Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meglátni a jót másokban

Meglátni a jót másokban Cseperedő

Jól csak a szívével lát az ember! jelmondattal szervezte meg az idei gyerektáborát a bodoki, illyefalvi, pávai és az aldobolyi református egyház Csomakőrösön, július 16–20. között.

A vallásórás gyerekek számára megtartott, immár hagyománnyá vált táborban a négy gyülekezetből hetven gyerek vett részt. A közös áhítat, éneklés, játékok, kiscsoportos tevékenységek, kézművesség során a gyerekek amellett, hogy kikapcsolódtak, emlékezetes közösségi élményben volt részük.
A tábor tematikáját idén A kis herceg tanulságos meséje képezte, érdekes bábjelenetekkel szemléltetve azt, és mindez üzenetükben hasonló, dramatizált bibliai történetek bemutatásával egészült ki. A szervezők rávezették arra a gyerekeket, hogy mit jelent szemmel, és mit szívvel látni, hogy Isten azt nézi, ami a szívben van, hogy az egymásra fordított, együtt eltöltött idő formál, megerősít, és attól válik értékessé valaki, ha az időnket, figyelmünket, szeretetünket adjuk neki.
A Sepsi Református Egyházmegye és a Communitas Alapítvány támogatásával megvalósuló tábor programjai rásegítették a gyerekeket arra, hogy megtapasztalják az összetartozás élményét, az igaz barátság titkát, a kölcsönös egymásra figyelés érzését, valamint tudatosították bennük, hogy minden ember más.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás