„Maszkások érkeztek, szabad-e énekelni?”

„Maszkások érkeztek, szabad-e énekelni?” Kultúra

Több mint tíz év kimaradás után vasárnap újra megszólalt a farsangi kürt, szilaj, fényes szőrű lovak hátán fiatal legények járták körbe Csernátont, és énekszóval adták a lakók tudtára, hogy idéntől ismét számítani lehet a lovas maszkázások télűzésére. A népes érdeklődők legnagyobb örömére a szervezők előrevetítették, jövőre lesz folytatása. A lelkes fiatalok által leporolt hagyományt az IKA Ifjúsági Egyesület karolta fel, partnerségben a Haszmann Pál Múzeummal.

Már a fellegvári téren nagy kíváncsisággal várták a környékbeliek a vasárnap délben gyülekező díszes lakodalmi menetet. A menyasszonnyá, vőlegénnyé, orvossá, cigánnyá maszkírozott húsz lovas és a három szekéren vonuló harmincfős násznép először Felsőcsernátonba, a Hanna Panzióhoz vette útját, majd azt követően behajtottak a Haszmann Pál Múzeum udvarára, ahol több száz érdeklődő várta őket. Nemcsak a helyiek voltak kíváncsiak az elfeledettnek hitt hagyományra, hiszen Kézdiről és a szomszédos falvakból is többen eljöttek, tanúi legyenek újraéledésének.

Egy régi világ régi szokása tovább él

„Szép jó napot, falusiak,/ jó testvérek, alsóiak!/ Ma bejárjuk a falut, /ki nem hagyunk egy kaput,/ ruhácskánkkal, az ékessel,/ virágos szép köszöntéssel” – rigmussal szólt a házigazdákhoz a bekérő, majd a tárt kapun keresztül bevonultak a múzeumudvarra. Odabent kíváncsi szemek, fényképezőgépek és telefonkamerák sokasága szegeződött a díszes társaságra, mindenki igyekezett fotón, kisfilmen megörökíteni az élményt, mások pedig élő adásban közvetítettek a Facebookon, így gondoskodva arról, hogy az otthon maradottak, a távolba szakadt csernátoniak is részesei lehessenek a hagyományébresztésnek.

A lovas csapat énekszóval vágtatott az udvarra, ahol félkörbe álltak, majd a szószóló engedély kért a mulatozásra: „… Farsang napja ma vagyon,/ eldöcögtünk a fagyon./ Adjatok vagy hat garast,/ kolbászt mellé hat araszt,/egy kis bort a belünkbe,/kalácsot a kezünkbe!/ Maszkások érkeztek, szabad-e énekelni?” Természetesen szabadott, így dalra fakadtak, a szekérrel érkező Pántlikácska néptánccsoport tagjai pedig táncra perdültek a muzsikusok játékára. A jókívánságok sem maradhattak el, színesebbnél színesebb változat hangzott el, olyanok, amelyek a régi néplélek akkori igényeit hozták vissza a jelenbe. „Kévánok most minden jót,/ bő esőt és jó disznót,/ jó aratást, szüretet,/ víg farsangi heteket,/ nagy taliga kenyeret,/ bort és búzát eleget,/ szekerünknek kereket,/ poharunknak feneket,/ hogy mulassunk eleget!” – szólt az egyik jókívánság a sokból.

A házigazdák, vagyis az adott helyszínen a múzeum vezetősége pánkóval, pálinkával kínálta a dí­szes társaságot, útravalóként pedig több üveg borral is feltarisznyálták a farsangolókat. A kínálmációhoz a szomszédság is hozzájárult, pálinkával, pánkóval, ami azt jelzi, mindenki magáénak érzi a maszkázást, igény van rá, örömmel fogadják az emberek.

A maszkások következő célpontját a községháza képezte, onnan pedig az Enikő Panzióba kérezkedtek be.

– Nagy örömmel fogadtuk a farsangi rendezvényt, amit a főszervező Fákó Alpárnak és a lelkes fiataloknak köszönhetünk. Reméljük, ez a felelevenített hagyomány folytatódni fog, jövőre kibővül, és a közeli falvakba is eljut a csapat – értékelte a társaság törekvését Fábián Sándor csernátoni megbízott polgármester.

Önszerveződő módon éledt újra

A nagysikerű rendezvényt Fákó Alpár (fotó), az IKA Ifjúsági Egyesület elnöke és Dóczé Ráhel hozták össze. Fákótól megtudtuk, Kézdivásárhelyről azzal az elhatározással költözött haza, hogy a falu kulturális életét gazdagítsa.

– Aztán az történt, hogy egy interjúban megkérdezték, milyen terveim vannak idénre, és megemlítettem, hogy párszor felmerült bennem a lovas maszkázás felélesztése. Az újságcikk után a helyi legények megkerestek, hogy valóban jó lenne visszahozni a lovas maszkázást a község életébe – idézte fel a rendezvény előzményeit Fákó Alpár.
A lelkes csapat január óta hetente próbált a nagy napra, a hagyományos rigmusokat a Haszmann Pál Múzeumtól szerezték be. Érdemes megjegyezni, hogy a lovasok többsége olyan fiatal, akik a hétköznapokban is ezekkel a hátasokkal keresik a kenyerüket.

A lovas maszkázás örök

„A szívem örömmel és lelkem boldogsággal telt meg, amikor láttam, milyen szépen sikerült a rendezvény, és milyen sok embert érdekelt az, ami itt történik” – mondta fellelkesülve Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, aki a ’70-es években kapcsolódott be a lovas maszkázás szervezésébe, közösen a helyi értelmiségiekkel és a gazdálkodó emberekkel. Pali bácsi szerint írott, 18. századi emlékanyagok bizonyítják, hogy már abban a korszakban is élt a csernátoni maszkázás: járták a falut házról házra, kívánva jót házigazdának és a ház népének, elűzve a telet, a rosszat, az ármánykodást, és várva a tavaszt, a megújulást.

Ezerféle tiltása volt a maszkázásnak, mind az akkori hatóság, mind az egyház részéről. A határőrző katonaság külön parancsot adott ki a helyi huszárezrednek, hogy felügyelje, merre járnak a maszkások, és fékezze őket. Ez a hagyomány a 19. század végéig élt, aztán a 20. században, mivel a háborús időkben nem volt nagy kedve az embereknek ezek megszervezésére, kimaradt, majd a háború után újra feléledt a hagyomány. „Téltemető szokásunk ősi hit- és hiedelemvilágunkból örökíttetett át nemzedékről nemzedékre, századokon keresztül. Magunkkal hoztuk, visszahoztuk a Kárpát-hazába, és nem nyugati közvetítéssel ért el hozzánk, ahogy sokan mondják, hiszik.”

A maszkás alakoskodók világi szereplőket mintáztak, volt köztük vőlegény, menyasszony, katolikus pap, a két világháború között pedig bekerült a csendőr vagy épp az orvos is. De meg kell említeni a cigányt is, akinek az volt a dolga, hogy begyűjtse az adományokat, amiket a húshagyó keddi bálon elfogyasztottak.

Haszmann Pál szerint fontos közösségépítő szerepe volt ennek az önszervező néphagyománynak. Érdekességként megjegyezte azt is, jó lótartó gazdák hírében álltak a csernátoniak, főleg a felsőiek, akik minden vásárra (Kőhalom, Prázsmár stb.) eljártak, ahol megvették a vézna csikókat, és olyan paripákat neveltek belőlük, amik még a bécsi udvarba is eljutottak. „A székely gazda pedig meg kellett mutassa, hogy milyen szép állatot nevelt, ezért is ült lóra maszkázáskor, hogy lássák a többiek, milyen jószág van alatta.”

Régebben Kézdivásárhelyen volt a nagy farsangi felvonulás, oda jártak a települések lovasai, és a város főterén a csernátoniak égették el a szalmabábut. Pali bácsi örömmel nyugtázta, hogy újraéledőben ez a régi hagyomány, és reméli, a fiatalok lelkesedése kitart. Megígérte, a múzeum ezentúl is segíti őket abban, amiben szükségük van.

Az idei lovas maszkázás résztvevői: Dóczé Ráhel, Gergely Tamás, Szotyori Szabolcs, Gergely-Szőcs István, Gergely-Szőcs Júlia, Konnáth István László, Biró Róbert, Kozma István, Marosi Levente, Bajka Gábor, Kocsis Endre, Gere Zsolt, Gere Csaba, Vajna András, Szabó Előd, Rákossy Ádám, Biró Norbert, Kovács Lehel, Fazakas Benjámin, Nagy Lajos Levente, Dulló Zalán.

Fogatosok: Lukács István Ferenc, Lukács János Zsigmond, Kászoni Csaba, Csorba Levente, Máthé János.

Zenekar: Ábri Béla, Ábri László, Csoboth Lehel. Közreműködött a csernátoni Pántlikácska néptánccsoport.

Bábuégetés a Sajgó-patak mentén

Szombaton a torjai Bálványos Fiai Egyesület tagjai, a futásfalvi fiatalokkal meg pár öregebb veteránnal karöltve Futásfalván is annak rendje és módja szerint eltemették a telet. A több mint ötvenfőnyi lovas, szekeres és gyalogos farsangolót a reggeli, bokáig érő hó nemigen zavarta, és a harangszó utáni vendégmarasztaló sár- és agyagtengerre is fittyet hánytak, mert eluralkodott a szűnni nem akaró jókedv!

A vígságot szervesen kiegészítette a fogadó falu meleg vendégszeretete, ami természetszerűleg mellbe verte a torjaiakat, meg a megye más településeiről érkező kíváncsiskodók teljes hadát. A fellazult udvarokra nem tértek be, mivelhogy a kapuk előtt valóságos terülj-terülj asztalka várta az érkezőket: zsíros kenyér hagymával, finomabbnál finomabb sütemények. Természetesen a háziszőttes lélekmelegítők széles skálája sem hiányzott, forró tea, forralt bor egészítette ki a szilvóriumot.

A farsangolók bejárták az egész falut, csak ott „hagytak ki kaput”, ahol lakatlan ház lesötétített ablaka „fogadta” őket. A téltemetőket a falubeliek népes serege követte, s bár nem voltak beöltözve, a népdalokat teli torokkal énekelve segítették a már-már berekedő maszkurásokat. A lenyugvó nap fénypontját „Illés” sötétedés előtt megejtett elégetése jelentette. Végül a farsangos bál zárta a rendezvényt.

(salamon)

Égett Aladár

A kézdivásárhelyi Vackor Óvoda kicsinyei pénteken jelmezbe öltözve temették el a telet, amit ezúttal nem Illés, hanem Aladár bábú képviselt. A Vackor munkaközössége évről évre megtartja hagyományos farsangtemetését, ami idén sem maradhatott el. A szervező óvónők ezúttal is jelmezt öltöttek, akárcsak a kis ovisok. Az intézmény minden lakója, ami közel 80 gyereket jelent, vidáman gyülekezett az intézmény udvarán, ahonnan majd csengettyűszóval, az óvónők vezetésével ellátogattak a Borudvarban található Pajtába.


Ott legnagyobb örömükre a Folker együttes várta őket, és a farsangi mulatság táncházzal folytatódott, aminek keretében többek között moldvai táncokat jártak a picik, vagy épp gyerekjátékokat játszottak. A hangulat fokozásaként a farsangi kecske is csatlakozott a mulatsághoz. Ezt követően a kis farsangosok visszamentek az óvodába, ahol elégették Aladárt. Mint azt Bakó-Fazakas Zsuzsa óvónő elmondta: azért lett az idei bábú neve Aladár, mert nem akarták, hogy az Illés asszociáljon egy hasonló nevű ovishoz.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.