Közel 200 autó ment egymásnak egy kanadai autópályán
A sebesültek száma eléri a kilencvenet és két halottja is van a kanadai autópályán történt balesetsorozatnak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A sebesültek száma eléri a kilencvenet és két halottja is van a kanadai autópályán történt balesetsorozatnak.
Egybehangzó szerdai londoni médiaértesülések szerint II. Erzsébet királynő meg akarja tiltani Harry hercegnek és feleségének, Meghan hercegnőnek, hogy a „Royal”, vagyis a „királyi” szót márkanévként használják.
Alkotmányossági kifogást emelt a Nép Ügyvédje az ellen a sürgősségi kormányrendelet ellen, amelynek értelmében a páciensek magánkórházakban is igénybe vehetik az országos egészségügyi programok keretében nyújtott szolgáltatásokat.
Ellenőrizni fogják a vámnál a külföldről érkező és a hazai újrahasznosító ipar által felhasznált, illetve az országon áthaladó hulladékszállítmányokat – írja egy szerdai Facebook-bejegyzésben Costel Alexe ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Nem állná ki az alkotmánybírósági normakontrollt a parlamenti választás rendszerét módosító, „aggályos” sürgősségi kormányrendelet, amelyet az RMDSZ javaslatára utasított el a szenátus plénuma szerdán.
A Los Angeles-i képviselők 2020. február 18-án elfogadták a törvényt, amely betiltja a vadállatok szórakoztató célú felhasználását.
A kórokozók által okozott fertőzések és az allergia kialakulása nem hozható összefüggésbe.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fog részt venni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) régi-új kormányának beiktatásáról szóló hétfői parlamenti szavazáson – döntötte el szerdán a PSD végrehajtó bizottsága.
Lelőttek nyolc embert a Frankfurt am Main melletti Hanau városban két helyszínen szerda este – közölte a német rendőrség. Csütörtök hajnalban holtan megtalálták a feltételezett tettest az apja otthonában.
Tüntetést tart vasárnap a Cotroceni-palota előtt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Polgári Fóruma, valamint a Calea Neamului Egyesület. A két szervezet így próbálja meggyőzni az államfőt, hogy ne hirdesse ki a módosított közigazgatási törvénykönyvet.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kedden, a magyar széppróza napján mutatták be a nagyérdeműnek Borcsa Imola Magnebéhat című novellakötetét a kézdivásárhelyi Vígadóban.
A farsang ünnepe vízkereszt és hamvazószerda közé esik, és számtalan népi hagyomány, rítus és hiedelem kapcsolódik hozzá.
Középiskolás évei alatt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámaosztályába készült, végül a fogtechnikusi szakmát választotta, azonban a színház nem hagyta nyugodni, így felvételizett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színész szakára.
Könczei Árpád öt évig volt a Háromszék Táncegyüttes, majd ezt követően öt évig a Maros Művészegyüttes vezetője, de már évek óta független művésznek tartja magát.
Összesen 112 diák részesült díjazásban a Fényrajzok a Tamási Áron Színház homlokzatán rendezvény keretében készített alkotásáért.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A Dacia szerdán bejelentette, hogy március 3-án, a genfi autószalonon mutatja be első elektromos koncepcióautóját.
Idén üzembe helyezik az Országos Adóhatóság (ANAF) szerverét, amelyre az elektronikus naplójú pénztárgépeket kell rácsatlakoztatni – jelentette ki szerdán egy adóügyi konferencián Mirela Călugăreanu, az ANAF elnöke.
Tőkés László szerint a román nacionalisták kinevetnék a magyarságot, ha annyi év pereskedés és az Európai Bizottsággal és Romániával szemben megnyert per után nem sikerülne összegyűjteni a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéshez a szükséges egymillió aláírást.
Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök szerint a maláj kormány legfelsőbb szintjén régóta azt gyanítják, hogy az MH370-es járat pilótája szándékosan vezette a halálba utasait hat évvel ezelőtt.
A szenátus plénuma elutasította szerdán az előre hozott választásokról szóló 2020/26-os sürgősségi kormányrendeletet.
Egy második román állampolgárnál is kimutatták a koronavírussal való fertőződést a japán felségvizeken vesztegzár alatt levő Diamond Princess sétahajó fedélzetén – tájékoztatott szerdán a külügyi tárca.
Soha többé nem történhet meg a piteşti-i tragédiához hasonló eset – jelentette ki Victor Costache leváltott egészségügyi miniszter, annak a kisfiúnak a halálára utalva, akinek altatásos érzéstelenítés okozta vesztét Piteşti egyik fogászati klinikáján.
Letelt a Diamond Princess üdülőhajón február elején a tüdőgyulladást okozó COVID-19 koronavírus miatt elrendelt karantén szerdán, a Japánban tartózkodó brit-amerikai hajó kiürítése előreláthatólag több napot vesz igénybe.
A Nemzeti Liberális Párthoz (PNL) közel álló források szerint Klaus Johannis államfő tárgyalni készül a párt illetékeseivel az előre hozott választásokat előkészítő stratégiáról.
Új trend kezd kialakulni Oroszországban, ahol az emberek a testükbe helyezett implantátumokkal, valamint microchipek és megfigyelő technológiák révén, biohackeléssel próbálják javítani és meghosszabbítani életüket.
A nevetés kétségtelenül az egyik legjobb stresszoldó „fegyver”, ami nem csak a test és lélek harmóniáját, hanem az elmét is frissen és ébren tarthatja, miközben ösztönző és egyértelműen antidepresszáns hatású.
A szerdán ismertetett részletek szerint megfelelő állásajánlathoz, az állásajánlatnak megfelelő szakképesítéshez és angol nyelvtudáshoz köti a brit kormány a jövő évtől a külföldiek nagy-britanniai munkavállalásának engedélyezését.
Gopo-díjra jelölték az Oscar-díjas Nemes Jeles László alkotását, a Napszálltát Romániában a legjobb európai film kategóriában.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke úgy véli, Romániában gyökeres alkotmánymódosításra van szükség, mert az ország alaptörvénye már nem tükrözi a jelenkor valóságát, és politikai válság esetén lehetővé kell tenni az előre hozott választások kiírását.
A kérésben arra hivatkoznak, hogy az előre hozott választásokra vonatkozó rendeletnek azonnali és közvetlen következményei vannak az alkotmány által biztosított választási jogokat, szabadságokat és kötelezettségeket illetően.
Összesen 578 ezer lej értékben rótt ki bírságot az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító és infrastruktúra-karbantartással foglalkozó részlegére a vasútállomásokon észlelt hiányosságok és a szállítási körülmények miatt.
Több mint 300 romániai községben egyetlen családorvos sincs, 1414 településen (községek és városok) pedig számuk elégtelen.
A romániai autógyártók szövetségének (ACAROM) adatai szerint idén januárban Európa-szerte 31 százalékkal csökkent a forgalomba bejegyeztetett Dacia személygépkocsik száma a 2019 januári mennyiséghez viszonyítva.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A 2019/2020-as Hangversenyévad negyedik koncertjére február 21-én, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színházban kerül sor, ezúttal a Brassói Szimfonikus Zenekar hangversenye örvendezteti meg a közönséget műsorával.
Habár még mindig tabutémának számít, az iskolán belüli bántalmazás sajnos létezik, és nagyon sok áldozatot követel.
A krumplistészták családja épp oly sok tagot számlál, miként a sajátom, melynek egy fotóra való felzsúfolódását mindig komoly szervezés előzi meg.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Halálának (1998. 02. 17.) évfordulóján immár ötödik alkalommal hajtottak fejet gróf Czegei Wass Albert emberi nagysága előtt Sepsiszentgyörgyön.
Bővített választmányi ülést tartottak hétfőn Málnáson, amelyen a községi RMDSZ választmányi tagjai mellett az MPP és az EMNP képviselői is jelen voltak.
Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, a mobiltelefonba való feltöltőkártyák (pre pay SIM-kártyák) vásárlásának szigorítását célzó 2019. évi 62-es sürgősségi kormányrendelet alkalmazása emberi jogokat sértene, ezért törvényellenes.
A Kolozs megyei Aranyosgyéres légi bázisán kedden nyílt napot tartottak, amelyen bemutatták a sajtónak a Dacian Reaper 20 fedőnevű hadgyakorlaton részt vevő, MQ-9 Reaper típusú amerikai drónt.
Megalapozatlannak találta és elutasította kedden a craiovai ítélőtábla Alexandra Măceşanu szüleinek kérelmét, hogy máshová helyezzék a caracali ügy tárgyalását az Olt megyei törvényszékről.
Raluca Turcan ügyvivő kormányfő-helyettes, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke elmarasztalta a szenátus jogi bizottságában az előre hozott választások kiírását célzó sürgősségi kormányrendelet kapcsán adott véleményezést.
A szenátus jogi bizottsága által kedden elfogadott javaslat szerint 5-től 12 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtanának minden olyan cselekedetet, amely 14 év alatti kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítését implikálja.
Több mint 44 ezer koronavírus-fertőzött adatainak elemzése alapján kutatók arra jutottak, hogy az esetek több mint 80 százalékában enyhe lefolyású a betegség, és a más betegségekben szenvedők és az idősek esetében a legnagyobb a vírusfertőzés kockázata.
Új papírpénzeket nyomtatnak ki Kínában és a forgalomban lévő bankjegyeket fertőtlenítik, hogy ezzel is csökkentsék a Covid-19 vírus terjedését.