Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Uralni a káoszt

A kormány rendelettel elfogadott költségvetés-kiegészítése gyakorlatilag lehetetlenné teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy a bukaresti döntéshozók jóváhagyása nélkül bármit is önállóan cselekedjenek a választási évben.

Az intézkedésből származó előny és a nyilvánvaló haszon az államigazgatást még egyelőre uralma alatt tartó szociáldemokrata párt vezetőségénél csapódik le, hiszen a pénzforrások fölötti ellenőrzés szigorításával (minden egyes tétel a pénzügyminiszter egyedi elbírálása alá esik) nélkülük sem a politikai opportunizmusban és politikai migrációban jeleskedő területi pártvezérek, de az ellenzéki polgármesterek és megyei politikusok sem lesznek képesek érzékelhető teljesítményt felmutatni. Vagyis teljesen felborítják az újraválasztásban érdekelt helyi politikusok számításait, hiszen a kidolgozott módszertan szerint a már odaítélt összegeket még csak megtakarítani sem áll majd módjukban az önkormányzatoknak, így a lokális politika szintjein a spórolás, a tervezés – az önálló gazdálkodás fogalma – kiürül, az ország közigazgatása a kormánypalota akaratának puszta végrehajtóivá minősül vissza.

Persze, a most már recsegő-ropogó kormánykoalíciót irányító politikusok részéről ez a fokozott bürokratikus ellenőrzés az adóbevételek jelentette táplálékfürdő fölött teljességgel racionális lépés. Amit az is indokol, hogy a Tăriceanu által vezetett Liberálisok és Demokraták Szövetsége, vagyis az ALDE, szövetkezve a renegát Victor Ponta-féle gyülekezettel, a parlamenti többség újrafogalmazásával s annak előrelátható bonyodalmainak teljes zsarolási potenciálját latba véve arra törekszik, hogy átalakítsa az erőviszonyokat koalícióban partnere, a közvélemény-kutatásokban gyengélkedő szociáldemokraták kárára; így növelve saját részét és befolyását a minisztériumokban.

A helyzet kormányválsággal fenyeget, mégpedig az államfőválasztás küszöbén, ami a szociáldemokraták pozícióinak további gyengülését eredményezné: ki lennének szolgálva ellenfelük, a hivatalban ülő Iohannis államfő kényének és kedvének. Ennek, a bukaresti elit által gerjesztett politikai káosznak az elkerülésére tett igyekezet áldozataivá váltak az önkormányzatok. Újfent.

Pozsony János Csaba

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük