Mert olvasni jó!
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Kollégiumi szobában találkoztak először, majd a Csillag Születik után zenekart alapítottak, mára már közel ötmillió hallgatóval büszkélkedhet az I Let You Run Away című daluk.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Egy új határozat szerint azok a líceumok, amelyekben egyetlen diáknak sem sikerült az érettségi a nyári szesszióban, a jövő tanévben nem indíthatnak kilencedik osztályt.
Felerősítettek és visszahelyeztek a vadonba egy Ausztráliában partra vetődött pingvint, amely mintegy 250 kilométeres kimerítő utat tett meg szülőhelyétől, Új-Zélandtól.
A szemlencse vizsgálatával előre jelezhető a 2-es típusú diabétesz és az azt megelőző prediabétesz egy új, úttörő tanulmány szerint.
Ismét Új-Zéland lesz Középfölde az Amazon új Gyűrűk Ura-sorozatában – erősítette meg szerdán a filmstúdió a produkcióról, amely széles körben elterjedt nézet szerint a valaha készült legdrágább tévészéria lesz.
A 2019 első nyolc hónapjában Romániában értékesítésre kínált és az InspectorAuto.ro által kártörténeti ellenőrzésnek alávetett használt autók több mint 60%-ának legalább egy rejtett hibája volt.
Az új robot a világon elsőként abban segít, hogy nanorészecskék segítségével a gyógyszert pontosan a céljához juttassa. A nanorészecskéket használó eljárás hatásosabbá teheti a kemoterápiát, és mellékhatásait a maihoz képest erősen mérsékelné.
Romániának „másfajta” államfőre van szüksége, olyanra, aki szereti az országot és az állampolgárokat – nyilatkozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön, miután benyújtotta az államfői jelöltséghez szükséges iratcsomót.
Megszavazták Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását csütörtökön az európai uniós tagállamok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője.
Egy olyan fegyvert tesztelnek Oroszországban, amelyet az űrhajósok használhatnának a vadállattámadások kivédésére, ha eldugott térségben érnek földet.
A Virginia Smoking Tobacco nevű növényben az eredeti mennyiség négyszázadára csökkentették a nikotin koncentrációját, így grammonként 16 milligramm helyett már csak 0,04 milligramm nikotint tartalmaz.
A miniszterelnök összehívta csütörtökön a hét második kormányülését is, mert a jövő héten az Amerikai Egyesült Államokba látogat.
Elnézést kért, és mély sajnálatát fejezte ki Justin Trudeau kanadai miniszterelnök csütörtökön, mert egy most nyilvánosságra került, 2001-es jelmezbálon készült fényképen feketére festett arccal látható egy főiskolai mulatságon.
A miniszterelnöknek haladéktalanul meg kell jelennie a parlamentben, a 45 napos határidő, amire a kormányfő hivatkozik, egy mese – jelentette ki szerdán késő este a Realitatea tévé műsorában Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
A Magyar Polgári Párt (MPP) kizárta soraiból Gálfi Árpádot, Székelyudvarhely polgármesterét, akit bomlasztó tevékenységgel vádol – közölte csütörtökön a párt sajtóirodája.
A Hargita megyei Gyergyóalfaluban volt a leghidegebb az országban csütörtök reggel, mínusz 4,2 Celsius-fokig süllyedt a hőmérők higanyszála. A megye több más településén is negatív hőmérsékleti értékeket mértek.
A kormány nem támogtja, hogy Laura Codruţa Kövesi európai főügyészi mandátumot nyerjen – jelentette ki szerdán késő este Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a párt végrehajtó bizottságának (CExN) ülését követően.
Az 1989-es temesvári népfelkelés első áldozatának tekintett Újvárossy Ernőre emlékeztek szerdán Temesváron, a nevét viselő református gyülekezeti teremben, temetése 30. évfordulóján.
A képviselőház által szerdán elfogadott törvénytervezet értelmében minden gyermeknek jogában áll részesülni ingyenes orvosi ellátásában, még akkor is, ha történetesen nincs személyi száma, azaz nem szerepel az anyakönyvi nyilvántartásban.
Az anti-Nobelként emlegetett díjat a Harvard Egyetemen adták át 2019. szeptember 12-én.
A szárnyashajó-elven működő új járművek célja, hogy csökkentsék a francia fővárosban rendszerint kialakuló dugókat.
Románia és Lengyelország európai uniós témákban való szoros együttműködéséről állapodott meg Viorica Dăncilă és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdán Bukarestben.
Hurrikánná erősödött, és Mexikó délnyugati partjai felé közelít a Lorena trópusi vihar, közölte az amerikai hurrikánközpont szerda este.
A caracali agrárkutató és fejlesztő állomás területén, az erdőszélen felfedezett csontok egy 15 és 19 év közötti lánytól származnak, aki azonban nem azonos azzal a személlyel, akinek a maradványaira július 26-án találtak rá.
Alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő az államfő azáltal, hogy nem mentett fel tisztségükből bizonyos minisztereket, és nem nevezte ki az ügyvivő tárcavezetőket – döntött szerdán az alkotmánybíróság (CCR).
A kormány megjelenik a parlamentben, hogy jóváhagyást kérjen a kabinet átalakítására – jelentette ki kedden késő este Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, a párt végrehajtó bizottságának (CExN) ülését követően.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A szeptember 22-ig tartó, Sepsiszentgyörgyön zajló pulzArt kortárs művészeti fesztivál minden napján érdemes lesz részt venni, hiszen a programkínálat ezúttal is rendkívül igényes és változatos.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Egyedi, vagy legalábbis ritkaságszámba menő ítélet született egy Galac városbeli bűnöző ügyében. A férfit a másfél éves szabadságvesztés mellett arra kötelezték, hogy fizessen 80 ezer eurónyi kártérítést egy fiatal hölgynek.
Magyar informatika szakot indítana a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi Gyógyszerészeti Tudomány és Technológiai Egyetemen (MOGYTTE) Leonard Azamfirei rektor.
Négy medve tört be az elmúlt éjszaka a Grand Hotel Bálványos szállodába, az esetet a hotel biztonsági kamerái is rögzítették.
Egészen a magzatot védő méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő – derült ki egy új tanulmányból.
8,2 millió eurós segélyt kap Románia az Európai Unió (EU) Szolidaritási Alapjából a tavaly nyáron az ország északkeleti részét sújtó árvíz okozta károk helyreállítására.
Az óvodában a népszerűtlen gyerekek kicsit gyakrabban kapnak el valamilyen betegséget – ezt állapította meg egy frissen publikált norvég tanulmány, amelyről az Aftenposten című napilap számolt be hétfőn.
A módosítás értelmében nem kell adót fizetniük a birtokukban lévő ingatlanokra és járművekre azoknak, akiket az 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a között hatalmon levő rendszerek etnikai alapon üldöztek.
Két napon át vonszolta magát a balesetet szenvedett túrázó az északkelet-ausztráliai vadonban, mielőtt a mentőcsapatok kedd délután rátaláltak.
Döntő házként, 169 támogató, 44 ellenszavazattal és 67 tartózkodás mellett elfogadta a képviselőház a munkatörvénykönyv módosítását.
A rendőrség országszerte több mint 320 vasútállomáson tart ellenőrzéseket. Az összehangolt „razzia” idején rengeteg személyt igazoltatnak az állomások épületeiben és környezetében.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kijelentette, a kormány határozottan támogatja a határrendészetet az árucsempészések megfékezésére tett erőfeszítéseikben.
Brit álláspont szerint Nagy-Britannia mindenképpen, megállapodással vagy a nélkül, de ki fog lépni az Európai Unióból – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Újabb 30 nappal hosszabbította meg az Olt megyei törvényszék a Gheorghe Dincă nevére szóló letartóztatási parancsot. A férfit emberöléssel gyanúsítják Alexandra Măceşanu şi Luiza Melencu eltűnésének ügyében.
Először a fotós sem értette, mit lát. A kenyai Masai Mara Nemzeti Rezervátum különleges fotót töltött fel a Facebook-oldalára. Sikerült lefényképezniük egy ritka mintázatú zebracsikót. Ez a zebra ugyanis nem fekete-fehér csíkos, hanem barna alapon fehér pöttyös.
Christine Lagarde kinevezésére rábólintott az Európai Parlament.
Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja szerint a munkáltatóknak nem kell félniük a Z-generációs munkavállalók alkalmazásától.
Kereken félszáz éves minden idők legnépszerűbb magyar beat albuma, az Illések és pofonok. A kinyitható borítóval készült albumot kiadták monóban, majd nem sokkal később sztereóban is.
Szeretné, ha Románia elnökeként az lehetne az első intézkedése, hogy feloszlatja a jelenlegi parlamentet – mondta Craiován Dan Barna, az USR PLUS választási koalíció államfőjelöltje. Barna 2020 február-márciusára előrehozott választásokat írna ki.