Felhívás!

Arafat: 978 sürgősségi orvosunk van, holott több mint 2000-re lenne szükség

Arafat: 978 sürgősségi orvosunk van, holott több mint 2000-re lenne szükség Románia

A romániai sürgősségi egészségügyi rendszer jelenleg 978 sürgősségre szakosodott orvossal rendelkezik, miközben a több mint 2000 ilyen szakemberre lenne szükség – közölte szerdán Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főosztály vezetője.

Arafat arról számolt be, hogy a sürgősségi osztályokon (UPU) dolgozó orvosok kénytelenek rengeteget túlórázni a munkaerőhiány miatt.

Kifejtette, ha elég sürgősségi orvos lenne, nem tűnne annyira nehéznek ez az egészségügyi ágazat, mert a személyzet nem lenne túlterhelt. “Az orvoshiány az oka, hogy a meglévő orvosok kénytelenek túlórázni” – mondta.

“978-an vannak, valójában pedig több mint 2000 orvosra lenne szükség. Nemzedékeknek kell ehhez felnőniük. Ugyanakkor azok, akik 20-30 évvel ezelőtt foglalták el az állást, közelednek a nyugdíjkorhatárhoz. Most nekünk nemcsak a hiányzó helyeket kell betöltenünk, hanem még azoknak a helyét is, akik nyugdíjba mennek” – tette hozzá a katasztrófavédelem vezetője.

Rafila: a sürgősségi rendszerben dolgozók képzésének módjáról az egészségügyi minisztériumnak kell döntenie

Alexandru Rafila szerint a sürgősségi rendszerben dolgozók képzésének módjáról az egészségügyi minisztériumnak kell döntenie.

“Ezeket a kérdéseket tisztázni kell, és készen állok arra, hogy mind én, mind az egészségügyi tárca felvállaljuk az egészségügyi szakemberek minden kategóriájának szakmai képzését. Egyértelműen az egészségügyi tárca feladata a sürgősségi orvoslásban való képzés biztosítása” – nyomatékosította az egészségügyi miniszter csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, ehhez valószínűleg törvénymódosításra lesz szükség, de a sürgősségi rendszerben dolgozók képzésének módjáról szóló döntést – legyen szó a mentő- vagy sürgősségi egységekről – ismét az egészségügyi minisztériumra kell bízni. Jelenleg ez nem az egészségügyi tárca hatáskörébe tartozik – hangsúlyozta Rafila.

“Az elmúlt nyolc évben sajnos a sürgősségi orvoslás szakmai képzése máshol zajlott. Nagyon furcsának tűnik számomra, hogy valaki, aki nyolc évig koordinálta a sürgősségi képzést, nyolc év után előáll és azt mondja, hogy rendkívül nagy problémák vannak ebben a képzési rendszerben” – fogalmazott a miniszter.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 4., 10:47
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Màr règ kellett volna ezen filòzni! Ne mindig ott spòroljanak, ahol a legnagyobb szūksèg lenne, ott ahol emberi èletek semmibe vesznek, mert nincs aki megmentse! Èvekig csak somerok sorait dùzzasztottàk az orvosis vègzōsōk, ìgy kūlfōldi munkàra kènyszerūltek. Sajnos, mèg fizerūnk is èrte csekèly 25 % a fizetèsbōl!