Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Népi játékok és mesemondás

Népi játékok és mesemondás

Orbaitelek volt a házigazdája a Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is nevet viselő népi gyermekjátékok seregszemléjének. A Kovászna körzethez tartozó, több tanintézmény részvételével megvalósuló művelődési, művészeti, kulturális, hagyományőrző rendezvényt követően Székelytamásfalván gyűltek össze Zabola, Páva, Zágon és Kovászna legügyesebb mesemondói, hogy az Elek apó unokái vetélkedőn szebbnél szebb történetetekkel örvendeztessék meg a jelenlévőket.

Közel háromszázan a főtéren

Közel háromszázan a főtéren

Szülők, nagyszülők, barátok és ismerősök jelenlétében közel háromszáz cserkész tett esküt vagy erősítette meg korábbi fogadalmát vasárnap Kézdivásárhelyen. A 12 órai ünnepi szentmisét követően a Boldog Özséb templom előtt megáldották azt az emlékkeresztet, amelyet a templom felszentelésének 30., a Boldog Özséb plébánia alapításának 20., illetve a cserkészcsapat fennállásának 25. évfordulója alkalmából állítottak.