Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Sport

Jól csaptak célba
Harmadik alkalommal rendezték meg Csíkszeredában a 4Seasons-kupával díjazott úszóversenyt, amelyen közel 120 gyermek mérte össze úszótudását. Sepsiszentgyörgyöt a Sport-All Swimming Team és a helybeli Tanulók Háza közös csapata képviselte két-két gyerekkel, Bocz Attila úszásoktató irányítása alatt. A Tanulók Háza úszója, a 11 éves Molnár Klaudia 50 méter gyorson a 4. helyen végzett, míg a 10 éves Tóth Attila 50 méter gyorson és 20 méter mellen is a dobogó második fokára állhatott fel, 50 méter háton pedig harmadik lett. A Sport-All Sport Club versenyzője, a 14 éves Sütő Katinka 50 méter mellen és 50 méter gyorson is 4. lett, a 17 éves Sütő Kriszta Zsófia 50 méter gyorson, 50 méter mellen és 50 méter pillangón egyaránt a második helyet szerezte meg. „Köszönöm kollégáimnak, Bajkó Leventének és Csíki Sándornak a segítséget a felkészülésben, ugyanakkor a Tanulók Házának, a Sport-All SC-nek, hogy sok úszni vágyó gyereknek lehetőséget teremt a sportág fortélyainak elsajátítására” – nyilatkozta Bocz Attila edző. <<

Hatodik helyen
A Sepsiszentgyörgyi ISK U18-as lánykosárlabda-csapata az országban a hatodik legjobb korosztályos együttes. A Nemes Áron irányította alakulat derekasan végigküzdötte a târgoviştei döntő tornát, azonban mindenik mérkőzését elveszítette. Eredményeik: 42–74 Târgovişte-vel, 30–58 a Bukaresti Olimpiával, 24–57 a Kolozsvári Napoca Baschettel, 46–48 a Brassói CSU-val, 49–59 a LAPI Dés ellen. Végeredmény: 1. Târgovişte 10 pont, 2. Kolozsvár 9, 3. Dés 8 pont, 4. Olimpia 7, 5. Brassó 6, 6. Sepsi ISK 5. A Sepsi ISK csapata: Kovács Kriszta, Ioachim Adrienn, Taranek Andrea, Kanyó Bernadett, Ráduly Noémi Anna, Damokos Beatrix, Nagy Hilda, Jankó Edit, Márk Emőke, Bitai Szidónia. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük