Felhívás!

Millióknál lesz megelőzhető a fertőzés a Google és az Apple új kontaktkövető rendszerével

Millióknál lesz megelőzhető a fertőzés a Google és az Apple új kontaktkövető rendszerével Tudomány

A koronavírus-világjárvány alatt a betegek kezelése mellett az egészségügyi intézményeknek és szervezeteknek az egyik legnagyobb problémát azoknak az embereknek a felkutatása jelenti, akikkel azonosított fertőzöttek találkozhattak. A Google és az Apple éppen ennek a megoldására készít egy rendszert, mely az adatvédelmi aggályok ellenére az eddigi leghatékonyabb fegyver lehet a vírus ellen folytatott harcban.

Alapvetően az Apple és a Google egy automata kontaktkövető rendszert fejlesztett ki, mely különbözik az egészségügyi szervezetek hagyományos módszerétől, és a kettőt vegyítve valószínűleg a leghasznosabb eszköz lehet a koronavírus-járvány terjedése elleni erőfeszítések segítése érdekében – írta a The Verge.

„Az első lépés a Google és az Apple részéről arról szól, hogy azokhoz az adatokhoz, melyeket ezek a technológiák biztosítanak bluetooth kapcsolatokon keresztül, hozzáférést engednek azoknak az egészségügyi alkalmazásoknak, melyeket az egyes országokban a kormányzatok vagy járványügyi szervezetek hivatalosan készítenek. Ez a kapcsolat egy későbbi fázisban is elérhető lesz az intézményeknek” – mondta Keleti Arthur kibertitok-jövőkutató.

Hozzátette: a Google és az Apple azt ígéri, hogy ezeket a funkciókat beépíti az operációs rendszerekbe, így később onnan is kinyerhetők lesznek az adatok. Ez igaz az Android és az iOS rendszerekre is, ami véleményem szerint lefedi az okoskészülékek 99 százalékát – emelte ki.

Az első fázissal a két cég május közepére lesz kész, így a kormányzatok és az egészségügyi rendszerek már akkor beépíthetik az új megoldást az alkalmazásukba, ezzel növelve a sikeres védekezés esélyét. A második, már az operációs rendszerekbe épített megoldás június környékén várható.

Helymeghatározás helyett Bluetooth, felhasználófelismerés helyett anonim azonosító

A Google és az Apple új rendszere alapvetően lehetővé teszi, hogy a felhasználó telefonja naplózza a közelben lévő többi készüléket. Az eszköz bizonyos rendszerességgel egy egyedi, névtelen jelet ad le a telefon véletlenszerűen generált azonosítójával, melyet a veszélyes távolságon belül lévő telefonok megkapnak, és elmentenek, ezzel létrehozva egy naplót a találkozás időpontjáról.

Az országokban értesíthetik a felhasználókat, hogy ezen az alkalmazáson keresztül kell valamit elérni, vagy az alkalmazás maga hozzá fog férni az operációs rendszer ezen funkciójához, mert ez segíti majd a járványügyi szakembereket, hogy az applikáción keresztül hozzáférjenek és hasznosítsák az információkat, melyeket a Google és az Apple gyűjt – fejtette ki Keleti Arthur. Hozzátette: a felhasználók önkéntes alapon szolgáltathatnak adatot.

Ha valakinek pozitív lesz a tesztje, akkor erről informálhatja a rendszert, ami a bluetooth-on keresztül érzékelt találkozások alapján értesítheti azokat, akik ki voltak téve a fertőzésnek. A felhasználók ezután az országukban hatályos intézkedések alapján járhatnak el.

A rendszer természetesen nem lesz tévedhetetlen. A szakértő szerint a bluetooth elméletben százméteres hatáskörre is kiterjedhet, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a falakba például beleütközik. A két készülék közti távolság lemérése esetében sem egyértelmű, hogy mennyire pontosak az adatok.

„Emiatt arra senki nem számíthat, hogy ez az eszköz megmondja, hogy az elmúlt két hétben kivel találkozott és mikor, de arról tájékoztatást kaphat, hogy az esetében a veszélyeztetettségi faktor megnőtt” – fogalmazott.

Nem hibátlan, de nagy szükség van rá

Maga a rendszer teljesen anonim. Az azonosítókat (ID) véletlenszerűen generálja, így senki sem tudja, hogy pontosan kik vannak az egyes ID-k mögött, és állítása szerint ezeket az információkat a Google és az Apple sem akarja központi adatbázisban gyűjteni. Ennek ellenére, mint minden technológiai fejlesztés, a két cég új rendszere is felvetett adatvédelmi aggályokat.

„Amikor az Apple és a Google illetékeseit a sajtó képviselői a rendszer támadhatóságáról kérdezték, azt válaszolták, hogy nem létezik száz százalékig biztonságos rendszer, nyilván ezt is fel lehet törni. Azzal, hogy véletlenszerűen készít azonosítókat, névtelenül kezel mindent, és nem tárol központilag adatokat, rontja a hatékonyságát, de az európai országokban és az Egyesült Államokban, ahol a magánszférát szigorú szabályok védik, ezekkel a megoldásokkal próbálják elkerülni a bajt” – hangsúlyozta a szakértő.

Kiemelte: becsúszhatnak hibák, lehet olyan kombinációt összehozni, ahol probléma lehet az adatok biztonságos kezelésével, például, ha egy alkalmazás a regisztrációnál összeköti az adott személyt az anonim információkkal. A Google és az Apple azonban ezeket az alkalmazásokat valószínűleg szűrni fogja, és nem engedni be a Play Áruházba vagy az Apple Store-ba.

(hirado.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.