Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Van is, meg nincs is alkotmányos természetű jogi konfliktus az államfő és a miniszterelnök között

Van is, meg nincs is alkotmányos természetű jogi konfliktus az államfő és a miniszterelnök között Románia

Alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő az államfő azáltal, hogy nem mentett fel tisztségükből bizonyos minisztereket, és nem nevezte ki az ügyvivő tárcavezetőket – döntött szerdán az alkotmánybíróság (CCR). A taláros testület határozata értelmében ugyanakkor a teljes jogú miniszterek kinevezésének megtagadásával nem alakult ki jogi konfliktus a miniszterelnök és az államfő között, utóbbinak ugyanis nem kell kötelező módon jóváhagynia a jelöléseket.

Hirdetés
Hirdetés

Az alkotmánybíróság illetékesei szerint a döntés nyomán Klaus Johannis államfőnek haladéktalanul alá kell írnia a miniszteri tisztségek megüresedéséről szóló dekrétumot, illetve az ügyvivő minisztereket kinevező rendeletet. A miniszterek menesztése, illetve az ügyvivő tárcavezetők kinevezése a kormányfő hatáskörébe tartozik; a miniszterek leváltását jóvá kellett volna hagynia az elnöknek, az ügyvivő miniszterek kinevezéséhez pedig szintén hozzá kellett volna járulnia, ideiglenes jellegű megbízatásról lévén szó ugyanis nem volt esedékes a jelöltek koalíciós tagságához kötni a kinevezést – érveltek a szakemberek.

A teljes jogú miniszterek kapcsán az alkotmánybírák egyöntetűen úgy határoztak, hogy nem áll fenn alkotmányos természetű jogi konfliktus, az adott politikai körülmények közepette ugyanis az államfő nem volt köteles kinevezni a jelölteket.

A taláros testület azt követően hozott döntést, hogy a kormány panasszal fordult az alkotmánybírósághoz, amiért az elnök szeptember 5-én – néhány nappal a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) kormánykoalícióból történt kilépése után – elutasította a Viorica Dăncilă vezette, immár tisztán szociáldemokrata párti (PSD) kormány három ideiglenes miniszteri kinevezését.

Bukaresti elemzők szerint az alkotmánybíróság döntése várhatóan nem mozdítja ki a holtpontról a kormányválságot, hiszen a kormányfő tovább halogathatja, hogy bizalmi szavazást kérjen a parlamenttől, ugyanakkor az ellenzék is késlelteti a kilátásba helyezett bizalmatlansági indítvány beterjesztését. Elemzők szerint elképzelhető, hogy Dăncilă hivatalában marad a novemberi elnökválasztásig, ahol Johannis egyik kihívója lesz.

Johannis az indoklás közzététele után dönt a további lépésekről

Klaus Johannis csak azt követően hozza meg döntését az alkotmánybíróság szerdai határozata kapcsán, hogy közzéteszik annak indoklását – ezt maga az államfő jelentette be a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Johannis rámutatott, megvárja, tegyék közzé a taláros testület döntésének indoklását, és csak ez után határoz a követendő lépésekről. „Ha Dăncilă miniszterelnök valóban meg akarja oldani a válsághelyzetet, ahogyan azt folyton hangoztatja, a megoldás egyszerű: miniszterelnök asszony, ismét mondom, kérjen azonnal bizalmi szavazást a parlamenttől” – fogalmazott az államfő.

Az elnök szerint az alkotmánybíróság szerdai döntése nem változtat a kormány jelenlegi helyzetén.

„Nagy elégedettséggel vettem tudomásul, hogy az alkotmánybíróság – teljesen korrekt és elkerülhetetlen módon – ugyanarra a következtetésre jutott, amelyről én már három hete beszélek: a Dăncilă-kabinet elveszítette legitimitását, és haladéktalanul bizalmi szavazást kell kérnie a parlamenttől” – nyomatékosította.

Dăncilă: Johannis megszegte az alkotmányt, cinikus és nemtörődöm módon

Az alkotmánybíróság szerdai döntése megerősíti, hogy Klaus Johannis államfő „visszaélést” követett el, amikor megtagadta az ügyvivő miniszterek kinevezését az energiaügyi, a környezetvédelmi és a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztérium élére – véli Viorica Dăncilă kormányfő.

„Akár rosszhiszeműséggel, akár hozzá nem értéssel állunk szemben, az alkotmánybíróság mai döntése világossá teszi az egész ország számára, hogy Johannis elnök megszegte az alkotmányt (…), cinikus és nemtörődöm módon, akadályoztatva a kormány tevékenységét” – fogalmaz a miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben.

Dăncilă hozzáteszi, a taláros testület döntése arra kötelezi az államfőt, hogy írja alá a miniszterek leváltásáról szóló rendeletet, illetve hogy indokolja meg az új miniszterjelöltek kinevezésének elutasítását.

„Kérem az államfőt, ne játsszon többé az alaptörvénnyel és a román emberek sorsával. Veszélyes a demokráciára és az ország stabilitására nézve, hogy olyan államelnökjelöltünk legyen, aki nem tiszteli a törvényeket, és nem érez felelősséget az állampolgárok sorsa iránt” – nyomatékosította Dăncilă, ismét leszögezve, hogy a kormány újabb bizalmi szavazást fog kérni a parlamenttől, és nem tartanak attól, hogy elveszítették a többséget.

Klaus Johannis államfő „kiegészítette” az alkotmánybíróság döntését, amikor azt mondta, hogy a kormányfőnek meg kell jelennie a parlamentben, hogy bizalmi szavazást kérjen a kabinetre – jelentette ki szerdán késő este az Antena 3 televízió műsorában Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Dăncilă kifejtette: az alkotmánybíróság döntésének értelmében az államfő köteles „minél rövidebb időn belül” kinevezni az ügyvivő minisztereket.

„Ebben a határozatban nem láttam olyan passzust, amely utalna a miniszterelnök azon kötelezettségére, hogy jelenjen meg a parlamentben és kérjen bizalmi szavazást. Sehol nem találtam. Nem tudom, honnan vette az államfő ezeket az információkat. Nem tudom, miért gondolta, hogy ki kell egészítenie az alkotmánybíróság döntését. (…) Meggyőződésem, hogy végre kell hajtani azt, amit a taláros testület mond, és mindenkinek tiszteletben kell tartania az alkotmányt. Úgy gondolom, hogy az elnöknek kell elsősorban tudomásul vennie az alkotmánybíróság döntését, és a lehető legrövidebb időn belül ki kell neveznie az ügyvivő minisztereket” – mondta a kormányfő.

(Agerpres/MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük