Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Jogi lépéseket fontolgat az MTVA

A július 13-i megállapodás ellenére mégsem közvetíthette a labdarúgó Román-kupa szerda esti döntőjét a magyar közszolgálati sportcsatorna. Az MTVA közleménye szerint a közvetítést biztosító romániai partner egy órával a meccs kezdete előtt közölte Budapesttel, hogy mégsem rendelkeznek a közvetítés nemzetközi jogaival, ezért nem továbbíthatják a jelet, holott napokkal korábban még azt közölték, rendelkeznek a találkozó közvetítési jogával. „Az M4 Sport meg is állapodott velük a közvetítésről, amely azonban a fent említettek miatt mégsem jött létre. A műholdjelet kódolták, így legnagyobb sajnálatunkra nem tudtuk közvetíteni a találkozót, megkeresésünkre nem jeleztek vissza” – írták a közleményben. Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója elmondta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) jogi lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset. A kupadöntő helyett a Sepsi OSK egyik korábbi mérkőzését, a Hermannstadt elleni találkozót közvetítették, felvételről.

Nem érik be ennyivel

A Liverpool nem fog a babérjain ülni – ígérte Jürgen Klopp, aki szerint az angol labdarúgó Premier League-et megnyerő csapatának még van hova fejlődnie. A bajnok együttes játékosai szerda este, a Chelsea felett aratott 5–3-as győzelem után vehették kezükbe a trófeát a szokásos látványos elemekkel, de üres lelátók előtt megrendezett díjátadó ceremónia keretében. A német tréner csapata tavaly megnyerte a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát és a klub-vb-t is. „Anglia, Európa és a világ bajnokai vagyunk. Tudom, hogy ez, hogy hangzik, de ez az igazság. Őszintén szólva hihetetlen” – lelkendezett Klopp, aki ugyanakkor azt ígérte, nem fognak leállni, vannak még saját magukkal szemben megfogalmazott kihívások, a játékosok pedig egyenként is képesek még fejlődni. A második helyezett Manchester City előtt 18 pontos előnnyel álló Liverpool – amely 30 év elteltével lett ismét angol bajnok – a PL-idényt a Newcastle vendégeként zárja vasárnap.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük