Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Heten pontoztak

Heten pontoztak Sport

A budapesti Vasas Jégcentrum adott otthont Magyarország legszínvonalasabb nemzetközi karateversenyének, a Budapest Opennek. A minden év szeptemberében megrendezendő esemény idei kiadásán mintegy 22 ország közel 2200 sportolója lépett küzdőtérre, köztük az MTK Budapest 70 karatékája, akik között ezúttal is ott volt a megyeszékhelyi Sport-All SC 24 reménysége.

A kétnapos esemény rangját emelte, hogy ez volt a 2020-as budapesti korosztályos Eb első kvalifikációs pontszerző versenye. Az MTK sportolói 24 alkalommal állhattak dobogóra, 10 arany-, 8-ezüst és 6 bronzérem a mérlegük, továbbá 10 ötödik hely. Ezzel összesítésben a második helyen végeztek az ukrán karateszövetség mögött. Ebből Vass Hunor tanítványai 2 arany- és 1 ezüstéremmel, illetve 4 ötödik hellyel vették ki a részük. Mivel kiemelt kvalifikációs verseny volt ez, így az ötödik helyek is pontszerzőnek számítottak a kadét, junior és U21-es korosztály számára.

Hirdetés
Hirdetés

„Színvonalas szervezés közepette képzett versenyzők mérhették össze tudásukat hétvégén. Mivel nemrég indult a szezon, nem lehet okunk panaszra, hiszen a legtöbb versenyzőnk 2–3 győztes meccsel tért haza. Akik meg dobogóra kerültek azoknak is 4–5 győztes meccset kellett megvívniuk” – értékelt Vass Hunor, kiemelve. hogy a csapat következő kvalifikációs állomása a Croatian Open Rijekában október első hétvégéjén.

Eredmények: első hely: Török Panka (10–11 év, -30 kg), Galiger Szilárd (10–11 év, -30 kg); 2. hely: Péter Csiki Csanád (8–9 év, -32 kg); 5. hely: Csorba Ede (junior, -55 kg), Bartos Norbert (kadét, +70 kg), Bernárd Vivien (12–13 év, -42 kg), Jakab Eszter (10–11 év, -40 kg).

Köszönik a csapatot elkísérő szülők segítségét, illetve az állandó támogatást az Orex, Maravet, Simiro, Comert Ata, Sport Világ cégeknek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás