Felhívás!

Cîţu: ma meghaladjuk a 3,5 millió beoltott személyt Romániában

Cîţu: ma meghaladjuk a 3,5 millió beoltott személyt Romániában Románia

Ma meghaladjuk a 3,5 millió személyt Romániában, aki be van oltva az első vagy a második dózissal – írja pénteki Facebook-bejegyzésében Florin Cîţu miniszterelnök.

“Egyre közelebb vagyunk a normalitáshoz” – fogalmaz a kormányfő.

Cîţu délután ellátogat a bukaresti oltási maratonra, hogy arra biztassa az embereket, hogy immunizálják magukat.

Florin Cîţu miniszterelnök részt vett pénteken a június 1-jétől esedékes lazítások bevezetését előkészítő minisztériumközi tanács ülésén, amelyen különböző javaslatokat vitattak meg, amelyeket a nyári turistaszezon elején vezetnének be.

Péntektől mindenhol előjegyzés nélkül lehet oltakozni

A miniszterelnök emlékeztetett, péntektől mindenhol előjegyzés nélkül lehet oltakozni, mert van elegendő mennyiségű vakcina.

Florin Cîţu azt mondta: nem tud más olyan országról Európában, ahol akárki, akármikor, sorban állás nélkül, akármelyik oltóközpontba bemehet, és megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást.

A kormányfő ismételten felszólította a polgárokat, hogy minél többen vegyék fel a vakcinát.

“Arra bátorítok mindenkit, aki még nem oltatta be magát, hogy menjen és oltassa be magát” – mondta a miniszterelnök.

Véleménye szerint csak az ilyen eseményeken keresztül, ahol felgyorsul a COVID elleni immunizáció üteme, lehet megtenni az első lépést a normalitáshoz való visszatérés felé.

“Csak az ilyen események révén beszélhetünk június 1-jétől a normalitáshoz való visszatérés felé tett nagy lépésről. Nem lesz teljes visszatérés, egy az egyben, de ez egy fontos lépés. És meg fogják látni, hogy a hamarosan bejelentett intézkedések megmutatják, hogy Románia jó úton halad, és közelebb került a normalitáshoz” – hangoztatta Florin Cîţu.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások