A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Vesszőfutás meg vádalap

Ma már egyetlen beteget sem kell figyelmeztetni, hogy minálunk az orvosi, kórházi kezelés kegyetlen vesszőfutás. És mindez megelőzi jóval magát a kezelést is. A romániai beteg már a gyógyítást megelőző időszakban egyre inkább azt érzi, gondolja és mondja, hogy inkább abbahagyja az egész gyógyulási szándékot, egye meg a fene, csak ne kelljen hónapokon át járni, várni, ülve aludni hideg folyosókon…

Nem falfestmény, noha sok napon sokáig néztem a sepsiszentgyörgyi kórház folyosóján ülve, állva a sok évtized óta felújítás alatt levő régi kórházépület falait. Néma csend, néhánynak jut út menti minőségű fapad, a többi beteg vár, vár. Ki mondja, hogy nem türelmes Székelyföld népe?! Jobbra, balra orvosi szobák, kórtermek, a szemközt levő fal túloldalán szerelők, kőművesek dolgoznak. Óriási fehér lepedő takarja el libegve a munkálatot. Nővérek ügyködnek, intenek, eligazítanak. A falon román nyelvű felirat arról, mit nem szabad. Többek között: NE VIDD EL AZT, AMI NEM A TIÉD. Megalázó? Nevetséges?

Háziorvosi beutalással jelentkeztem a klinikán, egy hónap után, november 9-re kaptam orvosi fogadóórát. Jelentkezem, akkor meg a rendelőre kiírva: az orvos szabadságon van. Benn a nővér megróva int engem, a beteget: elvégre az orvosnak is van joga pihenni. Következő időpont, amit kaptam: december 17. Hihetetlen.

A beteg, az adott életben s körülmények között átutazó, kedv szerint tologatható alany, egy eset. Soha olyan senkinek nem éreztem magam, tehernek, vizes macskának, kelletlennek, aki csak zavar és panaszol. Akkor fölmentem az igazgatóhoz. Folytassuk fölül, a hidegzuhany után!

A titkárnő megértő, leültet. Mondom az esetem a szolgáltatással. Aztán üldögélek, amíg ő előzékenyen és valóban gondosan repdes az érdekemben. Nem aggódom, csak gyanús a panaszom, azért kértem vizsgálatot. Előttem az élet. Hogy mennyi belőle? Ugyan. De azért különös: sorszámra több mint egy hónap. Orvos elrepült szabadságra, jelentkezzem másfél hónap múlva, november felénél.

Nézem a szakkönyvek polcán a könyvek címét. Mit értek, mit nem. Mire megy a játék? Az életünkre. Jöjjek vissza egy óra múlva.

Visszajöttem. Az igazgató elmondta, jelentkezzem holnap a másik orvosnál. És ezt nekem hálával kellett fogadnom. Úgy is fogadtam, mármint, hogy nem december 17, hanem… Az is lehet, hogy ki tudja? A kórságom elviselhető, könnyű legyen a te lépted. Előtted az élet.

Az újabb időpont közelebb. Az engem elvállaló orvos vizsgálatra jegyez elő, csak néhány nap. Most ülök, és várok az épület alagsorában. Pince. Az első emeleten fagypont volt: éppen fűtetlen. Itt pince, üres, valóságos betegek. Előttem hányan vannak, s utánam mi lesz? Az orvos román, felét sem értettem annak, amit mondott a múltkor. Most mi lesz? Miként értekezik betegével az orvos, ha nem értik egymás nyelvét? Vádolok.

Már benne vagyunk januárban. Várakozom az eredményre a klinika alagsorában. Ez nem takarmánypince, fűtés is van. Várunk, várunk, igen bamba képem lehet, amint „visszaemlékezem a számítógépemre”, látom vágyakozva a betűtáblát, óriási betűkkel kiírva, hogy RÁK. Már mindegy, csak lenne vége ennek a vesszőfutásnak. Végül is előbb-utóbb…, és sosem én határozom meg, hogy mikor. Vártuk a Mikulást, megjött. Vártuk az angyalt, az is. Most még várok, előttem megjelenik Emil Zola francia író híres írása az Aurore francia lapban, a Dreyfus-ügyben: J’Accuse, azaz: Vádolok (1898).

Az orvos közli velem, nem az, amire gyanakodott. Nincs baj. Én közlöm most vele: sokkal nagyobb baj van. Zola egy ország, egy Európa előtt vádolta a bíróságot. Őt is elítélték, Londonba menekült. Dreyfus francia kapitányt árulással vádolták, életfogytig az Ördögszigetre száműzték.

Én vádolom a romániai egészségvédelemért felelős kormányt. Vádolom az illetékeseket az emberek, az életek felelőtlen gondozásával. Vádolom kormányszinttől és a pénzügyérektől a szélrózsa minden irányában az itt és nem érettünk tevékenykedőket. Vádolok minisztereket, pártvivőket és multimilliomosokat érdektelenséggel, felelőtlenséggel.

Vádalapom: nem a kórházak, az egészségvédelmi intézmények vannak felújítás alatt, hanem a rendszer, a kormányok. És nem a nép, hanem a saját javára.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.