Bemutatkozott a Sepsi–SIC

Bemutatkozott a Sepsi–SIC Sport

Pénteken alulmaradt, szombaton viszont már legyőzte a PEAC-Pécs együttesét a Sepsi Arénában a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata. A szezon első két felkészülési mérkőzése után újabb próbatételek várnak a bajnokcsapatra, amely Olaszországba utazik, ahol kedden az Umana Reyer Venezia csapatával méri össze erejét, majd 19-én és 20-án a Sió-kupán vesz részt.

A pénteki mérkőzés előtt hivatalosan is bemutatták a nagyközönség számára a meglehetősen kibővített Sepsi–SIC-et, ugyanis a kosárlabdázók mellett idéntől további négy szakosztály – kézilabda, kerékpározás, birkózás és asztalitenisz – öregbíti a klub hírnevét.

„Két mérkőzést játszottunk két nap alatt, egy kemény ellenféllel szemben. Nyilvánvalóan még nem tartunk ott, ahol kéne, hullámzó volt a játékunk, ami teljesen normális a felkészülés ezen szakaszában, mihelyt lesz egy kis állandóság, máris jobban fogunk mutatni. Ami viszont pozitívum, az a hozzáállásunk és a kemény védekezésünk, mindkét meccsen 60 pont alatt sikerült tartanunk a PEAC-t. A folytatásban hat nap alatt négy meccset játszunk, mindenki kap játéklehetőséget, nagyon hasznos periódus lesz az összerázódás szempontjából” – értékelt Zoran Mikes vezetőedző.

Eredmények: 1. mérkőzés: Sepsi–SIC–PEAC-Pécs 48–56 (16–16, 6–8, 15–15, 11–17). 2. mérkőzés: Sepsi–SIC–PEAC-Pécs 66–57 (20–15, 23–22, 6–13, 17–7).

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.