Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Balatoni nyár

Balatoni nyár Cseperedő

Balatoni honismereti túrán vettek részt a megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium V. A, VI. A és C osztályának diákjai Dombora Anna, Kinda Eleonóra és Kovács Tünde osztályfőnökök vezetésével. A történelmi jelentőséggel bíró emlékhelyek, múzeumok, kastélyok meglátogatása mellett a fürdésre, szórakozásra is jutott idő.

Veszprémi pedagógusok meghívásának eleget téve elsőként a testvértelepülésre látogattak el a sepsiszentgyörgyi diákok és az őket kísérő pedagógusok A „magyar tengerrel” való első találkozás helyszíne Balatonalmádi volt, az örömteli és gondtalan fürdőzés, napozás után útjuk Tihanyba vezetett, ahol az I. András király által 1055-ben alapított bencés apátság történetével ismerkedtek meg. Szomorúan tapasztalták, hogy a híres tihanyi visszhang már nem működik, a szakemberek szerint ennek oka elsősorban a domb és a templom közé ültetett fák megerdősödött lombozata, valamint a megnövekedett zajjal járó idegenforgalom. Balatonfüreden a Jókai-villát keresték fel, itt írta meg az író a legnépszerűbb regényét, Az arany embert. Jókai és Illyefalva kapcsolatára is reflektáltak a pedagógusok. A csapat Balatonberényben szállt meg, innen jártak nap, mint nap fürödni a Balatonra.

A tábor utolsó napján meglátogatták a keszthelyi Festetics-kastélyt, és betértek a Vadászati Múzeumba is. Feltöltődve, élményekkel gazdagon tért haza diák és tanár egyaránt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük