Új kenyér napjára

Minden évben augusztus utolsó vasárnapján mi, keresztények megemlékezünk a templomokban a friss kenyérről. Augusztus huszadika a magyar néphagyomány egyik nagy ünnepe. Mit is ünneplünk ilyenkor? István megkoronázását, a keresztény állam megteremtését, első királyunk szentté avatását és az új kenyeret, hiszen itt az aratás vége. A magyar ember mindig is „életnek” nevezte a búzát, legfontosabb kenyérnövényünket. És valóban „élet” minden egyes gabonamag, mert bármikor képesek életre kelni. Magukban hordozzák az „életcsírát”, a magba zárt kozmikus energiát.

Az új kenyérnek szánt istentiszteletkor felszolgált úrvacsorán egy parányi megszentelt, Krisztus testévé átváltoztatott kenyér teszi a templomot otthonunkká. Jézus ajándékként önmagát akarja nekünk adni…

A bolti kenyér íze mindennap ugyanaz, nem érezzük a különbséget, így nehéz hálát adnunk az új búzából sütött kenyérért. Minden kezünkbe vett kenyér egy ünnepet jelent. Minden kenyér elfogyasztása egy ajándék, öröm. A kenyér pedig jelenti az életet, az isteni gondviselést, a munkát, a verítéket, az imádságot, az ígéretet és az áldást. Nem hiába foglaltatott imába a mindennapi kenyerünk.

Gondolkozzék el mindenki a kenyérsütés technológiáján, ami a maga módján kész csoda. Gondolkozzunk el csupán egy pillanatra, hogy ismerünk-e még egy olyan anyagot, amely közel nyolcszáz fokkal érintkezve nem ég el, hanem megsül, és a közepe még nedves is marad… Isteni áldás volt az az emberiségnek, amikor a Mindenható megtanította, rávezette, kioktatta a kenyérkészítés technológiájáról!

Egy rég olvasott intelem jut eszemben: szeresd és tiszteld őseidet, hogy hosszú és jó életed legyen azon a földön, amit ők hagytak rád!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy