Dăncilă: marad a PSD-ALDE kormánykoalíció
A PSD elnöke azt mondta: a közös kormányzás folytatásáról a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetőivel tartott megbeszélésen döntöttek.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A PSD elnöke azt mondta: a közös kormányzás folytatásáról a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) vezetőivel tartott megbeszélésen döntöttek.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Egyre paranoiásabb Dan Tanasă, aki újabban hagyományőrző táborokban látja Románia területi épségére a veszélyt. A blogger legutóbb a zabolai Csipkésben megszervezett Őseink és hőseink emlékezete 1848–1849 nevet viselő hagyományőrző-ismeretterjesztő táborra bukott ki.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Az Európai Unióban idén május 20-án érvénybe lépett egy rendszabály, amely előírja, hogy a tagállamok területén tilos olyan cigarettát, dohányterméket árusítani, aminek a göngyölegén (doboz, csomag stb.) nincs rajta az új termékazonosító kód.
Kutatásukban az emberi őssejteket állati embriókba ültetik be, amelyeket kihordanak az állatok – közölte Maeszava Ajako, a tokiói minisztérium igazgatója.
Pozitív költségvetés-kiigazítást fogad el hétfői ülésén a kormány – hangsúlyozta a kabinet ülésének elején Viorica Dăncilă.
Őrizetbe vették hétfőn azt a 39 éves gépkocsivezetőt, aki előző délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással.
Csapadékra leginkább augusztus 14-e és 17-e között, valamint augusztus 20-a után számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által kiadott előrejelzésből.
Ludovic Orban lesz a Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőválasztási kampányának vezetője – ezt maga a pártelnök jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján.
Négymilliárd fontot költöttek árufelhalmozásra a britek az európai uniós tagság megállapodás nélküli megszűnésének veszélyétől vezérelve – derült ki egy hétfőn ismertetett kutatásból.
Hosszú hétvége elé néznek augusztus 15–18. között a közalkalmazottak, miután a kormány egy korábbi ülésén az augusztus 16-át is munkaszüneti nappá nyilvánította.
A Wall Street magazin bukaresti szerkesztősége hivatalos források alapján elkészítette a legnagyobb összegű romániai munkanélküli segélyek rangsorát, igaz, személynevek nélkül.
Székelyföldön 2019 első öt hónapjában 17,4 százalékkal lassult a népesség természetes fogyása az elmúlt év hasonló időszakához képest – közölte az Erdélystat (Erdelystat.ro) statisztikai portál hétfőn.
Az Egyesült Államokban csaknem 9,7 millió hektárnyi vadon veszett oda 2001 és 2017 között a mezőgazdaság, az energiafejlesztés, a lakásépítés és egyéb emberi tényezők miatt – derül ki egy kedden közzétett független jelentésből.
Néhány embernek a megszokottól eltérően működik a biológiai órája, és arra vezérli őket, hogy már este nyolckor aludni térjenek. Reggel viszont már négy órakor kipihenten ébrednek fel.
Eddig is tudtuk, de most tudományos kutatás is igazolta, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kockázata csökken, minél többet megyünk nyaralni.
Az amerikai Rice Egyetem tudósai kidolgoztak egy elméleti koncepciót arra, hogyan lehetne hatékonyan felhasználni a napelemek által felvett hőenergiát. Ha sikerül ezt a gyakorlatba is átültetni, az órási lépés lenne a zöldenergia számára.
A szoptatásnak rendkívül jótékony hatása van a babák egészségére, számos felnőttkori betegség kialakulása megelőzhető az anyatejjel való táplálással.
4,1 százalékra nőtt az éves infláció júliusban a júniusban regisztrált 3,84%-ról, miután az élelmiszerek 5,15%-kal, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 3,44%-kal, a szolgáltatások 4,11%-kal kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt.
A tervek szerint idén már ötszáz palackot fognak gyártani a csernobili atomerőmű környékén kialakított tiltott zónából származó vízből és rozsból készített vodkából.
Szándékosan elvághatták egy népszerű idegenforgalmi látványosság, a Vancouvertől északra lévő Sea to Sky 885 méter magas drótkötélpálya kötelét, szinte az összes gondola a mélybe zuhant.
Az ülés egyik napirendi pontja a költségvetés-kiigazítás lesz abban az esetben, hogyha a kormány hétfő déli ülésén nem fogadná el azt.
A kiskereskedelemben használatos műanyagzacskók forgalmazásának teljes tiltásra készülnek Németországban, az ügy a törvényhozás mindkét kamarájában napirendre kerülhet.
Kánikulában figyeljünk az idősekre, krónikus betegekre, az elhúzódó hőség megterheli szervezetüket – mondta Pintér Ferenc orvos-meteorológus.
A kormány hétfői ülésének napirendjén szerepel az a törvénymódosító javaslat, amely szigorítaná a kiszabható bírságot a vezetés közben használt mobiltelefonért.
A caracali tragédia okán bejelentett különféle törvénymódosítások, biztonsági intézkedések részeként ismét előtérbe került az a régi javaslat, hogy a PrePay néven emlegetett telefonkártyát csak kizárólag személyazonossági igazolvánnyal lehessen vásárolni.
Bukarestben, a Nicolae Minovici Múzeumban augusztus 23-ig lehet megtekinteni az 1944-1989-es időszakot átfogó romániai szocialista-kommunista rendszer történéseit bemutató kiállítást.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
Elsősorban gyerekeknek, de felnőtteknek is szervez románnyelv-tanfolyamokat a CoRepeta nyelviskola, idén románnyelv-tábort is tető alá hoztak a gyerekeknek.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
A bejegyzett gépkocsik 73,5%-a használt autó volt, derül ki a gépjárművezetői engedélyeket kibocsátó és járműbejegyzési hivatal (DRPCIV) adatsorából.
Testhőmérséklete 34,3 Celsius-fokra hűlt le, majdnem ugyanannyi volt, mint az árnyékban mért 34 Celsius-fokos bécsi hőmérséklet.
Több mint egymillió indiai 22 millió fát ültetett pénteken az észak-indiai Uttar Pradesben a klímaváltozás ellen hirdetett kormányzati kampány keretében, amelynek célja élhetőbbé tenni az ország legnépesebb államát.
A liberálisok készen állnak arra, hogy bármely pillanatban vállalják az ország kormányzását, jelentette ki szombaton Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, rámutatva, a következő parlamenti ülésszakban benyújtanak egy bizalmatlansági indítványt.
Elsőfokú (sárga jelzésű), szinte az egész országra kiterjedő hőségriadót adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Nem voltak komolyabb incidensek a román diaszpóra és ellenzék szombati kormányellenes tüntetésén – közölte Georgian Enache, a román csendőrség szóvivője.
Szüksége van egy jelzésre a román állampolgárok részéről, hogy támogatják őt, jelentette ki Klaus Johannis államelnök szombaton, a fővárosi Egyetem téren.
Jóváhagyta pénteken a bukaresti törvényszék a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) a pártstatútum módosítására és az új vezetőség bejegyzésére vonatkozó kérését.
Egyelőre 10.039 külföldön élő román szavazópolgár regisztrált a www.votstrainatate.ro honlapon – közölte az Állandó Választási Hatóság (AEP), amely arra biztatja a külhoni románokat, hogy éljenek a levélszavazás lehetőségével.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) azt javasolta a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), hogy 19 miniszterből álló kormányt hozzanak létre, amelyben 4 tárcát az ALDE, 4-et pedig a Pro Románia párt kap meg.
A tavalyi augusztus 10-ei, erőszakos hatósági beavatkozásba torkolló tüntetések évfordulója alkalmából nagyszabású tüntetést szerveznek szombatra Bukarestben.
Különleges felvételt küldött a Jupiter Nagy Vörös Foltjáról a Hubble űrteleszkóp: a június 27-én készített felvétel a bolygó turbulens légkörében keringő felhők korábbiaknál intenzívebb színpalettáját mutatja be.
Dorin Cojocaru, a romániai tejipari vállalatok érdekvédelmi szervezetének elnöke arra kéri a fogyasztóvédelmi hatóságokat és más ellenőrző szerveket, legyenek figyelmesebbek és szigorúbbak a kereskedelmi áruféleségek címkézését szabályozó előírások követésében.
A Mentsétek meg Romániát (USR) öt tagja száll versenybe az alakulat elnöki tisztségéért, akit a párt tagjainak szeptember 1-je és 3-a között leadott szavazata nyomán választanak meg, tájékoztat az USR pénteki közleményében.
Hét személy volt érintett abban az autóbalesetben, amely péntek délben történt a 12-es országúton, Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál.
Nyolcvannyolc százalékkal csökkent 1970 és 2012 között az édesvízi megafauna populációja, a veszteség kétszerese annak, amelyet a gerincesek elszenvedtek a szárazföldön és az óceánokban a berlini Leibniz Intézet (IGB) vezette nemzetközi kutatás szerint.
Huszonhárom megye 231 településén 764 afrikaisertéspestis-gócot tartanak nyilván – közölte az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).