Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kikínlódott hazai győzelem

Kikínlódott hazai győzelem Sport

A Kézdivásárhelyi SE győzelemmel búcsúzott szurkolótáborától, ugyanis kedden, az idény utolsó hazai mérkőzésén Păun Nicolae 53. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert a Sănătatea Darabani ellenében. Az eredménnyel igen, a mutatott játékkal viszont nem lehetnek elégedettek a kék-fehér mezesek, akik pénteken Pașcani-ban játsszák a szezon utolsó meccsét.

Az igyekezettel, illetve a kapusteljesítménnyel nem volt gond a KSE-nél, minden mással viszont elégedetlen lehet a szakmai stáb, ugyanis pontatlan játék és gyenge helyzetkihasználás jellemezte a találkozót. A kék-fehérek hiába jutottak el az egyébként szintén gyengén muzsikáló ellenfél kapujához, ha ott megtorpantak a lehetőségek előtt. Az első félidőben két óriási ziccert hagyott ki a házigazda, a 30. percben Gajdó Gotthárd baloldali beadását Bagoly 7 méterről mellé lőtte, majd a hosszabbítás perceiben Gazda József szabadrúgását követően Kurtuly fejelt kapura eredménytelenül. Sokatmondó tény, hogy a vendégek első kapura rúgását a 45. percben jegyezhettük fel.
A második játékrész elején a kézdi védők kerültek főszerepbe, előbb Stanciu tört kapura egyedül (ekkor még védett a hálóőr), majd az 53. percben Păun törte meg a gólcsendet, Ştefănescu beadását fejelve a rövid sarokba. A gólöröm emlékezetesre sikeredett, a csapat a nemrég születésnapját ünneplő Rancz Lajos klubelnököt köszöntötte. A folytatásban sem Gazda, sem Kurtuly, sem Ştefănescu, de még a csereként beállt Vlădulescu sem tudott kellő határozottságot mutatni a befejezésnél.
– Kicsit nehezen született meg ez a győzelem, ez történik, ha nem élünk a helyzetekkel. Hosszú és nehéz szezon volt, meccs meccset ért, akadt belső probléma is az öltözőben, de reméljük, a következő idény jobban sikerül. A III. liga mellett ott volt a futsal II. liga és az U19 is, ez nagy terhet rótt a csapatra, olyan is előfordult, hogy tíz nap alatt hat meccset játszottunk, ezt át kell gondolnunk. A fiatalok még nem tudják, mi a profizmus, abban is kell fejlődnünk. Kis szerencsével a nyolcadik helyet még megfoghatjuk, igaz, jobb helyezésben reménykedtem. Köszönjük a klubvezetésnek, a városvezetésnek és a szponzoroknak, szurkolóknak! – nyilatkozta Gazda József edzőjátékos.
Labdarúgó III. liga, 27. forduló: Kézdivásárhelyi SE – Sănătatea Darabani 1-0 (0-0). Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion, mintegy 300 néző. Vezette: Aelenei Ciprian (Jászvásár). Gólszerző: Păun Nicolae (53.). KSE: Bunduc – Gajdó T., Păun, Tankó, Stanciu, Gazda, Rancz (Albu, 46.), Ştefănescu, Gajdó G. (Boricean, 39.), Bagoly (Vlădulescu, 74.), Kurtuly (Oprea, 70.). Darabani: Priscă – Stancoschi, Pintilii, Cososchi, Apostol (Troian, 86.), Apetroae, Stâncă, Nicorici (Cărăbuş, 69.), Codău, Petraru (Dochia, 90+2.), Grumezescu. Sárgalap: Păun (15.), Kurtuly (36.), Stanciu (71.), illetve Nicoric (54.), Apostol (55.).
A 27. forduló keddi eredményei: Barcarozsnyó–Székelyudvarhelyi FC 1-0, Sporting Liești–Galaci Oțelul 0-2, Bákói Aerostar–Galaci Metalosport 3-0 (játék nélkül), Avântul Valea Mărului–CSM Pașcani 0-3 (játék nélkül).
Az utolsó két fordulóban a KSE játék nélkül, zöldasztalnál jut pontokhoz. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük