Szeptember végéig lehet jelentkezni

Harmadik évfolyamát indítja októberben az Erdélyi Politikai Iskola, amelyre erdélyi magyar, a politika iránt érdeklődő, valamint a közösség építésében aktívan résztvevő fiatalok jelentkezését várják a szervezők. Az erdélyi Politikai Iskolát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezi partnerségben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT).

A négy hétvégéből álló ingyenes képzés során a résztvevők betekintést nyerhetnek a politikai pártok és kampányok működésébe, a közösségépítés folyamatába, a közvélemény-kutatás módszertanába, vezetői készségeiket pedig tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs tréningeken fejleszthetik.

A magyar és angol nyelven zajló, elsősorban kiscsoportos munkára épülő képzés tematikája négy pillérre épül: különböző készségfejlesztő tréningekre; politikai menedzsmentre; hazai és külföldi gyakorló politikusokkal, szakértőkkel folytatott háttérbeszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra.

A képzésben többek között olyan vendégelőadók vesznek részt, mint Novák Katalin, az EMMI Család és ifjúságügyért felelős államtitkára; David Venter, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója; Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora, vagy Richard Hamilton, a brit KPMG korábbi, vállalati ügyekért felelős igazgatója. Az előadók között találjuk még Claude Chollet-t, a francia Observatoire du journalisme alapítóját; Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, valamint Orbán Balázs miniszterhelyettest, parlamenti államtitkárt.

A képzés október utolsó hétvégéjén, Kolozsváron indul, majd Bukarestben folytatódik, míg a további− budapesti és sepsiszentgyörgyi − alkalmakat már a következő évben tartják.

A program iránt érdeklődők szeptember 30-án éjfélig jelentkezhetnek az erdelyipolitikaiiskola.mcc.hu honlapon.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.