Felhívás!

Kelemen: az előrehozott választásokhoz hatályon kívül kell helyezni az erről szóló kormányrendeletet

Kelemen: az előrehozott választásokhoz hatályon kívül kell helyezni az erről szóló kormányrendeletet Románia

Kelemen Hunor szerint továbbra is hasznos lenne előre hozni az év végén esedékes parlamenti választásokat, de ehhez hatályon kívül kell helyezni az erről szóló 26-os számú sürgősségi rendeletet, amellyel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Ludovic Orban vezette kormánya februárban közvita nélkül módosította a választási törvényt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Gândul hírportálnak adott, élőben közvetített interjúban kedden fejtette ki álláspontját a kormányválságról. Beszámolt róla: Florin Cîțu miniszterelnök-jelölt a PNL vezetőivel együtt hétfőn az RMDSZ-szel is tárgyalt, de a megbeszélésen nem derült ki, hogy az új kabinet beiktatásához vagy megbuktatásához akarnak-e az RMDSZ segítségével többséget kialakítani a parlamentben.

Kelemen Hunor úgy vélekedett: a PNL és a párt éléről elnökké választott Klaus Johannis államfő továbbra sem tett le az előrehozott választásokról, amelyhez csak akkor lehet eljutni, ha hatvan napon belül két egymást követő kormányalakítási próbálkozást is leszavaz a parlament. Az RMDSZ elnöke ennek tulajdonítja, hogy a PNL a parlament által megbuktatott Orban-kabinettel megegyező kormánynévsort terjesztett pénteken a parlament elé, és a Cîțu-kormány összetételéről nem egyeztetett a többi párttal, csak azt várja tőlük: ne hiányozzanak majd a bizalmi szavazásról, hogy ne váljon határozatképtelenné a parlament.

Kelemen Hunor elmondta: a házbizottság valószínűleg jövő hétfőn tűzi ki a Cîțu-kabinetről szóló bizalmi szavazás napját. A magyar szövetég azt szeretné, hogy a voksolásra a 26-os számú sürgősségi rendelet március 12-ére várható alkotmányossági normakontrollja után kerüljön sor. Az RMDSZ elnöke arra számít, hogy a taláros testület alkotmányellenesnek nyilvánítja a kifogásolt rendeletet, de egy ilyen határozat szerinte nem akadályozná, hanem – éppen ellenkezőleg – lehetővé tenné a választások előre hozását, a szükséges szervezési teendőkről ugyanis a parlament is dönthet, anélkül, hogy alkotmánysértő módon megváltoztatná a választási rendszert.

Kelemen Hunor kifejezte reményét, hogy az idei választásokon stabil jobbközép kormánytöbbség alakul, és a következő két parlamenti ciklus nyolc esztendeje a hosszú távú tervezés és építkezés időszaka lesz Romániában. Az utóbbi években Romániában szinte állandóan kormányválság volt: az elmúlt nyolc évben tíz kormánya volt az országnak – jegyezte meg a szövetség elnöke.

Ha anélkül próbálkoznak a Cîțu-kormányról szóló bizalmi szavazással, hogy az alkotmánybíróság meghozná döntését a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ által kifogásolt 26-os sürgősségi kormányrendelet ügyében, akkor a parlament vagy határozatképtelen lesz, vagy  a PNL akarata ellenére beiktatja a Florin Cîțu vezette kormányt – jósolta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke arra utalt, hogy a magyar szövetség és PSD törvényhozói nélkül a parlament nem határozatképes.

Az RMDSZ két hete úgy döntött: a magyar szövetség törvényhozói nem mennek be az ülésterembe, hogy megszavazzák egy új kormány beiktatását vagy elutasítását, amíg az alkotmánybíróság nem foglal állást az előrehozott választások ügyében kiadott 26-os sürgősségi kormányrendeletről.

Az RMDSZ és a PSD is egyebek mellett azt kifogásolta, hogy – a választások előre hozásával kapcsolatos szervezési tennivalók pontosítása mellett – a kormány a 26-os sürgősségi rendelettel a választási jogosultságot is kiterjesztette oly módon, hogy a szavazók akár egy másik megye parlamenti képviseletébe is beleszólhatnak, ha a szavazás napján nem saját választókerületükben tartózkodnak. Az RMDSZ szerint ez a választási rendszer burkolt módosítása, amit a szövetség alkotmányellenesnek tart.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.