Felhívás!

Egy pont Jászvásárról

Egy pont Jászvásárról Sport

Egy ponttal a tarsolyában távozott Jászvásárról a KSE Futsal együttese, miután szombaton 3–3-as döntetlent ért el a Futsal Poli otthonában. Ezzel az eredménnyel a kézdiek visszacsúsztak a rangsor második helyére, és két hét múlva épp az éllovas Luceafărul Buzăut látják majd vendégül.

A durvaságoktól sem mentes mérkőzés első felében nem talált fogást a házigazdákon a Farkas – Damian, Gáll, Gajdó, Păun (cserék: Gazda, Pakucs, Kanyó, Mojzi, Barbócz, Bandi, Bunduc) összeállítású KSE, amely egy védelmi hiba következtében hamar hátrányba került. A kék-fehérek egy gyors kontrából kiegyenlítettek, Kanyó Szilárd passzát Răzvan Damian értékesítette (1–1). A moldvaiak szünetre visszaállították egy gólos előnyüket, 2–1-ről indult a második játékrész. Ekkor már elszántabban támadtak a kézdiek, Gajdó Tamás kiegyenlített (2–2), majd Kanyó jóvoltából a mérkőzés során először jutottak előnyhöz (2–3). A hajrában elszabadultak az indulatok, Kanyó ellen többször is szabálytalankodtak, két hazai játékost is kiállítottak. A KSE nem tudta érvényesíteni emberfölényét, míg a hazaiak két perccel a lefújás előtt értékesítettek egy tízméterest, kialakítva a 3–3-as végeredményt.

Teremlabdarúgó II. liga, rájátszás, 5. forduló: Jászvásári Futsal Poli – KSE Futsal 3–3 (2–1). A KSE gólszerzői: Damian, Gajdó, Kanyó.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.