Felhívás!

Egy pont a hétfő esti termés

Egy pont a hétfő esti termés Sport

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK és az FC Viitorul közti hétfő esti összecsapás a labdarúgó élvonal felsőházi rájátszásának 3. fordulójában. A sepsiszentgyörgyiek első pontjukat szerezték a rájátszásban, és továbbra is a ranglista hatodik helyét foglalják el. Következhet a FCSB elleni fővárosi kiszállás.

A sérülésektől megtizedelt Sepsi OSK egy szintén tartalékos Viitorul ellen állt ki a 3. forduló záró mérkőzésén, Gheorghe Hagi a csütörtöki, Krajova elleni kupabeli negyeddöntőre gondolva alaposan felforgatva – nyolc kezdőjátékosát el sem hozva Sepsiszentgyörgyre – küldte pályára csapatát. Ez viszont egyáltalán nem érződött a játékukon, jelentős mezőnyfölényt kidolgozva többnyire érvényesítették akaratukat a megszeppenten futballozó, leginkább védekezésre kényszerült hazaiakkal szemben. Az OSK játékáról mindent elmond, hogy kapura tartó lövése nem volt az első játékrészben, míg a tengerpartiak többször is veszélyeztettek. A második félidőben, Vaşvari pályára küldésével lendületbe jött a piros-fehér mezes gárda, de valódi veszélyt továbbra sem jelentett a vendégkapu számára.

Labdarúgó I. liga, felsőházi rájátszás, 3. forduló: Sepsi OSK–FC Viitorul 0–0. Sepsiszentgyörgy, mintegy 2000 néző. Vezette: Sebastian Colţescu (Craiova). Sepsi OSK: Niczuly – Ștefan, Jovanović, Viera, De Moura – Karnyicki, Rus (Fülöp, 67.), Velev (Vașvari, 46.) – Flores, Tandia, Nouvier (Carnat, 74.). Vezetőedző: Eugen Neagoe. Viitorul: Tordai – Mladen, Artean, Iacob, Kuipers – Ciobanu, Achim, Casap – Eric (Tîrcoveanu, 70.), Rivaldinho (Pitu, 77.), Mățan (Ganea, 46.). Vezetőedző: Gheorghe Hagi. Sárga lap: Rus (14.), Viera (39.), De Moura (45+1.), Nouvier (50.), illetve Artean (12.), Mățan (43.).

Eredmények, 3. forduló: felsőházi rájátszás: Kolozsvári CFR – Astra Giurgiu 1–0, FCSB – Krajova 3–2. Alsóházi rájátszás: Dinamo – Hermannstadt 2–0, Chiajna – Voluntari 1–2, Jászvásár – Medgyes 1–2, Botoşani – Călăraşi 1–2.

A 4. forduló műsora, felsőház: április 7-én Krajova – Kolozsvár (20.30), április 8-án Astra – Viitorul (18.30), FCSB – Sepsi OSK (21.00); alsóház: április 5-én Dinamo – Chiajna (21.00), április 6-án Călăraşi – Voluntari (14.30), Hermannstadt – Jászvásár (17.00), április 7-én Medgyes – Botoşani (17.30).

 

A play-off rangsora:

  1. CFR 3      3      0      0      5–1  36
  2. FCSB 3      2      0      1      6–4  31
  3. Krajova 3      2      0      1      4–3  29
  4. Viitorul 3      1      1      1      2–2  23
  5. Astra 3      0      0      3      0–4  21
  6. OSK 3      0      1      2      1–4  20

 

A play-out rangsora:

  1. Medgyes 3 3      0      0      6–2  25
  2. Dinamo 3      2      0      1      5–2  22
  3. Voluntari 3 3      0      0      6–2  20
  4. Jászvásár 3 1      0      2      3–5  20
  5. Botoșani 3 0      1      2      2–4  19
  6. Hermannstadt 3 0      1      2      2–6  17
  7. Călărași 3      1      0      2      3–5  15
  8. Chiajna 3      0      2      1      3–4  11

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.