Az erdőkben levő letört ágak vagy kidőlt fák is sokaknak jól jönnének, de helyenként főbelövés jár értük

Aki fával fűt, az tudja a legjobban, mennyire drága mulatság lett a tűzifa beszerzése. Az RMDSZ azon van, hogy megoldja ezt a gondot – többek között az export korlátozásával.

Amint arra tegnapi lapszámunkban is utaltunk, a hatalmas drágulást nagymértékben az export idézte elő, ugyanis a tűzifát információink szerint Ázsiába (főleg Kínába) és Afrikába szállítják a konstancai kikötőből, ahol őrlemény lesz belőle. Erdészektől tudjuk, hogy megyénkből – főként Veresvíz környékéről – konstancai rendszámú autók szállítják a zöld aranyat, miután helyben jól fizetnek érte, így a fakereskedők szempontjából persze, hogy ők élveznek előnyt, hiszen a pénz erős motiváló. A sokakat érzékenyen érintő áremelkedés a politikum figyelmét is felkeltette, és már elkészült egy tervezet, ami többek között az export szigorítására is kitér, a kormány ezzel kapcsolatos véleménynyilvánítása a napokban esedékes.

Fejér László Ödön szenátor elmondta: az RMDSZ nyújtotta be a tervezetet, ami módosítaná, illetve szigorítaná a faexportot, azt remélve, így enyhülnének a lakosság gondjai. Elég nehéz helyzetben vannak – ismerte el –, mivel az Európai Unió tagjaként nem korlátozhatják minden úton a szabad árumozgást. Emellett úgy tudja, az export tilalma sem oldaná meg teljes mértékben a tűzifahiányt, de mindazonáltal úgy véli, a kivitelt teljes mértékben fel kellene függeszteni.

Bár a törvényhozásban dolgozik, elmondása szerint néha ő maga sem ért egyet a túl szigorú rendelkezésekkel, mert a „katolikusabbak vagyunk a pápánál” jellegű jogrendelkezésekkel többnyire úgy járunk, hogy „a mosdótálban levő vízzel együtt a gyereket is kiöntjük. Konkrétan a túl szigorú környezetvédelmi és állatvédelmi intézkedésekre gondol, és példaként a medvék elszaporodását említette. Az sem normális – fejtette ki –, hogy az erdőből egy faágat sem lehet büntetés nélkül elhozni (Maros megyében egy férfit emiatt fejbe is lőttek a rendőrök – szerk.), jóllehet a fahulladék sok emberen segítene, hiszen a vékonyabb-vastagabb, másként enyészetre ítélt ágakat, kidőlt fákat is ki lehetne osztani – vélekedett. „Az egészséges erdőgazdálkodás szükségszerű, de ugyanakkor a tűzifa kérdését is meg kell oldani” – jelentette ki a szenátor, aki szerint, „bár a piac szabályozza az árakat, a mostani címkék nem indokoltak”.

A kérdés a szomszédos megyét is érinti, másfél hete a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség szervezésében erdészeti műhelymunkára került sor Csíkszeredában. Ezen több erdészet és közbirtokosság vezetője jelezte a területen tapasztalt időszerű gondokat. A megfogalmazott felvetéseket Tánczos Barna szenátor továbbította a szaktárca erdészetügyi államtitkárának és szakigazgatóságának, akik ígéretet tettek két jelzett probléma megoldására: egyszerűsítik az erdők, legelők, vágterek tisztításából származó famennyiség összegyűjtésének és elhordásának feltételeit a tűzifaként hasznosítható, 8 cm-nél kisebb átmérőjű gallyak, ágak esetében. Emellett hozzáférhetőbbé teszik az üzemterveztetést a 10 és 100 hektár közötti nagyságú erdővel rendelkező tulajdonosok számára.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Eltűntek a tévécsatornák

Több kézdivásárhelyi olvasónk is panaszkodott, hogy miután a NextGen szolgáltatónál az analóg és digitális adásrács csatornáinak a sorrendje megváltozott, már nem tudják nézni a magyar adókat, illetve a Polyp televíziót.

Három nap a környezetért

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület kilenc éve útjára indított, háromnapos eseményének, a Tavaszi Zöld Napoknak középpontjában a környezettudatosság, a sport és az egészséges életmód fontosságának hangsúlyozása áll.

„Jóhiszemű hamis riasztók”

Tegnap a háromszéki tűzoltóság vezetősége megtartotta negyedéves beszámolóját: kiderült, hogy az árvíz komolyan próbára tette a lánglovagokat, ám összességében nem mondhatni, hogy zsúfoltabb periódust tudnak maguk mögött, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Röviden

Idén is adnak érdemdíjat A tegnap megtartott soros tanácsülésen a fürdőváros képviselői testülete, az ünnepekre és vakációra hivatkozva meghosszabbította a Kovászna város érdemdíj igénylésnek benyújtási határidejét április 15-ről április 27-re, déli 12 óráig. Az érdemdíj Kopacz Levente RMDSZ-es tanácsos több éve született kezdeményezése, aminek értelmében a fürdőváros polgármesteri hivatal fejenként 500 lejes pénzjutalmat ad négy […]

Az Európa Tanács viziten

Kulcsár-Terza József és Benkő Erika háromszéki képviselők a magyar kisebbség helyzetéről tájékoztatták az Európa Tanács (ET) emberi jogi delegátusát. A vendégek az ET Romániáról készülő jelentése apropóján érkeztek, a román képviselőház emberi jogi bizottsága előtt megtartott találkozón képviselte magát a roma kisebbség és a kormánypárt is.

Baj van a kódexszel

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint tartalmilag több gond is van a kormány által előterjesztett közigazgatási törvénykönyvvel.

Tavaszi munkák Vargyason

Vargyas polgármesterét, Sütő Levente Lehelt arról kérdeztük, milyen időszerű munkálatok zajlanak a faluban, milyen tennivalók akadtak a tavaszi idő beálltával.

Iskola-felújítás Barátoson

Heteken belül elkezdődik a barátosi Bibó József Általános Iskola jelenleg is használt, valamint a régi épületének a teljes körű felújítása – tudtuk meg Tánczos Szabolcs barátosi polgármestertől.

A Sanitas utánaszámolt

A bérnövelő intézkedések eredménye az lett, hogy számos helyen kevesebb pénzt kapnak az emberek – állítja az egészségügyi dolgozók jelentős részét képviselő Sanitas. A szakszervezeti szövetség szerint az egészségügyi minisztérium egyszerűen nem tartja be a törvényt.

Pisitől ragacsos folyosó?

Panasszal keresték meg szerkesztőségünket: baróti olvasónk elmondása szerint a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház pszichiátriai osztályán áldatlan állapotok uralkodnak, kevés a személyzet, vizelettől ragacsos a folyosó padlója. Utánajártunk az esetnek.

Van még, amit tanulni!

Több mint hat tonna szelektív hulladék gyűlt össze a Gosp-Com Kft. április 13-i gyűjtőakciója során. A nap folyamán két gyűjtőponton, a katonanevelde épülete előtt és a sportcsarnok előtti téren lehetett leadni a hulladékot, a vállalat munkatársai a nagyobb tárgyak elszállításában is segítséget nyújtottak. A lakosság 0,24 tonna pillepalackot/műanyagot, 0,47 tonna kartont/papírt, 1,14 tonna üveget, 4,35 […]

Röviden

Gyűjtik az aláírásokat Sepsiszentgyörgyön is gyűjti az aláírásokat a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a Bűnözők nélkül a köztisztségekben! jelmondatú alkotmánymódosító kezdeményezés támogatására. Ugyanakkor az alakulat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete múlt héten tartotta tisztújító gyűlését, melyen Dulányi-Balogh Szidóniát választották a városi szervezet elnökének, és Elvira Raduțăt bízták meg az alelnöki feladatokkal. Az aláírásgyűjtést két napja kezdték Sepsiszentgyörgyön, […]

A többség csak tengődik

Kovászna megyében jelenleg 48.719 nyugdíjas él, a legkisebb, szociális nyugdíj 520 lej, a legnagyobbat, 17.359 lejt egy államügyész kapja.

Razziázik a rendőrség

A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség munkatársai a megyeszékhely – elsőként központi fekvésű – utcáit járják, és a szabálytalanul, a forgalmat akadályozó, netán járdán parkoló járgányok sofőrjeit figyelmeztetik, bírságolják.

Vétlen áldozatok megsegítése

Három éve jött létre a Vétlen Áldozatok Egyesülete, melynek célja segíteni olyan személyeken, akik közúti balesetet szenvednek ártatlanul, vagy orvosi műhiba, munkabaleset áldozatai lesznek. Az egyesületet alapító Bicsak László korábban kártérítés biztosítási ügynökként dolgozott, és a rendszer hibáira felfigyelve döntött úgy, hogy megalapítja az egyesületet a sérültek megsegítésére.