Cioloș szerint nem kellene törvénybe iktatni a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltakat

Cioloș szerint nem kellene törvénybe iktatni a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltakat Románia

A Románia Együtt Mozgalom elítéli a politikai és etnikai enklavizáció minden formáját és úgy véli, az RMDSZ-nek vissza kellene vonnia törvénytervezetét, amely a Gyulafehárvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részének a román jogrendbe ültetését célozza – hangsúlyozza keddi közleményében a Dacian Cioloş vezette alakulat.

Az RMDSZ hétfőn közölte, hogy törvényhozói tervezetbe foglalták az 1918-ban elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozat harmadik pontjának első alpontját, amely a következőket írja elő: “Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.”

A Románia Együtt Mozgalom a törvényjavaslat visszavonását kéri az RMDSZ-től, hangsúlyozva, hogy az országnak kötelessége minden állampolgárára vigyázni, azok nemzetiségétől, vallásától vagy lakóhelyétől függetlenül.

“Olyan a helyzetben vagyunk, hogy egy politikai erő megpróbálja kihasználni a bukaresti hatalom gyengeségét egy olyan tervezet előmozdítására, amely feszültséget szítana a román állampolgárok között. Ez a fajta politikai magatartás megengedhetetlen bármely felelős politikus részéről” – fogalmaz a közlemény.

A RO+ alapítója ugyanakkor hangsúlyozza, a magyar többségű megyék több pénzt kapnak az államkasszából, mint amennyivel hozzájárulnak ahhoz, “de ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy egy esetleges enklavizáció hatással lenne ezen megyék lakóira”.

“Az opportunista politika mindig is káros volt, és negatív hatásait rendszerint az állampolgárok, nem a saját érdekeit szem előtt tartó politikus érzi meg. (…) Ahogyan mindegyik politikai párt minden állampolgár előtt – nemzetiségre való tekintet nélkül – felelős saját politikáinak hatásaiért, úgy az RMDSZ-nek is meg kell értenie, hogy óriási felelőssége van, amely túlmutat a magyar kisebbségen” – idézi a közlemény Dacian Cioloşt.

Marius Pașcan szerint etnikai szeparatizmust eredményezne a törvény

Az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselője, Marius Pașcan volt Maros megyei prefektus szerint az RMDSZ a koalíció kiszolgáltatottságát akarja kihasználni, hiszen aznap terjesztette be törvényjavaslatát, amikor a koalíció elveszítette többségét a képviselőházban. A szociálliberális koalíció “kétségbeesett” helyzete etnikai szeparatizmust, és enklávék kialakítását eredményezheti – figyelmeztetett a PMP politikusa.

Pașcan felidézte, hogy a román parlament idén már elutasított egy olyan tervezetet, amely autonómiát irányzott elő az “úgynevezett Székelyföld” számára, másfelől viszont az RMDSZ-nek a kormányoldallal kötött “politikai alkukkal” sikerült újraindíttatnia a korábbi alapításkor alkotmánysértőnek bizonyult marosvásárhelyi katolikus iskolát, és sikerült a “magyart második hivatalos nyelvvé előléptető” rendelkezéseket beépíttetnie az új közigazgatási kódexbe, amely szintén elbukott az alkotmányossági szűrőn.

(Agerpres/MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.