Felhívás!

Ha alkotmányellenesnek ítélik az USR PLUS bizalmatlansági indítványát, benyújtanak egy másikat

Ha alkotmányellenesnek ítélik az USR PLUS bizalmatlansági indítványát, benyújtanak egy másikat Románia

Ha az alkotmánybíróság (CCR) úgy dönt, hogy a kormány elleni bizalmatlansági indítvány benyújtása alkotmányellenes volt, az USR PLUS és az AUR újabb indítványt terjeszt a parlament elé – nyilatkozta hétfőn az USR PLUS sajtószóvivője.

Ionuţ Moşteanutól azt kérdezték az újságírók, mit tesz majd az USR PLUS, ha az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy bizalmatlansági indítványuk benyújtása alaptörvénybe ütközött.

“Azonnal benyújtunk egy másikat” – válaszolta, hozzátéve, hogy közös lesz a kezdeményezésük a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Moşteanu leszögezte, kitartanak amellett, hogy Florin Cîţu miniszterelnöknek mielőbb távoznia kell tisztségéből, az országnak pedig stabil többség által támogatott kormányra van szüksége, hiszen “nehéz tél elébe nézünk”.

A Ludovic Orban lemondásával megüresedő képviselőházi elnöki tisztség kapcsán az USR PLUS szóvivője azt mondta, a többség adhatja majd a házelnököt, jelen pillanatban azonban nem világos, hogy kik képviselik a többséget, és kik vannak ellenzékben.

“Ha a miniszterelnök folytatja a barátságot a PSD-vel, nagy valószínűséggel Marcel Ciolacu kapja a tisztséget, hogy továbbra is biztosítsa neki a túléléshez szükséges szavazatokat” – fogalmazott.

PNL: az USR PLUS nem nyújthat be még egy bizalmatlansági indítványt ebben az ülésszakban

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szerint alkotmányellenes lenne az USR PLUS részéről, ha még egy bizalmatlansági indítványt benyújtana ebben a parlamenti ülésszakban, és a miniszterelnök azt is megtámadhatja majd az alkotmánybíróságon – nyilatkozta Florin Roman liberális képviselő.

Florin Roman rámutatott, az alaptörvény világosan leszögezi, hogy ülésszakonként egy bizalmatlansági indítvány benyújtására van lehetőség. Ha a CCR most elutasítja az USR indítványát, az eljárást lezártnak tekintik, és – jogászaik szerint – egy újabb bizalmatlansági indítvány benyújtása esetén ismét alkotmányos természetű jogi konfliktus alakulna ki a kormány és a parlament között. Ez esetben a miniszterelnök ismét megtámadhatja a kezdeményezést az alkotmánybíróságon – vélekedett Roman.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.