Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A WHO megváltoztatja a majomhimlő elnevezését

A WHO megváltoztatja a majomhimlő elnevezését Tech-Tudomány

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlőnek nevezett járványos megbetegedésre – derült ki a szervezet hétfői bejelentéséből.

A tervek szerint a majomhimlő elnevezést egy év alatt vezetik ki teljesen, addig mindkét néven lehet hivatkozni a betegségre – teszik hozzá a közleményben.

A változtatást azzal indokolták, hogy több olyan panaszt kaptak, mely szerint a majomhimlő elnevezés rasszista és megbélyegző.

A WHO idén korábban indított konzultációt az új névről.

Az mpox elnevezést javasolta a többi között egy férfiak egészségével foglalkozó szervezet is, melynek vezetője úgy vélte, a majomhimlővel kapcsolatos képzettársítások miatt sokan nem vették komolyan a betegséget, sem a miatta kihirdetett egészségügyi vészhelyzetet.

A WHO adatai szerint jelenleg világszerte mintegy 80 ezer fertőzöttről és 55 halálesetről tudni, összesen 110 országból jelentettek fertőzéseket.

A vírust először 1958-ban fedezték fel makákók egy csoportjában.

forrás: MTI

fotó: pixabay.com

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük