Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Sportoló is, okos is

Sportoló is, okos is Sport

Lénárt Paula, a KSE és a Borostyán Ligás (Ivy League) Dartmouth College egyetem csapatát, illetve a román válogatott sorait egykoron erősítő kosárlabdázó Tanulás és sport a legmagasabb szinten címszó alatt tartott érdekfeszítő előadást a kosárlabdasátorban, az Őszi Sokadalom keretében.

Hirdetés
Hirdetés

A videóbejátszásokkal tarkított előadáson Paula és beszélgetőtársa, a Profi Rádióból ismert Kelemen Gábor mintegy ötven percen át lenyűgözte a soraiban számos ifjú kosárlabdázót számláló hallgatóságot. Az egykori profi kosárlabdázó bevallotta, hatévesen balettozni szeretett volna. „Aztán mégis kosárlabdázás lett a dologból apukám hatására, és ez végül hozzám nőtt.” Megjegyezte, abban, hogy a szülő „rásegít” a gyerek döntésére, előny és hátrány egyaránt van. „Hálás vagyok azért, hogy apukám belehelyezett egy olyan világba, amelyből rengeteget tanultam, és sokat vitt előre. Viszont azt gondolom, a gyereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy kibontakoztassa önmagát. Sok mindent ki kell próbálni, emellett kell egyfajta szabadság és fokozatosság is”, vélte.

A kitartásnak, az edzésnek és a tehetségnek a sportban egyaránt komoly szerepe van. „Tizenkét évesen vettem részt az első válogatottbeli edzőtáborban. Nehéz volt, ám ha nagyobbakkal, erősebbekkel, idősebbekkel dolgozol, az segít a fejlődésben. Ezt megéltem a válogatottban is, meg kellett küzdeni, hogy benne maradjak a kiválasztott tizenhatban vagy éppen tizenkettőben. Talán nem voltam soha a legtehetségesebb játékos, de az energiát, amit a csapatba, a játékba vittem, minden edzőm értékelte. Bárhol játszottam, egy állandó visszajelzés volt az, hogy ha a pályán vagyok, valami miatt jobban megy a játék.”

Hangsúlyozta az egészséges önértékelés jelentőségét is. „Sok múlik egy jó edzőn, aki tudatja a játékosával, hogy nem kell a legtöbb pontot dobnia ahhoz, hogy a csapat igazán értékes tagja legyen!”

A tanulmányait Olaszországban folytató Paula megjegyezte, a sport és a tanulás remekül megfért egymás mellett az életében. „Sokan mondják idehaza, hogy nem lehet a sportot a tanulással összeegyeztetni, és büszke vagyok arra, hogy bebizonyítottam, a világ legjobb egyetemére is járhatsz, miközben sportolsz.”

A Darthmouth Egyetemen diplomázott lány felidézte, hogyan „lepte meg” tanárait. „Szerettem heccelni őket, és hitetlenkedve néztek, hogy »sportoló is, okos is?«”

Az európai, illetve az észak-amerikai kosárlabda más tészta, derült ki a beszélgetésből. „Egy évnek kellett eltelni ahhoz, hogy felvegyem a lépést. Fizikailag sokkal megterhelőbb az amerikai kosárlabdázás, nemcsak a mérkőzések, hanem az edzésprogram is. A palánk alatt tartanod kell magad, a testnek meg idő kell, hogy ehhez hozzászokjon, megerősödjön.”

Remek eredményei ellenére Paula lassan két éve abbahagyta a profi kosarazást. „Úgy éreztem, elég, hiszen már nem volt meg az a kihívás, hogy azon a területen több és jobb akarok lenni. Eljött az ideje valami mást tanulni. Elmentem Olaszországba önkéntesnek, nagy utat jártam be emberként, oktatóként egyaránt: rájöttem, nem csak Paula, a sportoló létezik, hanem Paula, az oktató, a mentor, a művészlélek, az utazó, aki imád a közösségért tenni. Ehhez el kellett engednem azt, ami biztos volt, amiben jó voltam, és ez nem ment könnyen. A sportot azonban nem hagytam el, nincs nap, hogy ne mozognék”, summázott.

Fotó: Tompa Réka

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 31., 23:04
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Örülök, hogy olvashattam Rólad, és annak is, hogy rokonom vagy, bízom benne,nhogy még sok dolog vár rád az életedben, és további sikereid lesznek !
    Ehhez kívánok minden jót, és sok boldogságot Paula !

    • User
      Dátum: 2022. szeptember 1., 21:19
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Többször elhangzott ez a kosárlabdázoktól (tanulás +sport) én sem értem hogyha sportról beszélünk akkor minek ezt egyfolytában predikálni.