Felhívás!

241,8 millió lejjel nő az oktatási ágazatra szánt finanszírozás

241,8 millió lejjel nő az oktatási ágazatra szánt finanszírozás Románia

Abszolút értékben 241,8 millió lejjel nőtt az oktatási ágazat idei költségvetése – tájékoztatott a tanügy-minisztérium péntek este, miután a kormány elfogadta a 2021-es állami költségvetésről szóló tervezetet.

A szaktárca közleményében rámutatott, a tervezet értelmében 39,65 milliárd eurót fordítanak idén az oktatásra, ami 2,24 milliárd lejjel, azaz 6 százalékkal több a 2020-ban előirányzott összegnél.

A tájékoztatásban kiemelik, hogy idén először belefoglalták az állami költségvetésbe a tanulók ösztöndíjára szánt finanszírozást, 535,7 millió lej értékben, ugyanakkor 26 százalékkal a tavalyi 1,259 milliárd lejről 1,585 milliárd lejre nő az az összeg, amelyet anyagi költségekre és szakmai felkészítésre fordíthatnak a közoktatási intézmények.

Bár az igényekhez és a szükségletekhez képest “aluldimenzionált” az oktatás tavalyi és idei költségvetése, megjegyzendő, hogy az ágazat 2020-as és a 2021-es büdzséje mind abszolút értékben, mind GDP-arányosan a legnagyobb az elmúlt tíz év viszonylatában – áll a minisztérium közleményében.

Ebben rámutatnak arra is, hogy a tervezetben megszabott összeghez, “amely abszolút értékben a legnagyobb az elmúlt 30 évben jegyzettek közül”, hozzáadódik még a nemzeti helyreállítási terv révén járó finanszírozás. 

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. február 21., 9:23
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A diákok meg az utcán stoppolnak! A szállításukat miért nem lehet megoldani?! Ebben a megyei tanács és preferenciált cége a hunyó!!!!