Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Beethoven emlékére

Beethoven emlékére Kultúra

A 2019/2020-as Hangversenyévad negyedik koncertjére február 21-én, pénteken 19 órától a Tamási Áron Színházban kerül sor, ezúttal a Brassói Szimfonikus Zenekar hangversenye örvendezteti meg a közönséget műsorával.

Különleges előadásra nyílik alkalom, hiszen idén ünnepeljük Beethoven születésének 250. évfordulóját, a zenekar ennek tiszteletére állította össze repertoárját a zeneszerző műveiből. Műsoron a következő darabok lesznek hallhatóak: Coriolan-nyitány, F-dúr románc hegedűre és zenekarra, 12 kontratánc (válogatás), VII. (A-dúr) szimfónia.

Hirdetés
Hirdetés

Beethovent a bécsi klasszicizmus harmadik alakjaként tartják számon, de zenéjében a romantika stílusjegyei is fellelhetők. Minden idők egyik legnagyobb zeneszerzőjeként emlegetik, hiszen olyan zenei képességekkel rendelkezett, ami hallása elvesztése után is lehetővé tette, hogy folytassa a komponálást. Annak ellenére, hogy viszonylag rövid életet élt, nagyon sok olyan zeneművet írt, melyet ma is nagyra értékelnek. Úgy tartják róla, hogy sikerült neki a lehető legszélesebb közönség számára érthető zenét írni.

Ugyancsak február 21-én 10 és 12 órától kerül sor a Leckehangverseny-sorozat következő előadására. Ezúttal Szergej Prokofjev Péter és a Farkas című zeneművét hallgathatják a Csíki Kamarazenekar nagyzenekari előadásában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük