Felhívás!

Készen áll az első, emberes missziójára a SpaceX űrhajója

Készen áll az első, emberes missziójára a SpaceX űrhajója Tudomány

Készen áll első űrmissziójára a SpaceX űripari vállalat Crew Dragon űrhajója, amely május 27-én első ízben szállít majd embereket az űrbe – jelentette be pénteken Jim Brandenstein, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA igazgatója.

A Crew Dragon űrmissziója mérföldkő lesz az amerikai űrkutatásban, az Egyesült Államok ugyanis 2011 óta nem szállított embereket az űrbe amerikai űrhajóval. Azóta, hogy kilenc évvel ezelőtt, harminc évi szolgálat után kivonták a forgalomból az űrsiklókat, a NASA orosz űrhajókkal szállíttatta űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).

Brandenstein a NASA honlapján közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy befejeződött a Crew Dragon rendszereinek és alrendszereinek vizsgálata, és az űrhajó készen áll arra, hogy öt nap múlva útnak induljon. A hordozórakéta már a kilövőpadon áll.

Két amerikai űrhajós, Robert Behnkek és Douglas Hurley május 27-én, közép-európai idő szerint este 10.33-kor indul útnak, és az űrhajójuk másnap csatlakozik az űrállomáshoz.

A NASA megbízásából az Elon Musk vállalata által kifejlesztett Crew Dragon az ugyancsak a SpaceX által kifejlesztett Dragon teherszállító űrhajó módosított, emberi utazásra alkalmassá tett változata. A Dragon számtalanszor szállított már rakományt az ISS-re. A Crew Dragon első, emberek nélküli próbaútja március 2-án volt, az űrhajót a SpaceX Falcon-9-es hordozórakétája állította Föld körüli pályára, az űrhajó automata üzemmódban csatlakozott az ISS-hez.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.