Kedden rajtol az elődöntő

Kedden rajtol az elődöntő Sport

A Brassói Olimpia csatlakozásával vált teljessé a női kosárlabda Nemzeti Liga elődöntős mezőnye. Április 23-én kezdődnek a három nyertes mérkőzésig tartó párbajok: a címvédő Sepsi–SIC az Aradi ICIM-mel, míg a Szatmárnémeti VSK Brassóval csap össze.

Elsőként a tavalyi ezüstérmes Szatmárnémeti kvalifikálta magát az elődöntőbe, miután 3–0 arányban búcsúztatta az alapszakaszban hetedik Kolozsvári U-t. A második továbbjutó együttes a címtartó Sepsi–SIC volt, miután mindhárom meccsen leiskolázta az alacsonyabban rangsorolt Nagyváradot, legtöbb 94, legkevesebb 77 pontos különbséggel nyerve a meccseket. Az Aradi ICIM három szezon után került be újra a legjobb négy közé, a Maros-partiak Târgovişte kárára léptek tovább (3–0). A Brassói Olimpia később kezdte a Konstancai Phoenix elleni sorozatot, ez volt az egyedüli párharc a negyeddöntőben, amely négy mérkőzésen dőlt el (3–1).

Az elődöntő első két mérkőzését április 23-án és 25-én rendezik a magasabban rangsorolt csapat otthonában, a harmadik találkozó április 30-án esedékes, ekkor a gyengébbnek tartott együttes lesz a pályaválasztó. Amennyiben negyedik, esetleg ötödik mérkőzésre is szükség lesz, azt május 2-ra, illetve 5-re ütemezik be. A Sepsi–SIC április 23-án és 25-én egyaránt 19 órától látja vendégül Aradot a Sepsi Arénában.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.