Felhívás!

Iohannis: május 15-étől kötelező a védőmaszk, a másfél méteres védőtávolság, illetve a kézhigiénia

Iohannis: május 15-étől kötelező a védőmaszk, a másfél méteres védőtávolság, illetve a kézhigiénia Románia

A vészhelyzet május 15-ei bevezetésétől kötelező lesz a szájmaszk viselete a nyilvános zárt terekben, továbbá a másfél méteres védőtávolság, illetve a kézhigiénia betartása – hangsúlyozta keddi nyilatkozatában Klaus Iohannis államfő.

Az elnök azt mondta, a járvány “még köztünk van”, a halálos áldozatok száma megközelítette az ezret, és több száz új koronavírusos megbetegedést jegyeznek naponta, ezért be kell tartani “néhány egyszerű, de annál fontosabb” szabályt.

“Május 15-étől kötelező lesz a szájat és az orrot eltakaró védőmaszk használata a nyilvános zárt terekben, például ha üzletbe megyünk élelmet vásárolni, vagy ha tömegközlekedési eszközön utazunk. Hasonlóképpen kötelező lesz és nem csak ajánlás, hogy tartsuk egymás között a másfél méteres távolságot. (…) Szintén kötelezővé válik és nagyon fontos a kézhigiénia betartása is. Minél gyakrabban kezet kell mosnunk, ha üzletből vagy kintről jövünk haza mindenképpen” – fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

A települések közti utazáskor továbbra is kötelező lesz a felelősségvállalási nyilatkozat

A település elhagyásakor a szükségállapot után is kötelező lesz a felelősségvállalási nyilatkozat – közölte Klaus Iohannis.

Az előírás alól kivételt képeznek a nagyvárosi agglomerációk.

Az elnök leszögezte, a vészhelyzeti bizottság szabja majd meg azokat az indokokat, amelyekkel elhagyható a lakhely szerinti település.

“Ezeket az indokokat a vészhelyzeti bizottság határozata fogja felsorolni. Természetes kivételekről beszélünk, például aki munkába megy, az mehet. Lehet menni a településen kívül dolgozni a mezőre, elhagyható a település egyéni sport végzése, például biciklizés céljából. Ezzel együtt, amikor elhagyjuk a lakhely szerinti települést, továbbra is nyilatkozatra van szükségünk, kivéve a nagyvárosi agglomerációkat” – mondta az elnök.

Az államfő rámutatott, hogy május 15-e után részben újranyitják a kereskedelmi egységeket. “Május 15-e után újra kinyithatnak azok az üzletek, amelyek közvetlenül az utcáról nyílnak” – tette hozzá az államfő.

Iohannis elmondta: újra megnyílnak a szépségszalonok és a múzeumok is.

“Javasoljuk a helyi hatóságoknak, hogy május 15-étől nyissák meg újra a parkokat” – folytatta az államfő.

Iohannis kiemelte, hogy miben áll a lazítások elsző szakasza. “Nem kötelező ezután otthon ülni, és nem kell nyilatkozatot kitölteni a lakhely szerinti településen való kijáráshoz (….) De a saját és mindazok érdekében, akiket meg akarunk védeni, nem szabad túlzásokba esnünk, továbbra is le kell mondanunk a nem feltétlenül szükséges utakról” – hangoztatta az elnök.

A lazítások első szakaszában csak szabadtéri istentiszteleteket, miséket lehet szervezni

A május 15-étől érvényes lazító intézkedések első szakaszában csak a templomudvaron vagy a templom előtt lehet istentiszteleteket, miséket tartani a hívek részvételével – nyilatkozta Klaus Iohannis.

Az államfő rámutatott, az egyházi szertartás résztvevőinek kötelező módon védőmaszkot kell viselniük, és tartaniuk kell egymástól a másfél méteres távolságot. “A lazítások második, harmadik szakaszában ezeket a feltételeket nyilván újratárgyaljuk” – tette hozzá.

A hivatásos sportolók újrakezdhetik az edzéseket

A hivatásos sportolók újrakezdhetik az edzéseket a szükségállapot május 15-i megszűnte után, a sportversenyek azonban nem folytatódhatnak a lazítások első szakaszában – mondta Klau Iohannis.

A hivatásos sportolók a higiéniai szabályok betartásával, orvosi felügyelet alatt kezdhetik újra az edzéseket – nyomatékosította.

Az amatőr sportolók esetében csak az egyéni, szabadtéri sportok újrakezdése engedélyezett május 15-étől. Ha az edzés sporttelepen zajlik, az öltözők használata nem megengedett – tette hozzá.

Klaus Iohannis kedden megbeszélést folytatott a Cotroceni-palotában a koronavírus-járvány kezeléséről Ludovic Orban miniszterelnökkel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, Virgil Popescu gazdasági miniszterrel, Cătălin Predoiu igazságügyi miniszterrel, valamint Raed Arafattal, a katasztrófavédelem vezetőjével.

Sürgősen szükség van a vészhelyzetet szabályozó törvényre

Sürgősen szükség van a vészhelyzetet szabályozó törvényre – jelentette ki az államfő, felszólítva a parlamentet, hogy “maximális gyorsasággal” tárgyalja a vonatkozó tervezetet.

“Sürgősen szükség van erre a törvényre, és felszólítom a parlamentet, a törvényhozókat, hogy a lehető leggyorsabban döntsenek a jogszabályról” – mondta az államfő.

A szenátus jogi bizottsága több pontban is módosította, majd pozitívan véleményezte kedden a kormánynak a vészhelyzet idején hatályos intézkedésekről szóló törvénytervezetét.

George Dircă (USR), a jogi bizottság tagja az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a testület ülése megközelítőleg öt órán keresztül zajlott, és több módosító javaslatot is megfogalmaztak és elfogadtak.

A felsőház kedden szavaz a tervezetről. A döntő fórum a képviselőház lesz.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 13., 4:54
    ÉRTÉKELÉS: 1

    “Újra kinyíthatnak azon üzletek, amelyek közvetlenül az utcára nyílnak. . .” Ezt tényleg nem értem. Talán van olyan üzlet ahova titkos labirintuson keresztül juthatunk be?

  • User
    Dátum: 2020. május 13., 9:11
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ezzel kell foglalkoznia egy államelnöknek ?Ő is kezd mindenhez érteni mint a Kárpátok géniusza.Kezdi osztogatni az észt,inkább viselkedési kódexet tanulmányozzon.

  • User
    Dátum: 2020. május 13., 13:40
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Kötelező (nem ajánlott) a kézmosás. Vajon hogy fogják ellenőrizni ? Képzeljétek el, mikor megállít a rendőr az úton : “Mutasd a körmeidet ! ” 🙂

  • User
    Dátum: 2020. május 14., 11:58
    ÉRTÉKELÉS: 3

    30 eve hogy a kormanyoknak csak szandek nyilatkozatok szinten szamitott az egeszseg ugy,most pedig milyen “fontos” lett szamukra hirtelen.De fogadjunk ha most is meg neznek a korhazakat ugyan azok az allapotok uralkodnak: csotanyok,hullo vakolat ,koszos wc-k,20 eves meszeles stb,stb,………de van licit nelkuli beszerzes mert most lehet.