Röviden
Játékosmozgás az OSK-nál A Sepsi OSK pénteken közleményben jelentette be egy új hálóőr érkezését, illetve azt, hogy megvált egyik játékosától. „A Sepsi OSK csapatában folytatja pályafu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Játékosmozgás az OSK-nál A Sepsi OSK pénteken közleményben jelentette be egy új hálóőr érkezését, illetve azt, hogy megvált egyik játékosától. „A Sepsi OSK csapatában folytatja pályafu...
A Kolozsvári Egyetem másodcsapatának győzelmével zárult a női kosárlabda I. liga szatellit együttesek számára kiírt marosvásárhelyi döntője. A Sepsi–SIC 2 egy győzelemmel és négy vereséggel az ötödik lett.
Kiütéses győzelmet aratott a Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapata pénteken a gyengébben rangsorolt Pașcani otthonában, a III. liga 28. játéknapján. A kék-fehér mezesek nem kevesebb, mint hat alkalommal találtak be, így győztes meccsel zárták első idényüket a harmadosztályban, lévén, hogy a hátralevő két fordulóban, ellenfeleik visszalépése okán, nem kell pályára lépniük.
Mindössze 21 percre volt szüksége a Sepsi OSK labdarúgócsapatának, hogy bebiztosítsa első győzelmét Voluntari ellen, az alsóházi rájátszás szombat déli, 9. fordulójában. A végjáték is tartogatott izgalmakat, de a korábbiaktól ellentétben, ezúttal nem érvényesült az utolsó perc átka, az összeszedetten futballozó piros-fehérek megérdemelten zsebelték be a három pontot. Kedden és pénteken is itthon játszik a csapat.
Labdarúgás, III. liga Egy hét alatt harmadik mérkőzésére készül a KSE, amely múlt szombaton a Radóci Bucovina vendégeként szaladt bele egy 5-1-es pofonba, majd kedden, hazai pályán 1-0...
Sűrűsödik a program a labdarúgó élvonalban, az elkövetkező időszakban gyakorlatilag háromnaponta játszik bajnokit a Sepsi OSK. A piros-fehér mezesek szombaton Voluntari ellen igyekeznek pontokat szerezni idegenben, kedden itthon fogadják Temesvárt, majd jövő pénteken szintén hazai környezetben a Juventust igyekeznek legyűrni.
Botrány a végjátékban A Kolozsvári Clujana győzelmével zárult a teremlabdarúgó II. liga pontvadászata, így a kincses városiak egy év másodosztályban eltöltött idény után visszakapaszko...
A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány nyolcadik alkalommal adta át a tehetség gondozásáért járó Mentor Díjakat a bukaresti Odeon Színházban kedden megszervezett gálán. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub cselgáncs-szakosztályának vezetője, Veres László is elismerésben részesült.
A Kézdivásárhelyi SE győzelemmel búcsúzott szurkolótáborától, ugyanis kedden, az idény utolsó hazai mérkőzésén Păun Nicolae 53. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Sănătatea Darabani ellenében. Az eredménnyel igen, a mutatott játékkal viszont nem lehetnek elégedettek a kék-fehér mezesek, akik pénteken Pașcani-ban játsszák a szezon utolsó meccsét.
Jól csaptak célba Harmadik alkalommal rendezték meg Csíkszeredában a 4Seasons-kupával díjazott úszóversenyt, amelyen közel 120 gyermek mérte össze úszótudását. Sepsiszentgyörgyöt a Spo...
Május 5–6-án a bukaresti Infinity Sport Arena squashklubban szervezték meg az országos csapatbajnokságot. Ez az egyetlen fallabda verseny, ahol a játékosok nem egyénileg méretkeznek meg, hanem csapatot alkotva képviselik egyesületüket.
A Sepsi–SIC női élvonalbeli megkoronázásával még nem ért véget a kosárlabdaidény, a sepsiszentgyörgyi bajnok másodcsapata ugyanis mától Marosvásárhelyen csatázik a másodosztályos pontvadászat utolsó tornáján.
Ha egy héttel előtte 2-0-s győzelmet aratott a Dinamo felett Sepsiszentgyörgyön a Sepsi OSK, úgy tegnap 2-0-s vereséget szenvedett a szervezettebben futballozó Concordia Chiajnától. A rájátszásbeli leggyengébb mérkőzést játszották a piros-fehérek, a gyengén muzsikáló védelem pedig megpecsételte a három pont sorsát. Az OSK negyedik próbálkozásra sem tudta legyőzni a Concordiát, ezzel pedig veretlenségét is elveszítette a play-outban.
Csíkszeredában zajlott az országos kézilabda-bajnokság eurorégiós szakasza az ifjúsági 4-es (2005–2006) korosztályú lánycsapatok számára, ahonnan a legjobbak – így a kézdivásárhelyi NMSK is – továbbjutott az elődöntőbe.
A 17. KSE-napok apropóján a céhes városi sportegyesület táncszakosztálya több szórakoztató programmal készült kicsik és nagyok örömére. Talán az általuk kezdeményezett kincskeresés volt a legnépszerűbb ezek közül, de a gyerektorna, a táncfellépések és a közös zumbázás is sokakat megmozgatott.
Utolsó hazai meccs Erőltetett menethez lehet leginkább hasonlítani a labdarúgó III. liga véghajráját, ugyanis a közbeékelt hétközi fordulóval egy hét leforgása alatt három tétmeccset ...
Nem tudta kiharcolni az újabb esélyt a bennmaradásra, és kiesett a teremlabdarúgó élvonalból a korábban bajnoki ezüstéremig jutó Sepsi Futsal csapata. Az alsóházi rájátszás második sza...
Vasárnap este befejeződtek a 17. KSE-napok, a sportvetélkedő-sorozat öt napon át tartotta mozgásban a kézdivásárhelyi és környékbeli sportbarátokat, a legkisebbektől, a felnőtteken át, egészen az öregfiúkig, mindenki találhatott kedvére való megmérettetési vagy szórakozási lehetőséget. A céhes város és szűkebb környéke sportolóin kívül többek közt Sepsiszentgyörgyről, Barótról, Kovásznáról, Székelyudvarhelyről, illetve Hatvan testvértelepülésről érkeztek sportolni vágyók. Összegyűjtöttünk néhány eredményt a teljesség igénye nélkül.
Hozták a kötelezőt A listavezető Gelencei Nemere és a második helyen álló Nagyajtai Hargita is hozta a kötelezőt a labdarúgó IV. liga hétvégi, 25. fordulójában, előbbi Illyefalváról cs...
Szombaton Bukarestben rendezték meg az ifjúsági III-as korosztályú birkózók Európa-bajnoki selejtezőtornáját, amelyen a Sepsiszentgyörgyi MSC és a Sepsi ISK színeiben öt háromszéki sportoló méretkezett meg. Birkózóink közül ketten végeztek az első helyen, amivel kiharcolták a részvételi jogot a jövő hónapban Győrben megrendezendő kontinenstornára.
A Sepsi OSK labdarúgócsapata ma 18 órától a Concordia Chiajnát fogadja az I. liga alsóházi rájátszásának 8. fordulójában, a piros-fehérek célja természetesen az újabb hazai győzelem. A szurkolókon ez nem fog múlni, teltház előtt futballozhatnak a felek.
Súlyos vereséget szenvedett a KSE labdarúgócsapata a harmadosztályos pontvadászat szombati, 26. játéknapján. A kék-fehérek bő – 75 percet emberhátrányban játszva – 5–1 arányban hajtottak fejet a Radóci Bucovina vendégeként. Az együttesnek nincs ideje búslakodni, kedden újabb bajnoki van soron, ezúttal a Sănătatea Darabani látogat a Sinkovits Stadionba.
A KSE-napok érdekes színfoltjának ígérkezik a szombaton 11 órakor kezdődő Teqball-bemutató. A KVISZ meghívására érkezik a céhes városba a székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team, akik előbb megmutatják eszik-e vagy isszák ezt a sportágat, majd vasárnap bajnokságot is szerveznek különböző kategóriákban.
Ismét teltházas mérkőzés vár a Sepsi OSK csapatára, amely hétfőn 18 órától a Concordia Chiajnát látja vendégül a sepsiszentgyörgyi stadionban. A klub tegnapi közleménye szerint keddtől csütörtökig minden jegy elkelt a találkozóra.
2012 után van ismét angol döntős A labdarúgó Bajnokok Ligája-érában még nem játszottak olyan gólgazdag elődöntős párharcot, mint a Liverpool és az AS Roma 2018 tavaszán. Az olas...
Létfontosságú mérkőzés előtt áll ma a Sepsi Futsal, amely egy esetleges vereséggel végleg búcsút inthet a teremlabdarúgó élvonalnak. Kézdivásárhelyen megmozdul az egész város, a KSE Sportnapok érdekes programokkal várja a sportbarátokat.
Szombaton és vasárnap Csíkszeredában zajlott az U16-os leánykosárlabda-bajnokság utolsó elődöntős teremtornája, amelyen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub csapata hibátlan teljesítményt nyújtott, így első helyről jutott tovább a B-kategóriás döntőbe.
A sepsiszentgyörgyi MSK sportolója, Vlad Lascu újabb nemzetközi elismeréssel gyarapította gyűjteményét, Oltean Petru tanítványa ezüstérmet nyert a dzsiudzsicuzók Párizs Openjén.
Az idény talán legmagabiztosabb győzelmével a Kézdivásárhelyi SE lánycsapata bebiztosította hatodik helyét a női másodosztályos kosárlabda-bajnokságban. Hétfőn zárult a pontvadászat elődöntős szakasza, a céhes városi csikócsapat négy győzelmet könyvelt el a mezőnyben, ám ami ennél sokkal lényegesebb, rengeteg tanulsággal és mérhetetlen játéktapasztalattal gazdagodott.
Az ország élvonalában Az elmúlt hétvégén Medgyes adott otthont az ifjúsági III-as korosztályú asztaliteniszezők Top 12-es ranglistaversenyének, amelyen az ország 12 legjobb fiú, illetv...
A pályán és a lelátón is a fővárosi Dinamo csapata, illetve ultranacionalista drukkerei fölé nőtt a Sepsi OSK és népes szurkolótábora. Az élvonalban újonc szentgyörgyi együttes Tandia két góljával fennállása során először gyűrte le a bukaresti sztárcsapatot, ezzel pedig továbbra is veretlen a rájátszásban. A fővárosi ultrák nem hazudtolták meg önmagukat, zászlólopással és kerítésbontással borzolták a kedélyeket.
Streetballban jeleskedtek A Szent György Napok másik hagyományos vetélkedője az utcai kosárlabdatorna, amelyet idén is nagy érdeklődés övezett. A nagy hőség ellenére összesen huszonnyo...
Papolc Nagyajta felett aratott kétgólos győzelmével zárult a labdarúgó IV. liga 24. fordulójának rangadója, amelynek köszönhetően megelőzték direkt riválisukat a ranglistán. A Kovásznát 3–0-ra legyőző Zágon előlépett a harmadik helyre, míg az éllovas Gelence ellenfél hiányában szabadnapos volt.
Gólzáporos mérkőzésen sikerült javítania a KSE-nek az elmúlt időszak negatív szériáján, a vendég foksányiak ellenében tartották itthon a nagyon fontos három pontot a labdarúgó III. liga 25. körében.
A megyeszékhelyi Gáll Lajos Futókör Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalának és a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóságának közreműködésével szombaton huszonnyolcadik alkalommal szervezett Gáll Lajos Futónapot.
Nagy várakozás előzi meg a rájátszás féltávját jelentő 7. fordulóbeli Sepsi OSK–Bukaresti Dinamo összecsapást, amely újra teltház előtt zajlik a szemerjai stadionban. A ma 18 órakor kezdődő mérkőzés, egészen pontosan a fővárosiak magyarellenességükről híres szurkolótábora komoly kihívások elé állítja a sepsiszentgyörgyi szervezőket, a klub vezetősége arra kéri a háromszéki közönséget, hogy végig higgadt magatartást tanúsítva, ne válaszoljon az esetleges provokációkra.
Kertész magyarországi remeklése A megyeszékhelyi Kertész Mátyás, a Sepsi ISK és a Budapest Honvéd birkózója ezüstéremmel zárta a szabadfogású birkózók magyarországi országos bajnokságá...
A romániai női kosárlabdaélet trónján maradt a Sepsi–SIC, miután összesítésben 3–1-re megnyerte a Nemzeti Liga 2017–2018-as idényének döntőjét. A zöld-fehérek az itthon fölényesen megnyert két mérkőzés után csütörtökön alulmaradtak Szatmárnémetiben, majd megrázták magukat, és pénteken harmadszor is legyűrték a VSK-t, így zsinórban harmadik alkalommal hódították el a bajnoki címet. Szombaton este a Szent György Napok Főszínpadán a szurkolóknak is megmutatták a bajnoki trófeát.
Nem tudta három meccsből lezárni a bajnoki döntőt a Sepsi-SIC a női kosárlabda Nemzeti Ligában, miután tegnap este nagy meglepetésre 68-60 arányban kikapott a Szatmárnémeti VSK-tól. Borult a papírforma, így tegnap nem ünnepelhetett bajnoki címet a mintegy 50 fős szurkolótábor által elkísért zöld-fehér mezes címvédő, de erre ma minden esélye megvan. A negyedik felvonás 18 órakor kezdődik a Both Katalin sportteremben.
Labdarúgás, I. liga Újabb teltházas mérkőzés vár a Sepsi OSK-ra, a rájátszásban veretlen sepsiszentgyörgyiek hétfőn 18 órától a playoutban listavezető fővárosi Dinamót látják vendégül....
Az elsőségét már korábban bebiztosító Târgoviştei ISK-CSM diadalával zárult Kézdivásárhelyen a női U20-as kosárlabda-bajnokság, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub bronzérmes lett. A mindössze négycsapatos bajnokság teremturnék formájában zajlott, minden együttes rendezett egy tornát, a legutolsót az NMSK bonyolította le április 23–26. között.
Ma este véget érhet a női kosárlabda Nemzeti Liga döntője, amennyiben a Sepsi–SIC esélyeshez méltón behúzza a harmadik meccset is a házigazda Szatmárnémeti VSK ellen (18.15 óra, Digi Sport).
Kedd reggel kezdték el a jegyárusítást a jövő hétfői Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo élvonalbeli futballmérkőzésre, azok viszont alig pár óra leforgása alatt elfogytak. Számtalan szurkoló hoppon maradt, felháborodásuk nyomán a klub belső vizsgálatot rendelt el, és mint utóbb kiderült, azoknak volt igazuk, akik gyanúsnak találták az ügyet.
Nem tudta átmenteni őszi formáját és lelkesedését a tavaszi idényre a KSE labdarúgócsapata, amely a tavalyi odavágón 4-1-re iskolázta le a Székelyudvarhelyi FC-t, a keddi visszavágón azonban be kellett érnie a döntetlennel. A második félidőben javuló játékot mutató céhes városiak sokáig szaladtak az eredmény után, Tankó fejesével mentettek pontot a hargitai kiszálláson.
Újabb esély a bennmaradásra Amint arról beszámoltunk, hiába nyert hazai pályán 9-3-ra a Sepsi Futsal, ha Resicabányán kétszer is fejet hajtott, előbb 5-1, majd 7-0 arányban a teremlabd...
Április 20–22. között rendezték meg Zágrábban a 65. Zagiping nemzetközi asztalitenisz-versenyt, amelyen 14 ország 750 sportolója állt asztalhoz. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub két második és egy harmadik helyet érdemelt ki a rangos viadalon.
Április 21–22. között a budapesti UTE jégcsarnokban rendezték meg a 18. WKF karate magyar bajnokságot. Az idei részvételi arány – 900 fő feletti nevező – minden idők legnépesebb mezőnyét jelenti az országos bajnokságon, ami nagyban betudható a karate olimpiai sportággá avanzsálásának. A sepsiszentgyörgyi Sport-All SC mintegy 21 versenyzőjét küldte harcba a bajnoki címekért, mindannyian az MTK Budapest színeiben indultak.
Egy ponttal kellett beérnie Botoșaniban a Sepsi OSK-nak, amely bő negyven percet emberelőnyben játszva a véghajrában engedte ki kezéből a győzelmet. Az utolsó perc átka újra lesújtott a sepsiszentgyörgyiekre, ez a harmadik olyan mérkőzés, amikor kellő koncentráció hiányában a legvégén kapott góllal fontos pontokat hullatnak el. Öröm az ürömben, hogy továbbra is veretlenek a rájátszásban a piros-fehérek, két győzelem mellett négy döntetlen áll a nevük mellett.
Székely rangadó Udvarhelyen A hétvégi, Galaci Oţelultól elszenvedett 2-1-es vereséget követően nincs ideje csüggedni a Kézdivásárhelyi SE-nek, ma ismét bajnokit játszik a csapat. A KSE...
Április 20–22. között a Shotokan Világszövetség (WSF) Isztambulban szervezte meg a IX. Shotokan karate-világbajnokságot, amelyen 34 nemzet 1900 sportolója lépett tatamira, köztük a sepsiszentgyörgyi Shoto-Team versenyzői.