A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Nemesek több változatban

A 15. század legvégén tragikus esemény dúlta fel Marosvásárhely mezőváros nyugalmát: egy nyárádszentbenedeki nemes tucatnyi familiárisával és azok embereivel, a történész Benkő Elek szerint egész kis hadsereggel tört rá a városra, és meggyalázta a plébániatemplomot, sőt megölte annak plébánosát. A támadók akkora erővel léptek fel, hogy a város nem tudta megvédeni egyházi emberét. A székely oklevéltár 7. kötetében található dokumentum tartalmazza a peranyag egy részét.

Az eset, akárcsak más hasonlók, arra vezeti rá a történészt, hogy a kollektív nemességet élvező székelység fő tömegei fölött létezett egy olyan magyarországi értelemben is nemesinek nevezhető réteg — előzményei már a 13–14. században kimutathatók—, amely a feudalizálódás úttörőjeként az ősi egység megbontásán dolgozott. A székely társadalom átalakulása tehát korábban megkezdődött, mint eddig hitték, a főemberekből és kiemelkedő közszékelyekből, a beköltöző magyar nemességből kialakult egy maga köré familiárisokat gyűjtő nagyobb hatalmú és gazdagabb réteg, mely sokban hasonlítható az erdélyi vármegyei részén élő nemességhez (de magánbirtoka volt a Székelyföldön is), azzal nemegyszer családilag össze is fonódott.

Ilyenkor is azonban mindig különbséget kell tenni az nemesi birtok és az ún. székely örökség között, utóbbira egészen más, a székely jog szabályai vonatkoztak. Előfordult, hogy a székelységbe beházasodott erdélyi nemes székely örökséghez, pl. lófőséghez is jutott, és ezzel ama joghoz, hogy beválasztható legyen a nemek és ágak megszabott rend szerint „körben járó” vezetői tisztségeibe. A két jogrend, az ősibb székely és feudális magyar tehát egymás mellett létezett, nemegyszer egymásba fonódva. A kliensi viszonyban álló székely azonban sem jobbágy, sem  kimondottan vazallus nem volt, évente egyszer, húsvétkor például – két nagy búzakenyér átadása után – urat válthatott szabad akaratából.

Benkő Elek különben a székelyföldi váraknak és udvarházaknak mint hatalmi központoknak szentelt remek fejezetben is e nemesség meglétére vonatkozó bizonyítékokat lát: …a „kővárak azt sejtetik, hogy a 13–14. századi Székelyföld nem volt olyan homogén, egységes jogállású terület, mint a kora újkoriban, amikor területi egységét csak néhány vármegyei enklávé bontotta meg”.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.