Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dárdai és Világi Tusványoson

Dárdai és Világi Tusványoson Sport

Kissé nehezen jutott szóhoz Dárdai Pál a Tusnádfürdőn sorra került Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban. A magyar válogatott volt játékosát és szövetségi kapitányát és a dunaszerdahelyi DAC tulajdonosát, Világi Oszkárt ugyanis, hosszan tartó vastaps fogadta pénteken a MIT sátorban.

Hirdetés
Hirdetés

Dárdai elmondta: büszke arra, hogy apai ágon székely származású. Úgy fogalmazott: bukovinai katolikus székely nagyszüleitől „csak jót tanult”, megmaradt benne az, hogyha „valamit erősen elhatároz, azt végre is hajtja”.

A sikeredző úgy vélte: a kelet-közép európai bajnokságokban igen hasznos munka folyik.
– Magyarországon, Szlovákiában értéket termelünk. Számunkra nagy siker, hogyha kiskortól felépítünk egy játékost, aki aztán az NB I-ben vagy külföldön kamatoztatja tudását – mondta Dárdai.

Hozzátette: „eredményt csak kitartó és következetes munkával lehet elérni”, és rendkívüli figyelmet kell fordítani az utánpótlás-nevelésre. Véleménye szerint „a szülők és az edzők összefogására van szükség”, mert a mai fiatalok mentalitása más, mint akár néhány évtizede volt. Ugyanakkor a nyilvánvaló előnyei mellett hátrányai vannak az akadémiáknak, ahová összegyűjtik a legtehetségesebb fiatalokat.

– Tapasztalatot csak meccsen lehet szerezni. Olyan nagy játékosról én nem hallottam, aki a cserepadon lett világhírű. Ha a fiatal otthon maradna, akár egy vidéki városban, sokkal nagyobb esélye lenne arra, hogy pályára léphessen, akár 16-17 éves korában, míg ha együtt vannak a legtehetségesebb játékosok, vagy befér a csapatba, vagy nem – vélekedett Dárdai Pál.

Hozzátette: valamennyiben igaz az a Puskásnak tulajdonított mondás, miszerint „nagy pénz, nagy foci, kis pénz, kis foci”. Meglátása szerint másképp nem történhetne meg, hogy évekig gond nélkül működnek az „eladósodott” nagy nyugati klubok, amelyek bankhitelből fizetik a béreket. Világosan látszik, hogy ezek a klubok, ha eladnák a játékosaikat, egyáltalán nem lennének eladósodottak – mutatott rá Dárdai.
Nem mindenben értett egyet ezzel Világi Oszkár. A DAC tulajdonosa szerint, az összes európai bajnokság összes csapatának több mint fele veszteséges, és amelyek nyereséget tudnak termelni is, a szerény tízszázalékos profiton belül vannak.

– Csak azok a klubok tudnak nyereséget termelni, ahol két feltétel egy időben teljesül: az adott ország válogatottja jó eredményt ér el, és a klubok jó áron és viszonylag fiatalon adják el játékosaikat a nagy nyugati kluboknak. Ennek megfelelően a legsikeresebb közép-európai klubok Horvátországban vannak – vonta le a következtetést Világi.

Megjegyezte: míg hokiban megszabják, hogy a játékosok mennyit kereshetnek, a „futballban elszabadultak a dolgok”, a labdarúgók felfoghatatlan pénzekhez jutnak. A nagy csapatok edzői emiatt például nem is próbálkoznak bírsággal fegyelmezni, hisz „nem lehet annyi pénzbüntetést kiróni, hogy az fájjon”. A „nagy” profik leginkább attól félnek, hogy megvonják tőlük a szabadnapot.

Az üzletember szerint, aki saját bevallása szerint „nem ért a futballhoz”, de a klubépítéshez „van valamennyi fogalma”, a nyugat-európai országok és klubok közül azok a sikeresek, amelyek mögött ott állnak volt gyarmataik, és itt kiemelten említette Portugáliát, amelynek „óriási merítőbázisa van” Brazíliában. Ilyen szempontból előnyére válhatna a magyar futballnak, hogy a Kárpát-medence államaiban szétszórt magyarság egyféle „hátországként” szolgálhatna Magyarországnak – fogalmazott Világi Oszkár. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük