1. A Borvíz-utcai forrás új keretbe helyezésének munkálatai 1960-ban. 2. A szemerjai forrás foglalatának bemutatása a Mikó udvarán 1907-ben. 3. A Borvíz utcai forrás pavilonja az 1970-es években. 4. A szemerjai forrás az 1940-es években. 5. A szemerjai borvíz 1980-as években készült kerete.

A sorozat első részében említettem, hogy a borvízforrásainkra vonatkozó adatokat a tárgykör legjelentősebb két kiadványából merítettem, melyekből az érdeklődő számtalan értékes adat birtokába juthat. Az alábbiakban a rendelkezésemre álló képanyag kevésbé ismert darabjai alapján próbálom bemutatni a sepsiszentgyörgyi és a háromszéki vonatkozású kászoni borvízforrások közül a jelentősebbeket.
Josef Barbenius brassói orvos, aki több háromszéki ásványvíz vegyi összetételét elemezte, 1791-ben a sepsiszentgyörgyi borvízforrást mint „ivókutat” említi. 1799-ben írt úti jegyzeteiben Gróf Teleki József egyenesen két forrást is említ. „Az első a helységnek végenn egy domb alatt vagyon, ezzel szoktak közönséges ital gyanánt élni a szentgyörgyiek. Egy fával kirakott kutba gyül meg a vize, amely tiszta és kedves csipősségű. A kut körül pocsolyás az helly…” A másik forrást feltételezhetően a Győrbíró-fürdői forrással azonosíthatjuk.
A sepsiszentgyörgyi csizmadiacéh XIX. századi iratai között arra találunk utalást, hogy a szentgyörgyi borvíz jótékony hatását annyira becsben tartották, hogy évente ünnepélyes keretek között megszentelték, és körülötte mulatságot tartottak. (A céh 1842-ben „a borviz megszentelésére négy vider bort” ajánlott fel – olvashatjuk Józsa Lajos írásában.) Enyhén szénsavas volta miatt gyomorsavhiányban szenvedőknek is ajánlották ivókúraként. A forrást 1960-ban új keretbe foglalták, tetőzetként a sugásfürdői volt Kossuth-kút pavilonját helyezve el. Mivel kiömlési pontja meglehetősen alacsony, a forrásmedencét gyakran feltöltötte a Debren-patak megáradt vize, s így befertőzhetett. A kút ma használhatatlan, vize eltűnt. Ennek ellenére csorgóházát a közelmúltban új tetőzettel látták el.
Szemerja szélén, az Előpatak felé egyre emelkedő József Attila utca végén található a Büdös-kút, amely nevét enyhén kénes szagáról kapta. A XIX. század utolsó éveiben rövid ideig palackozták is az előpataki főkúti forrás címkéjével. Eredeti foglalatának mását (Pap Lehel munkája) az Erdélyi Gazdasági Egyesület 1907. évi kiállításán a Székely Mikó Kollégium udvarán mutatták be. A ’70-es években egy Előpatak felől közeledő teherautó összetörte. A későbbi, stilizált korsókkal díszített foglalat az ’80-as években készült. Ezt váltotta fel a néhány éve új keretbe foglalt két kút és mögéje épített pihenő.
1. A Szent György-forrás Kós Károly tervezte épülete 2. A Szent György-forrás reklámlapja.  3. A Kós Károly tervezte Pán-plakát.  4. A Salvator néven forgalmazott borvíz címkéje.  5. Allegorikusan feldíszített, borvizes palackokkal megrakott szekér felvonulása Sepsiszentgyörgy főterénBár a Kászoni-medence nem része Kovászna megyének, gazdag borvízforrásairól azért teszünk itt említést, mert a Kászonjakabfalva melletti egyik forrás tulajdonosa egy időben a neves sepsiszentgyörgyi orvos, dr. Fogolyán Kristóf volt, és a kezelőség hivatala is Sepsiszentgyörgyön székelt. A Kászonjakabfalvánál a Kászon patakába ömlő Bor-patak mentén található számos forrás közül csak a Borárnyéki- vagy más nevén Veresszéki Szent György-forrásból fakadó víz útját járjuk körül.
Első tulajdonosa B. Simon József volt, aki a kitermelési engedélyt 1895-ben kapja meg. A borvizet főként a háromszéki falvak kereskedői vásárolják. A századfordoló környékén a forrást Boldizsár Lajos bérli, majd dr. Fogolyán Kristóf tulajdonába kerül, aki barátjával, Kós Károllyal terveztet épületet föléje. Kós Károly tervezte a Pán néven forgalomba hozott víz címkéjét és plakátját is.1908-ban felvonulással egybekötött nagyszabású Pán-ünnepséget rendeznek Sepsiszentgyörgyön.
Dávid Dezső kézdivásárhelyi kereskedő 1938 és 1944 között Salvator néven palackozza a Borárnyéki-vizet. A második világháború után kisebb-nagyobb megszakításokkal folyt a kitermelés, s bár 1990 után az új tulajdonos a folytatás reményében felújította a Kós-épületet, végül vállalkozása mégsem hozta meg a remélt sikert. <<

József Álmos

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Erdővágás a Zernye aljában

A 19. század végén Háromszék vármegye területének közel kétharmadát erdőségek borították. Ekkor kezdődött el az nagymértékű kitermelés is, amely esetenként még ma is csodaszámba menő technikai megoldásokat alkalmazott. Sorozatunkban, korabeli fényképfelvételekkel illusztrálva a Mikes családnak a Zernye-havas szomszédságában működő, valamint az előbb Horn, majd Groedel tulajdonban levő kommandói fafeldolgozót és iparvasutat mutatjuk be.   Az […]

Borvízforrásaink régi képeken, címkéken

Sorozatunk előző írásában említettem, hogy a borvízforrásainkra vonatkozó adatokat a tárgykör legjelentősebb két kiadványából merítettem, melyekből az érdeklődő számtalan értékes adat birtokába juthat. Így tehát – nem bocsátkozva részletekbe – a továbbiakban csak a rendelkezésemre álló képanyag kevésbé ismert darabjai alapján próbálom bemutatni több száz háromszéki borvízforrásunk közül azokat a jelentősebbeket, melyekről képi dokumentumokkal is rendelkezem.

Borvízforrásaink régi képeken, címkéken

Háromszék jelentősebb fürdőhelyeinek múlt századi életét bemutató írásaink mindegyikében kitértünk e helységek fellendülését biztosító legnagyobb kincsre: az ásványvizekre. Sorozatunk következő írásainak célja megyénk jelentősebb, főként kitermelésre is alkalmas ásványvíz-forrásainak illusztrált bemutatása a 19-20. század éveiben. Cikkeink szövegének adatait két jelentős kiadványból merítettük: a 2010-ben Csíkszeredában megjelent Székelyföld borvizei című kiadványból, illetve Kisgyörgy Zoltán Borvizes könyvéből (2013).

A régi Uzonkafürdő képekben

Uzonkafürdő a Baróti-hegység Nagy-Murgó nevű tömbjének északi lábánál, a Pisztrángos- és Uzonka-patakok völgyében fekszik. A két patak nevét viselő ásványvíz-forrás mellett hajdan két fürdő létesült, de ma csak az uzonkai források melletti létezik, a pisztrángosi fürdő több mint száz éve megsemmisült. A település általunk ismert első írásos említését Benkő József 1770-ben megjelent Filius Postumusában találjuk, […]

A régi Sugásfürdő képekben

A sepsiszentgyörgyiek saját házi fürdőhelyüknek tekintett üdülőjét gyalog, a már 1899-től az Erdélyi Kárpát Egylet tagjai által megjelölt turistaösvényen (Őrkő – Bíróné pusztája – Erős Oldal – Piliske) is meg közelíthetjük, alig másfél óra alatt. A helység gyógyfürdővé válásában a véletlen játszott közre.

A régi Bibarcfalva képekben

Sorozatunk előző írásaiban bemutatott háromszéki fürdőhelyeink (Bálványos, Előpatak, Kovászna, Málnásfürdő) mellett a főleg ásványvízéről ismert Bibarcfalvát csak mint Barót és környékének gyógykezelő helységét tartjuk nyilván. Üdülőtelepe nincs, villák, nyaralók nem épültek a helységben, s hogy mégis a múlt század eleji fürdőhelyek közé soroljuk, annak magyarázata főként nagyszámú ásványvíz-forrásainak jelenléte, melyek vizeinek nemcsak fogyasztásra szánt kitermelését, hanem gyógyhatásának kiaknázására is sarkallta a helyi vállalkozó szellemű embereket.

Előpatak régi képeslapokon

Előpatak Őskútnak nevezett borvízforrása körüli terület betelepítése az 1770–80-as évekre esik, amikor gróf Nemes János Háromszék főkirálybírója felismeri a környék ásványvizeiben rejlő gyógyító lehetőségeket, és 1772-ben a svájci üdülőhelyek épületeinek stílusában felépíti Svájcinak nevezett villáját, példát mutatva ezzel a további építkezésekhez a környéken levő birtokaik révén érdekelt Mikó, Béldy, Székely és Gidófalvi családoknak.

A még mindig nem eléggé ismert Bálint Gábor

Nagy szolgálatot tett a „Kik vagyunk, honnan jöttünk?” kérdéssel foglalkozók vagy az azután érdeklődők számára Borcsa János a Szentkatolnai Bálint Gábor válogatott műveinek a Székely Könyvtár számára való megszerkesztésével, s a Hargita Kiadó a könyv megjelentetésével (Csíkszereda, 2017). Ahogy ezt az ebben a formában hiánypótló könyvet – mely első, Erdélyben megjelent válogatás Szentkatolnai Bálint Gábor műveiből – olvastam, Juhász Ferencnek az 56-os forradalom leverése után írt feljajduló sorai jutottak eszembe: „Ó, mi be furcsa nép vagyunk,/ ha kezünkben már poharunk,/ s végre szomjunk is kútra visz,/ mindig zavaros lesz a víz…”

Petőfi? Bălcescu? Nekik nyolc

Erdélyben és Romániában két olyan várost találunk, ahol teljesen hiányoznak az utcanevek. A Máramaros megyei Miszmogyorós (Tăuții-Măgherăuș) hat–hétezer lakosú kisváros Nagybányától néhány kilométernyire. A magyarok részaránya jelenleg alig 12 százalék. Tizenöt–húsz évvel ezelőtt sem volt sokkal jobb az arány, de az tény, hogy a román többség tapintatosnak bizonyult az utcanevekkel.