Hétvégi sportajánló

Hétvégi sportajánló Sport

Nagyszombaton kezdi meg a visszavágók sorozatát a felsőházi rájátszásban nyeretlen Sepsi OSK, amely még egyszer sem tudott nyerni aktuális ellenfelével szemben, azaz a bajnoki címtartó Kolozsvári CFR ellen.

Labdarúgás, I. liga

A Kolozsvári CFR lesz a Sepsi OSK hétvégi ellenfele a labdarúgó I. liga felsőházi rájátszásának 6. játéknapján, szombaton 21 órától a sepsiszentgyörgyi stadionban. Mint ismeretes, ez idáig nem termett babér a sepsiszentgyörgyi együttes számára a kincses városbeliek ellen, Tandiáék ebben az idényben már négyszer hajtottak fejet a bajnokcsapattal szemben, kétszer az alapszakaszban, egyszer a kupanegyeddöntőben, és legutóbb a rájátszás nyitányán (3–1 arányban Kolozsváron). Ha ezekhez hozzáadjuk a tavalyi két vereséget, úgy a CFR már 6–0-ra vezeti a kettejük közti örökmérleget.

A rájátszás feléhez érve is nyeretlen a Sepsi OSK, amely legutóbb a rangsorban közvetlenül előtte álló Astrától kapott ki hazai pályán, míg a CFR kevés helyzetet hozó taktikai csata végén gól nélküli döntetlennel zárta a FCSB elleni derbit. Mivel a két sztárcsapatot csupáncsak három pont választja el egymástól, így nem kérdés, hogy a listavezető vasutasok mindent megtesznek a győzelemért a szombati bajnokin.

Labdarúgás, III. liga

A múlt szombaton idei első győzelmét arató KSE (3–1 Râmnicu Sărat ellen) úgyszintén győzelmi szándékkal lép pályára szombaton 17 órától a Metalul Buzău otthonában, a harmadosztályos pontvadászat 24. fordulójában. A kézdivásárhelyiek legutóbbi három mérkőzésükön öt pontot szereztek, ezt a sorozatot szeretnék folytatni a rangsorban közvetlenül előttük, a kilencedik helyen álló Metalul ellen, a két együttest épp három pont választja el egymástól. Az odavágón 1–1-es döntetlen született.

Az 1. csoport további programja: ma Paşcani – Şomuz Fălticeni; szombaton Râmnicu Sărat – Gloria Buzău, Ceahlăul Piatra Neamţ – Bucovina Rădăuţi, Sănătatea Darabani – Botoşani2, Ştiinţa Miroslava – Focşani, Oţelul Galaţi – Foresta Suceava.

Megyei labdarúgás

A 20. fordulóval folytatódik a labdarúgó IV. liga, a játéknap összes mérkőzését nagyszombatra ütemezte be a Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség. A program: 13 órától Szitabodza – Illyefalva, 14 órától Barót – Perkő, 17 órától Nagyajta – Csernáton, Gelence – Ozsdola, Papolc – Bereck, Kovászna – Réty, Bardoc – Zágon.

Ugyancsak szombaton kezdődik az V. liga rájátszása, ahol a mezőny négy legjobb együttese oda-vissza alapon küzd meg a két első, feljutást érő helyért. Az 1. forduló párosításai: Zabola – Árkos, Hidvég – Szotyor. Mindkét mérkőzést 11 órától rendezik.

Asztalitenisz

Mától vasárnapig Câmpulungon zajlik az ifjúsági II-es (serdülő) korosztály egyéni országos bajnoksága, ahol a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub tehetségeinek szoríthatunk. Leginkább a lányok jó szereplésében bízhatunk, Téglás Andrea ötödik, Mike Boróka tizedik, míg Oláh Kriszta 15. kiemeltként vág neki a küzdelmeknek.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.