeretetet hoz az elmédbe, szívedbe, lelkedbe. Nem is kérsz te többet, ...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kicsi csiga-biga. Az ő neve nem más, mint Csiga Zsiga. Ez a csiga a zöldséges kertben élt, anyukájával, apukájával és testvérkéivel. Csiga Zsigának...
Öt perc alatt két hívás is befutott, hogy gólyafészek ázott át és esett le fiókákkal együtt az utóbbi napok heves esőzése miatt. Egyik fészekben, az olasztelekiben 4 fióka volt, a másikban, a kézdikőváriban pedig öt kifejlett fióka. Azonnal elkezdődött a mentési terv, amit nagymértékben az zavart meg, hogy egyidőben a Rara Avis Madártani Egyesület székhelye is árvíz alá került, és minden erőnkkel azon voltunk, hogy menthessük a menthetőt.