Kiirthatatlanná válnak a csótányok?
Amerikai kutatók szerint a csótányok rettentő gyorsasággal értek el arra a szintre, hogy majdnem lehetetlen kiirtani őket pusztán vegyszerek használatával.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Amerikai kutatók szerint a csótányok rettentő gyorsasággal értek el arra a szintre, hogy majdnem lehetetlen kiirtani őket pusztán vegyszerek használatával.
Évente 2,1 milliárd tonna kommunális hulladék keletkezik a világon, ezzel a mennyiséggel 822 ezer olimpiai méretű uszodát lehetne megtölteni.
Tizenegy megye huszonnyolc településén okozott károkat a kedvezőtlen időjárás az elmúlt 24 órában – tájékoztatott a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Több mint 2,2 milliárd euró érkezett idén Romániába az Európai Uniótól mezőgazdasági támogatásokra és vidékfejlesztésre – nyilatkozta Viorica Dăncilă kormányfő.
Újabb három ügyben indított bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Mazăre volt konstancai polgármester ellen.
Az infrastruktúra-projektek kivitelezését monitorozó osztály létesítéséről szóló határozatot fogadott el szerdai ülésén a kormány.
Elfogták az éjszaka a rendőrök azt a férfit, aki szerdán egy személyt megölt, ötöt pedig súlyosan megsebesített Temes megyében.
Az alkotmánybíróság szerdai határozatában kimondta: minden olyan pert újra kell tárgyalni, amelyben alapfokon a szabálytalanul alakult háromtagú tanácsok ítélkeztek 2019. január 23. előtt, kivéve azokat az ügyeket, amelyekben az alapfokú ítélet azóta jogerőre emelkedett.
Újabb öt éves mandátummal bízta meg a román parlament szerdai együttes ülésén Mugur Isărescut, aki immár hetedik megbízatását kapja, így 1990 óta rövid megszakítással folyamatosan ő vezeti a román központi bankot.
Újabb sürgősségi rendelettel módosította a kormány szerdán a múlt héten elfogadott közigazgatási törvénykönyv egyes anyanyelvhasználati rendelkezéseit.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem idén is gazdag programkínálattal vesz részt július 5. és 7. között, a Marosvásárhelyen sorra kerülő VIBE fesztiválon.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház három alkotója is díjazott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának idei kiadásán.
A Kovászna megyén szerda délben áthaladt vihar több helyen fákat döntött ki, akadályozva a közlekedést és dolgot adva a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak egyaránt.
A rák négy leggyakoribb típusának kialakulásában már nagyobb szerepet játszik az elhízás, mint a dohányzás – állapította meg egy brit kutatószervezet.
Aláírta szerdán Klaus Johannis államfő azt a rendeletet, amellyel ügyvivő miniszterelnök-helyettessé nevezi ki Eugen Teodorovici pénzügyminisztert – közölte az Államelnöki Hivatal.
Szabadnapot kérhetnek a 12 év alatti gyerekek szülei az olyan napokra, amelyeken valamilyen oknál fogva szünetel az oktatás a tanintézetekben – erről szóló javaslatot fogadott el szerdán a szenátus, első házként.
Sikeres volt Románia mandátuma az Európai Unió Tanácsának élén – jelentette ki szerdán Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A francia Naval Group és a Konstancai Hajógyár által létrehozott társulás nyerte meg 1,2 milliárd eurós ajánlatával azt a közbeszerzési eljárást, amelyet a védelmi minisztérium írt ki négy új multifunkcionális hadihajó beszerzésére.
A várakozásoknak megfelelően az olasz szociáldemokrata David-Maria Sassolit választotta elnökévé az Európai Parlament (EP) szerdán.
A szenátus után a képviselőház is elfogadta szerdán a külföldön élő román állampolgárok voksolását megkönnyítő törvénytervezetet.
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológia Szolgálat (ANM) 18 megyére a várható viharok miatt.
Egy új kutatás szerint a közösségi oldalak és a csevegőprogramok mégsem olyan károsak az egészségre, sőt növelik a magabiztosságot, és csökkentik a magány érzését.
Egy új amerikai kutatás arra világít rá, hogy miként a dohányázás károsítja a passzív elszenvedőit, az alkohol is szedi áldozatait azok között, akik az ittas emberek környezetében élnek.
Veronica Stoica főfelügyelőt nevezték ki az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektori tisztségébe – jelentette be szerdán Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő.
A túlzott meleg, a kánikulai napok megviselik szervezetünket, ezért nem árt pár dologra odafigyelni, hogy könnyebben átvészeljük a forró napokat. A Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság 7 tanácsot fogalmazott meg egészségünk érdekében.
Fiókáját csikkel etető madarat fényképezett egy természetfotós egy floridai tengerparton. Környezetvédők arra figyelmeztetnek, hogy a madarak összetévesztik a táplálékot a szeméttel, aminek súlyos következményei lehetnek.
Egy új tanulmány bizonyította, hogy a terápiás kutyákkal eltöltött idő segíthet csökkenteni a stressz negatív hatásait az egyetemistáknál.
Kétmillió eurós bírságot szabott ki a német Igazságügyi Hivatal (BfJ) a Facebookra, mert az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról, és ezzel hamis látszatot keltett magáról – értesült kedden a ZDF német közszolgálati televízió.
Az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács Ursula von der Leyen német védelmi minisztert javasolja az Európai Bizottság következő elnökének – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
Az államelnök-választások első fordulója november 10-én, a második november 24-én lesz – jelentette be kedden Florin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.
Nincs is jobb egy forró napon, mint hűs fenyvesekben gombavadászatra kelni! Ma ugyan kissé meredekre sikerült a séta, még egy hegyikecskének is dicséretére vált volna az esedékes hegyoldal megmászása.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Igen, elment Mózi bácsink. Arra az útra, ahonnan nincs visszatérés. Hihetetlen, de igaz. Ő maga maradt volna, de teste feladta a harcot. Maradt volna, mert konok volt, kitartó volt, ta...
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
1970-től a Székely Mikó Líceum népi együttesében kezdtem konferálni, dalolni, táncolni. A mai napig soha nem tudtam elszakadni a színpadtól.
Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás
A kökösi csatára és Gábor Áron halálának 170 éves évfordulójára emlékezett egy kisebb közösség kedden délután azon a helyszínen, ahol maga a csata jelenetei zajlottak több mint egy évszázaddal ezelőtt.
A következő hónapban az Akademik Lomonoszov úszó atomerőművet tervezi Murmanszkból Pevekbe vontatni Oroszország az északi-tengeri útvonalon keresztül, majdnem két évtizedes építés után.
Az Igazságszolgáltatási Felügyelet arra kéri a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) fegyelmi ügyosztályát, hogy függessze fel tisztségéből Maria Piţurcă ügyészt.
Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere, a Beijing Daxing International Airport, amelyről szeptemberben indul az első menetrend szerinti járat – adta hírül hétfőn a CGTN kínai nemzetközi televízió híroldala.
Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára és szóvivője Facebook-oldalán közölte, december elsejétől minimálbér-emelés várható – számol be a Maszol.ro.
Romániában az idei első öt hónapban 9,9 százalékkal, 8,415 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Az úzvölgyi katonai temetőben illegálisan felállított román betonkeresztek műalkotássá nyilvánítása ellen emelt szót kedden Viorica Dancila román miniszterelnöknél a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Ha jövő vasárnap tartanák az államelnök-választásokat, Klaus Johannisra a biztos szavazók 42,4 százaléka adná a voksát. Ezzel a hivatalban levő államfő toronymagasan vezet a lehetséges jelöltek között.
Megerősödtek a magyarellenes hangok és kirohanások a román politikai elitben, ami elfogadhatatlan, és fel kell lépni ellene – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlésben.
Kedden, július 2-án magyarból érettségiztek a tizenkettedikesek. A Maszol.ro információi szerint a végzősöknek egyebek mellett a siker fontosságáról és a költözésről kellett szöveget alkotniuk.
A május végi választásokat követően megalakult kedd reggel Strasbourgban az új Európai Parlament (EP), amelynek elnökét és alelnökeit szerdán megválasztják, függetlenül attól, hogy az uniós tagállami vezetők döntésre jutnak-e brüsszeli csúcstalálkozójukon a tisztújításról.
A Tarom légitársaságnál vizsgálódik a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT). Az ügyben sikkasztás és bűnszövetkezet létesítésének gyanújával nyomoznak.