Tánczos: növeljük a tarlóégetésért kiszabható büntetéseket
Növelik a növényzet illegális égetése miatt kiszabható bírságok mértékét – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Növelik a növényzet illegális égetése miatt kiszabható bírságok mértékét – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.
Ha egy fiókot nem egy háztartáson belül használnak, a felhasználóknak extra díjat kell fizetniük.
Valódi volt a fenyegetés, hogy Ukrajna atomfegyverhez akar jutni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai gazdasági videókonferencián.
A NATO-tagállamok egyetértettek abban, hogy a szervezet nem telepít csapatokat vagy légi eszközöket Ukrajnába, viszont katonai jelenlétének jelentős megerősítésére készül a szövetség keleti szárnyán – jelentette ki szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek rendkívüli tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Ukrajna és Oroszország egy előzetes béketervet dolgozott ki, amely a tűzszünetet és az orosz kivonulást foglalja magában, amennyiben Kijev semlegességet hirdet és elfogadja fegyveres erőinek korlátozását – jelentette a Financial Times három, a tárgyalásokban részt vevő forrásra hivatkozva.
Elfogadta szerdai ülésén a Ciucă-kabinet a 2022-2026-os időszakra vonatkozó drogellenes stratégiát és megvalósításának akciótervét.
A romániai egyetemek több mint 10 ezer ukrajnai diákot tudnak fogadni – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis.
Alkotmányellenesen nevezte ki a parlament a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu testvérét az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) szabályozási bizottságába – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.
A kormány Hargita megye prefektusává nevezte ki szerdai ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Petres Sándor korábbi alprefektust. A megye alprefektusi tisztségébe a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt Isabela Prodant helyezte.
Kiírták a közbeszerzést a kolozsvári metró tervezésére, megépítésére – közölte az Economica.net gazdasági portál.
A kis és közepes vállalkozások 7,5 milliárd lejes támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány – számolt be szerdán a pénzügyminiszter.
A helyi ukrán hatóságok szerint több mint ezren voltak abban a mariupoli színházépületben, amelyet szerdán bombatámadás ért – derül ki Vadim Bojcsenko polgármester éjszakai közléséből.
Románia kiáll a Moldovai Köztársaság mellett, ahogy mindig is tette – jelentette ki szerdán Chişinăuban Klaus Iohannis.
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) szerdán ukrajnai hadműveleteinek azonnali leállítására szólította fel Oroszországot, és aggodalmát fejezte ki a Moszkva által alkalmazott erőszak miatt.
Nem lankad a kézdivásárhelyi tekések harci kedve, a KSE sportolói az elmúlt hétvégén is több fronton bizonyítottak, az élvonalbeli felnőtt csapat mellett a veteránok is hallattak magukról.
Március 12-én, szombaton a Târgoviște melletti Dragomirești-en rendezték meg a shito-ryu országos bajnokságot, amelyen 22 klub 353 versenyzője 553 versenyszámban vett részt. Köztük voltak a kézdivásárhelyi Sporting Budo Karate Klub képviselői is, akik négy érmet szereztek.
Zsúfolt versenyprogramjuk van a háromszéki sízőknek, a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club alpesi sícsapata országos bajnokságon és színvonalas nemzetközi FIS-versenyen egyaránt rajthoz állt az elmúlt időszakban. Az országoson Kis Tímea bronzérmet szerzett, míg a nemzetközi viadalon Biró Maja épp csak lecsúszott a dobogóról.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
2022 tavaszán, a világjárvány enyhülésével a Kovászna Városi Művelődési Ház munkatársai úgy döntöttek, hogy megvalósítják régi tervünket, a kovásznai színházbérlet elindítását.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Lelassult az új koronavírusos esetek számának csökkenése Romániában, egy héttel azután, hogy feloldották az összes járványügyi korlátozást.
Közel 300 év szabadságvesztésre ítélték szerdán Spanyolország legveszélyesebbnek tartott szexuális ragadozóját, egy román állampolgárt. Dumitru R. N.-nek azonban legtöbb 20 évet kell letöltenie, mert beismerte, hogy szexuálisan bántalmazott összesen 23, 4 és 13 év közötti lányt, és a tetteiről készített felvételeket interneten közzétette – számolt be az EFE hírügynökség.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy nyilvántartásba veszi a Szőrmementes Európa elnevezésű, az állati prémek előállításának és forgalmazásának tiltását szorgalmazó európai polgári kezdeményezést.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter úgy véli, hogy Románia teljesítménye a Covid-járvány megfékezésében „legalább átlagosnak” tekinthető.
A tavalyi év utolsó negyedében a nyugdíjasok átlaglétszáma 5,058 millió főt számlált, 15 ezerrel kevesebbet, mint az előző negyedévben; az átlagnyugdíj 1679 lej volt, ami 0,4 százalékos növekedést jelent a korábbi trimeszterhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
A legutóbbi tájékoztatás óta 3913 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 941-gyel kevesebbet, mint egy nappal korábban -, csaknem 37 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 442-en újrafertőződött betegek – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.
„Vérontás” folyik a romániai közutakon, európai uniós viszonylatban vezető helyet foglal el az ország a halálos kimenetelű közlekedési balesetek tekintetében – jelentette ki szerdán a belügyminiszter.
Nicolae Ciucă miniszterelnök is elkíséri Klaus Iohannis államfőt moldovai köztársaságbeli látogatására – közölte a kormány sajtóirodája.
Nem könnyű tárgyalások folynak Oroszország és Ukrajna között, de van remény a kompromisszumra – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán az orosz RBK tévécsatornának nyilatkozva.
A kormány a szerdai ülésén várhatóan elfogadja a kötelező magánnyugdíj-alapba fizetendő járulékok 3,75%-ról 4,75%-ra történő emelését 2024. január 1-jétől.
Joe Biden várhatóan a jövő héten csatlakozik az EU és a NATO vezetőihez Brüsszelben. Az amerikai elnök március 24-én előbb a NATO brüsszeli csúcstalálkozóján, majd néhány órával később a szintén Brüsszelben tartandó uniós csúcson is részt vesz.
Oroszország kilép az Európa Tanácsból, az erről hivatalos értesítést kedden átadták a szervezet főtitkárának, Marija Pejcinovic Buricnak – közölte az orosz külügyminisztérium.
Az orosz hadsereg „túszul ejtette” az Azovi-tengeri Mariupolban a megyei intenzív terápiás kórház orvosait és betegeit – közölte kedden az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint Pavlo Kirilenko, a Donyeck megyei katonai adminisztráció vezetője.
Florin Cîţu szenátusi elnök szerint a romániai bérek emelkedésének egyetlen módja a társadalombiztosítási hozzájárulás öt százalékponttal való csökkentése.
Oroszország egy megtévesztő hadművelet részeként akár vegyi fegyvert is bevethet ukrajnai háborújában – jelentette ki a NATO főtitkára kedden Brüsszelben, kifejezve a szövetség emiatti aggodalmát.
Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) összesen 2,970 millió lej értékben szabott ki bírságot az áram- és földgázszolgáltatókra és -elosztókra február és március folyamán – derül ki a hatóság kedden kiadott közleményéből.
Az építő ígéretei szerint július elsejéig elkészülhet a Görögország és Bulgária gázhálózatát összekötő interkonnektor, amelynek immár nemcsak Bulgária energiaellátása szempontjából van kiemelt jelentősége – jelentette be Rumen Radev bolgár államfő kedden Bukarestben, ahol Klaus Iohannis román elnökkel tárgyalt.
Kelemen Hunor szerint az egykori márciusi ifjakhoz hasonlóan ma Ukrajna polgárai vívnak szabadságharcot és minden szabadságszerető ember mellettük áll.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Hétfőn délelőtt közös megegyezéssel távozott az FK Csíkszereda labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Valentin Suciu. Azóta kiderült, a sepsiszentgyörgyi szakembert a klub szakmai igazgatója váltja a kispadon.
Románia U19-es teremlabdarúgó-válogatottja a napokban Marosvásárhelyen játszik Európa-bajnoki selejtezőt, ahol a tét a szeptemberi, spanyolországi korosztályos Európa-bajnokságra való kijutás. A selejtezőn Barbócz Norbertre, a KSE Futsal játékosára is fontos szerep hárul.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Folytatja hibátlan szereplését a labdarúgó élvonal rájátszásában is a címvédő Kolozsvári CFR. Az előző négy szezon bajnoka zsinórban hatodik mérkőzését nyerte meg, miután 3–1-re legyőzte odahaza az FC Voluntari csapatát, és így már sorozatban tizenkilencedik bajnoki meccsén veretlen, (ebből tizenöt győzelem). Őrzi második helyét a hét pontos hátrányban levő FCSB, amely hétfő este 2–0-ra verte a Farul Konstancát.
Hideg van és háború (sőt, hidegháború), mert mi, emberek, csak ennyire vagyunk képesek. Tönkretesszük az élőhelyünk, önmagunk, és hogy a szomszéd se örüljön, néhány öv alatti ütést neki is beviszünk, fegyvert adva a kezébe.
A „régi” világ visszatérésének reményével vártuk a tavaszt, a járványügyi korlátozások beharangozott eltörlését. Azt, hogy szabadon, maszk és megszorítások nélkül mozoghassunk, szabadon ünnepelhessünk. Mindez megadatott, a várt eufória azonban elmaradt, a szomszédos országban zajló események hatására aggodalom árnyékolja be napjainkat. Lehet ünnepelnünk, amikor nem messze tőlünk háború dúl? Igen, lehet, sőt, kell is! A szabadságunk ma többet ér, mint valaha, a szó jelentéssel telítődik azok számára is, akik korábban csak a külsőségekben látták nemzeti ünnepünk jelentőségét. Ennek jegyében tegnap végre, két év után a megszokott keretek között gyűlhettek össze Kovászna megye városainak, falvainak lakói, hogy összetartozásunkat megéljék.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A múlt héten elvégzett szekvenálások eredménye alapján a koronavírus delta-törzse már nem terjed Romániában – jelentette ki kedden Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
A jelenlegi geopolitikai feszültségek közepette az összmagyarság nemzeti ünnepe rávilágít arra, „mennyire fontos elfogadni mások ahhoz való jogát, hogy másképp szemléljék a történelmet” – hangsúlyozta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából kiadott üzenetében.
A fogyasztók megsegítése érdekében a kormánykoalíció mérlegeli az üzemanyag jövedéki adójának mérséklését és az élelmiszerek áfájának nullára csökkentését – jelentette ki kedden Florin Spătaru gazdasági miniszter, hangsúlyozva azonban, figyelembe kell venni azt is, hogy mindez milyen terhet róna a költségvetésre, illetve hogyan hatna a beruházásokra.