Rügyezz és vigyázz, hazám!

Soha ilyen meggyőző meghódítást nem látni. Két derék fává magasult az orgonabokor. Kinek van ellenvetése? Idelett az emberek vetése, és a rügyek milliárdjai szelíden győznek mindenekfelett.
Nincs megállás. Háromaraszos emberke tipeg bele szemem előtt a jövendőnkbe! Mintha mégis lenne megállás, ha jobban meggondoljuk! Mi ketten. Mert egyedül sem győzni, sem elvesztődni nem tudok. Megállásban, a tavaszba belédermedve, mégiscsak van megmaradás azon a helyen, azon a négyzetméteren, ahol lelheted az igazság kürtöseit. Cinege törli orcáját óvatag a rügyhöz, baja ne essék annak…
Valamiért így van minden esztendőben, melyet megérsz és megérintesz, hogy a csupa szépség híve lettél, hírnök magad is április küszöbén: közhírré tétetik mindenekelőtt és mindenekfölött a csupa, de csupa tiszta jóság, melyben fürdőzik a sárga mellényes cinke, és a haza-visszatért gólya rázza meg fejét elismerőleg. – Kibírta ez a csöppség is, lám. És feledi megpróbáltatásait Egyiptomtól el Oltszemig, hol gyönyörködik némán a villany­oszlop is, és örvendez az ócska fészkek rendbéli felújításának.
Melyik? A húsvét, Krisztus szent szenvedelme s a mennybemenetel volt elébb, vagy ez a rügyhalmaz, mely az ember jóságán telelt ki idén is? Nem lehet találgatni. Minap még rettenetes fagyban koldult remegő hangon, s hasonló lábakon egy ember. Mára megérte és megsimogatta az orgonabokor győzelmes fölfakadását. A borító barna lemez alól kétmilliméternyi rügytest ad igazat a jóságba belészeretőknek és beleszenvedőknek.
Jó feledni a didergést, ha csak percig is. Feledni a megfeszíttetést egy rügy- meg könnyfakadásnyi ideig. A többit… a többit úgyis meglátja az ember, ki vakmerőn húzza föl kerítéseit és tornyait, győzni akarván a pusztítás meg a múló s mulasztó idő fö­lött.
A szemünk előtt vált világossá, hogy fává lesz derekas küzdelemben a bokor, embersövénnyé az óvodánk s más szent helyeink is mind, mind a helyén.
Rügyezz és vigyázz hazám, Európa!