Felhívás!

Kovászna Maros ellen

Kovászna Maros ellen Sport

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) székházában szerdán elkészítették a III. ligába való feljutásért rendezendő osztályozók sorsolását. A háromszéki IV. liga leendő bajnokának Maros megye legjobbjával kell megküzdenie a szintlépésért.

Az ország 41 megyéjét és Bukarestet hét régióra osztották. Kovászna megyét a 3-asba sorolták be, ahol a sorsolás alapján Maros megyét rendelték mellé. Ugyanebben a régióban Hargita–Szeben és Brassó–Fehér párosításokat húztak ki.

A jelenlegi idényben a Kovászna megyei IV. ligában a Sepsi OSK másodcsapata foglalja el az első helyet, három ponttal megelőzve a második Papolci FC-t, illetve hét pont az előnye a harmadik pozícióban levő Bardoci Primával szemben. A március 14–15-én folytatódó pontvadászat győztese Maros megye bajnokával méri össze erejét. A IV. liga a tervek szerint május 30–31-én zárul. A Maros megyei negyedosztályban Nyárádtő csapata áll az élen.

Az osztályozós párharcokat oda-visszavágó rendszerben rendezik, az első mérkőzéseket június 13-án 18 órától, a visszavágókat június 20-án 17.30-tól játsszák.

Tavaly Zágon a Zernyesti Olimpic ellenében harcolta ki a harmadosztályos szereplés jogát, azonban anyagiak hiányában nem élt ezzel a lehetőséggel. Legutóbb a 2016–2017-es idény végén jutott fel háromszéki csapat a harmadosztályba, mégpedig a Kézdivásárhelyi SE.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.